1664 Winter Campaign by Pal Esterhazy
From Mars Hungaricus
1664
Zrínyi a 63-ról 64-re átvezető telet sem töltötte tétlenül. November 27-én törökök és tatárok át akartak kelni a Murán, sőt vagy 3000-en át is keltek, ezeket Zrínyi 300 emberrel megtámadta, megszalasztotta, és vagy 2000-en közülök részint elestek, részint a Murába fullasztattak. Ezután Zrínyi segédhadakat gyűjtött, s ezek között volt a rajnai liga által küldött és Hohenlohe Gyula gróf vezérlete alatt jött sereg; továbbá Eszterházy Pál, a Batthyányak s mások csapatai, melyek már 1664 januárjában Szentgrótnál találkoztak, innen Kiskomárom, majd harmadnapra Berzencze alá értek, a hol a sereg már 26 ezerre szaporodott; 8000 magyar, 10,000 rajnai, 5000 Zrínyi-féle és horvát, és vagy 3000 császári német harczos. «Ekkora sereg látása mindnyájunk lelkét felvidította», mondja Eszterházy, és Zrínyi elhatározła Berzencze kiostromlását, mit már nehány év előtt, de eredménytelenül kisérlett volt meg.
Berzencze
Berzenczét minden felől síkság vette körül; a vár maga, építésénél fogva, nem érdemelte meg az erősség nevét, de erős őrség védelmezte. Itt történt, hogy midőn Eszterházy Pál a vár körül járt a helyzet kikémlelése végett, czélba vették, és «ha csak Isten végtelen irgalmát nem gyakorolja velem, az a nap bizonyára éltem utolsója lett volna», mondja ő.
Az ostromlók ágyúi csak harmadnap érkeztek meg. Zrínyi általános rohammal akarta a várat megvenni, de a törökök látva a mieink sokaságát, követeket küldöttek, békét kértek, és az éjjeli alkudozás eredményeképen másnap reggel átadták a várat; a kivonulókat katonáink garázdábbjai megtámadták, sőt nehányat meg is öltek, mit Zrínyi látva, védelmökre sietett és az el vonulóknak fegyveres őrizetet rendelt, nehogy bántalmaztassanak. [Babocsa] Az átvett Berzenczébe őrséget rendelvén, seregeink tovább mentek Babocsa felé. E várnak török őrsége látván a keresztények közeledését, ágyúlövésekkel adott jelt a körülfekvő török csapatoknak, de hasztalan, mert a mieink január 24-én megérkeztek Babocsa alá, melyet délről és keletről a Rinya folyó és mocsárok miatt nem lehetett megközelíteni, de északról és nyugatról, az ez irányban emelkedő dombokról, meg lehetett támadni; különben Babocsa sem volt erősebb Berzenczénél, 's falait, úgy mint ezét, faczölöpök alkották. Az ostrom második napján, január 25-én, Eszterházy Pál Zrínyi beleegyezésével, Kéri Ferencz gróffal és Zrínyinek Keszthelyi nevű emberével leszállott a vár árkába, hogy azt kikémlelje; e közben fegyvereiket kilövöldözték, mire a fal tetején egy előkelő török jelenik meg, csodálatos lármával jelt ad, hogy meg akarják magukat adni; ezt hallván vitézeink, kiegyenesedtek, Zrínyihez küldöttek, megizenvén a történteket, s mindkét fél megbizottai csakhamar elintézték a dolgot, úgy, hogy a mieink azonnal bevonultak a várba, Zrínyi pedig gondoskodott, hogy úgy a babocsai, mint a berzenczei törökök a Dráván átszállíttassanak. A babocsai vár kitünően fel volt szerelve mindenfélével, többi közt nagy mennyiségű eleséggel. Ide is erős őrséget helyezett Zrinyi és Bares ellen ment.
Az 1664-ik év tehát, mint látjuk, jól kezdődött. Folytatása sem volt rosszabb hadi sikerek dolgában, bár nem oly könnyű, mint a kezdet. A baresi törökök, meglátva Babocsa felől közeledő hadainkat, megfutottak, üresen hagyva a várat, melyet a mieink felégettek. Innen rögtön Szigetvár felé mentek hadaink, nem ugyan azért, hogy ostrom alá vegyék, mert a téli idő miatt ez valószinűleg sikeretlen vállalkozás marad, de, hogy kikémleljék állapotát, és a törököt kissé megzaklassák. Ez meg is rémült, és úgy az embereket, mint a hadi szereket, a belső várba vitette, — söt óriási ágyúzást is vitt végbe a mieink ellen, de csekély kárral. Nehány csapatot Zrínyi Türbékre küldött, melyet nehézség nélkül el is foglaltak. E kis vár Szigettől keletnek feküdt, és állítólag Szolimánnak tiszteletére épült, ki 1566-ban Szigetvárt ostromolta. Mondják, hogy ez ostrom idején egy hársfa állott nem messze Szigetvártól, és ennek árnyékában állott Szolimán, kit itt egy, a várból ide tévedt golyó megölt; digy volt-e, mondja Eszterházy, azon nem vitatkozom, hanem tény, hogy a Sziget körül lakó nép és maguk a törökök is ezt hiszik, s azért is nagy kegyelettel viseltetnek ama hársfa iránt.» Szolimán belső részei később Türbékre hozattak és még 1664-ben is itt voltak eltemetve, bántatlanul, s a törökök még Ázsiából is elzarándokoltak a nagy fejedelem márványból készült síremlékéhez. Midőn azonban a mieink Türbéket elfoglalták, a síremléket szétvetették s az egész várat felégették.
Pécs
Míg ezek Türbék alatt történtek, hadaink folyton háborgatták a szigeti törököket. De Zrínyi nemsokára parancsot ád a Pécs felé való előnyomulásra. Már nehány órai menetelés után feltünnek a város karcsú tornyai; az éjet seregeink Perjen faluban töltik, de hajnal hasadtával egészen körülveszik a várost, nehogy a törökök onnan kimenekülhessenek.
Valódi lelkesedéssel írja le Eszterházy e várost. A legkellemesebb vidéken fekszik, melyről igen sok hadvezér és katona azt állítja, hogy szebbet Magyarországon nem látott. A szántóföldek mindenfelé gazdagon teremnek, a réteket kedves patakok szeldelik át, a gyönyörű szőlők nem csupán bort, de mindenféle gyümölcsöt bőven teremnek, alma- és vetemény-termő kertek vannak mindenfelé, és bővelkedik fürdésre alkalmas meleg forrásokban; a belső város terjedelme pedig oly nagy, hogy Bécset meghaladni látszik, míg külvárosai, bár szintén tágasak, nem hasonlíthatók Bécs külvárosaihoz. Tizenhat mecset van a városban, veres rézzel, ólommal, vagy más érczlemezekkel fedett ; kettő kiválik közülök, egyik a püspöki rezidentia tájékán, másik a budai kapu mellett; mindkettő szépen épült; a falakon belül két fürdő is van, márvány padolattal, érczből készült kutakkal és kristályablakokkal, az utczákon is vannak nem közönséges mívű kutak, és tágas épületek nagy számban. Hat vagy hétezer ház van a falakon belül. A városnak öt kapuja van, Buda, Siklós, Eszék, Sziget felé, és egy, melyen át gyalog lehet a szőlőkbe és hegyekre jutni. A várat a várostól csak egy árok választja el; ott van a négytornyú székesegyház, mely régi szokás szerint köből épült körfallal van körülvéve; magát a várost is fal veszi körül, melyet hol négyszegletes, hol gömbölyű tornyok szaggatnak meg: Pécs városának fekvésénél fogva rendkívül jó levegője van. De elég legyen ennyi a városról, mondja Eszterházy, lássuk most az ostrom lefolyását.
Midőn az egész hadsereg már a város falai alatt összegyülekezik, megtámadják a külvárosokat és azokat rögtön elfoglalják; beesteledvén, hadi tanács tartatik, melynek határozata folytán már másnap reggel áltálános rohamot intéznek a belső város ellen, s ezt, bár nagy veszteséggel, szintén elfoglalják, úgy, hogy a törökök visszavonulnak a tulajdonképeni várba.
Képzelhető, minő örvendetes hatással volt a keresztény seregre ez a gyors, jóformán egy óra alatt kivívott győzelem. Nincs ajk, még oly ékesen szóló, mondja írónk, mely el tudná mondani, minő óriási zsákmánynak jutottak birtokába; mely el tudná beszélni a pogányok · leöldöstetését, menekülését; nincs toll, mely a legnagyszerűbb épületek kirablását leírni tudná; Draskovich János gróf megvallotta, hogy 20 ezer forintot talált a föld alatt aranyban és ezüstben; a közlegények a legértékesebb holmikat potom áron adogatták el; eleség annyi volt, hogy okos gazdálkodással 30 ezer embert eltáplálhatott volna egy esztendőn át; sok ezer csöbörre való bort is találtak a pinczékben, s a lerészegedett hajdúk és muskatérosok a borban állatias módon fetrengettek. Az élelmi szerek ily csodás bősége daczára sem volt kenyér. Malmok hiányában ugyanis nem tudták embereink a lisztet megörölni, és kövekkel, pörölyökkel tördelték a gabonát mindaddig, míg valamelyes lisztet tudtak belőle nyerni. «Így esik meg, sóhajt fel Eszterházy, ha a pusztításra született nép, félre téve minden értelmet, dühöng és a víz közepén Tantalushoz hasonlóan nélkülöznie kell.»
Egykorú metszel után, melyen feni a kővetkező felírni olvashaló: Rechter und wahrer Abrisz, der Türkischen grossen Handelsstadt Fűnffkirchen in Nider-Ungarn: nebenst ausfűhrlichem Bericht wie selbige im Anfang dieses 1664. Jahrs von denen Herrn Grafen Seríni und Hohenloc erstürmet und verbrandt worden. Gerissen nach dem Leben durch Anthoni Salomon Schmidmayer von Schwartzenburg Rom. Kays. Mayst. Stuck-Hauhtman und der Windisch und Petrinianischen Grentzen Zeugwarth.
A város elfoglalása után a mieink a várat vették ostrom alá, hová a törökök, töméntelen sok aranyat, ezüstöt, továbbá az asszonyokat, gyermekeket és a lovakat beszállították. A magyarok másnap a várat kezdék lövöldözni, de ágyuik kicsinyek levén, nem sok kárt tehettek benne. Zrínyi látva, hogy a vár vívása hosszabb időt fog igénybe venni, az összes gyalogságot ott hagyva, körülbelül 5000 lovassal Siklós irányában megindult, útközben megvevén Szalonta nevű falut, melyet a siklósi törökök ágyulövésekkel figyelmessé tevén, a török lakosság odahagyott, s minthogy az éj sötét volt, nem lehetett őket űzőbe venni. A magyarok a kor barbár szokásához híven, de még inkább strategiai okokból, az elfoglalt falut felgyújtották. Hajnalhasadtával Siklós és Baranya mellett elhaladván, egyenesen Eszék felé indultak és január 31-én megpillantották azon török váracsot, melyet ezek a híres eszéki híd védelmére építettek. Ezt hirtelen megroha- Eszéki hid nással hatalmokba ejtették, a török katonákat leöldösték, és a hidat elfoglalták.
Ezen korban számos rajz és leirás készült az eszéki hídról, mely csoda számba ment. A kor leghíresebb rajzolóinak ónja alól kerültek ki e képek, és látnunk engedik, minőnek képzelték el az eszéki hídat. Képzelték, mondom, mert valójában másféle volt, mint a minőnek e képek mutatják. Ezek szerint ugyanis nem egyenes, hanem kígyózó alakja volt, más képek szerint pedig tompa szög alatt két szárban nyúlt el.
Eszterházy a Mars Hungaricus kézirata mellett egy, rögtönözve készült tollrajzban mutatja be nekünk ezt a hidat, mely Eszéktől Dárdáig vezetett, tökéletesen egyenes vonalban, és melynek igen nagy strategiai fontossága volt, mert ezen át özönlöttek Magyarországba sok éven át a törökök százezrei. Eszterházy maga is csodás építményűnek mondja; az ő mérése szerint 12 láb széles, 8335 láb hosszú volt; oly pontosan volt készítve, s a gerendák oly szorosan és sürűn egymás mellé róva, hogy ha valaki egy pénzdarabot rajta elejtett volna, még az sem esett volna a híd alá. Nyolcz óriási oszlop, oly szélesek, mint a híd, tartották azt, hosszában pedig, minden egy-egy ölnyi távolság után szintén oszlopok támogatták.
Azzal tisztában voltak a mieink, hogy ezt a hidat, a hídépítészetnek e korbani fejlettségéhez képest valóságos remekét, el kell pusztítani, mert, ha czélszerű közlekedési eszköz is, de veszedelmes az által, hogy a török seregek ezen át könnyedén jutnak be az országba. Sokáig tanakodtak tehát azon, miképen pusztítsák el; kevesen is voltak a mieink, sietni is kellett.
Végre február 1-ején elhatározták, hogy elégetik, a mi két nap alatt sikerült. «A kegyes istenség ugyanis, mondja Eszterházy, ki elejétől végig jelen volt az executión, nagy mennyiségű nádat adott rendelkezésünkre. Mi tehát a hidat náddal megraktuk, alája is nádat összehordván, s ezt meggyújtván, Plútónak áldoztuk. Két teljes napon és két teljes éjen át folyton szítottuk a tüzet, és végre sikerült a hidat elhamvasztanunk. Irtózatos látvány volt főkép éjjel ezen sok ezer láb hoszszú alkotmány égése. Segítségünkre volt e munkában az is, hogy a víz keményre vala fagyva, s így megbírta katonáink terhét, midőn a híd alatt és mellett a sok nádat összehalmozták. Csodálatra méltó kegye volt az Istennek az is, hogy az eszéki várból a törökök folytonosan lövöldöztek reánk, s így mi valóságos golyózáporban dolgoztunk, és mégis csak egyetlen egy emberünk sebesült meg.»
Baranya
A híd elpusztulása utáni napon Siklós felé visszafordultak hadaink, és a török váracsot is felgyújtván, Baranyát foglalták el, s felégették. A siklósiak megijedtek a magyarok láttára, s nem is mertek reájok lőni, ezek azonban most nem bántották őket, hanem visszamentek Pécs alá, melyet a mieink még mindig ostromoltak, a törökök pedig vitézül védelmeztek. Februárius 5-éig huzódott így az ostrom, a keresztények nem csekély veszteségével; az ellenség semmi hajlandóságot sem mutatott a meghódolásra, mert látta, hogy az ostromlók faltörő ágyúk hiányában, neki nem igen árthatnak. A mieink közül egy Hamerle nevű vezérőrnagy, midőn a várat közelebbről vizsgálja, Eszterházy szeme láttára öletett meg; Herbersteint egy török nyíl ölte meg; a legénység közül sokan sebesültek meg, sokan valának betegek, sokat a hideg vett meg, s így a harczi kedv is lassanként lehült.
Ezeket tapasztalva a vezérek Zrínyinél összegyűltek és a teendők felől tanácskoztak, sokan, közöttük Eszterházy is, az ostrom folytatását kivánták, de a többi ezt ellenezte, Zrínyi is ide hajlott, s e miatt közte és gróf Hohenlohe között később heves nézeteltérések merültek fel. Eszterházy nagyon sajnálta ezt a döntést, és azt mondja, hogy kitartással be lehetett volna venni a várat.
Február 6-án tehát oda hagyták a várat, de elébb Zrínyi parancsára felgyujtották a várost. A tűz nagyszerűen égett, nincs toll mely leírja, nincs ember, ki ehhez foghatót valaha látott volna, s alig hiszem, mondja Eszterházy, hogy Szodoma égésénél nagyobb lett volna a tűz. Ugyanis a várost és a külvárosokat egyszerre ezer és ezer helyen gyujtották fel, s a tűz és a füst csakhamar elfedték a napot és az egész láthatárt. A legszebb város felégettetvén, Eszéktől kezdve Babocsáig a katonák dühe minden falut. helységet és malmot felgyújtott, a lakosokat ezrével fogságba ejtette, s mindezt azért, hogy a jövendő nyáron erre jövő nagyvezér ne találjon semmit, és a török sereg éhezni legyen kénytelen.
Segesd
Sziget mellett elmenve, honnan a törökök ismét lövöldöztek a mieinkre. Zrínyi Babocsa felé vette útját, a sereg egy része pedig Segesd felé ment. Ezt a török várat Eszterházy Pál száz hajdúval megtámadta, mit látván az őrség. hangos szóval megadást ajánlott, a mit az utánuk jövő Zrínyi elfogadott, az őrségnek, fegyvereik és zászlaik hátrahagyása mellett, szabad elmenetelt biztosítván. Hohenlohe gróf azonban, kinek a szigetvári törökök imént nehány emberét megölték, s másokat elfogtak, azt kivánta, hogy a segesdi örsereg fogva tartassék, s végre engedett Zrinyi annyiban, hogy a törökök föbb embereit túszokul visszatartotta, de a szigeti törökök nem akarták a foglyokat kicserélni, s e miatt Zrínyi és Hohenlohe között nyiltan kitört a viszály, mi később sok bajnak forrása lett. Azon éjjelt, mondja Eszterházy, arra használtam, hogy a két jeles férfiút kibékítsém, de a Pécsett felmerült nézeteltérés meghiúsította törekvésemet. Zrínyi tehát, Segesden őrséget hagyva hátra, visszatért a Muraközbe, és ágyúlövésekkel üdvözöltetve vonult be Uj-Zrínyivárba, Hohenlohe Stiriába tért. Eszterházy pedig Csáktornyán, Horvátországon és Radkersburgon át ment haza, Magyarországba.
Zrínyinek ezt a téli hadjáratát, — kivéve nehány, különben elég befolyásos ellenségét — egész Európa méltó elismeréssel és dicsérettel halmozta el. A pápa és Lipót magasztaló leveleket írtak neki, XIV. Lajos 10 ezer tallért küldött hozzá a költségek némi fedezésére és franczia pair-ré nevezte ki, a spanyol király az aranygyapjas renddel ajándékozta meg, költségeket küldöttek más fejedelmek is, söt birodalmi herczeggé is akarta őt tenni a császár, mit azonban ő szerényen elutasított magától.
1664
Zrínyi a 63-ról 64-re átvezető telet sem töltötte tétlenül. November 27-én törökök és tatárok át akartak kelni a Murán, sőt vagy 3000-en át is keltek, ezeket Zrínyi 300 emberrel megtámadta, megszalasztotta, és vagy 2000-en közülök részint elestek, részint a Murába fullasztattak. Ezután Zrínyi segédhadakat gyűjtött, s ezek között volt a rajnai liga által küldött és Hohenlohe Gyula gróf vezérlete alatt jött sereg; továbbá Eszterházy Pál, a Batthyányak s mások csapatai, melyek már 1664 januárjában Szentgrótnál találkoztak, innen Kiskomárom, majd harmadnapra Berzencze alá értek, a hol a sereg már 26 ezerre szaporodott; 8000 magyar, 10,000 rajnai, 5000 Zrínyi-féle és horvát, és vagy 3000 császári német harczos. «Ekkora sereg látása mindnyájunk lelkét felvidította», mondja Eszterházy, és Zrínyi elhatározła Berzencze kiostromlását, mit már nehány év előtt, de eredménytelenül kisérlett volt meg.
Berzencze
Berzenczét minden felől síkság vette körül; a vár maga, építésénél fogva, nem érdemelte meg az erősség nevét, de erős őrség védelmezte. Itt történt, hogy midőn Eszterházy Pál a vár körül járt a helyzet kikémlelése végett, czélba vették, és «ha csak Isten végtelen irgalmát nem gyakorolja velem, az a nap bizonyára éltem utolsója lett volna», mondja ő.
Az ostromlók ágyúi csak harmadnap érkeztek meg. Zrínyi általános rohammal akarta a várat megvenni, de a törökök látva a mieink sokaságát, követeket küldöttek, békét kértek, és az éjjeli alkudozás eredményeképen másnap reggel átadták a várat; a kivonulókat katonáink garázdábbjai megtámadták, sőt nehányat meg is öltek, mit Zrínyi látva, védelmökre sietett és az el vonulóknak fegyveres őrizetet rendelt, nehogy bántalmaztassanak. [Babocsa] Az átvett Berzenczébe őrséget rendelvén, seregeink tovább mentek Babocsa felé. E várnak török őrsége látván a keresztények közeledését, ágyúlövésekkel adott jelt a körülfekvő török csapatoknak, de hasztalan, mert a mieink január 24-én megérkeztek Babocsa alá, melyet délről és keletről a Rinya folyó és mocsárok miatt nem lehetett megközelíteni, de északról és nyugatról, az ez irányban emelkedő dombokról, meg lehetett támadni; különben Babocsa sem volt erősebb Berzenczénél, 's falait, úgy mint ezét, faczölöpök alkották. Az ostrom második napján, január 25-én, Eszterházy Pál Zrínyi beleegyezésével, Kéri Ferencz gróffal és Zrínyinek Keszthelyi nevű emberével leszállott a vár árkába, hogy azt kikémlelje; e közben fegyvereiket kilövöldözték, mire a fal tetején egy előkelő török jelenik meg, csodálatos lármával jelt ad, hogy meg akarják magukat adni; ezt hallván vitézeink, kiegyenesedtek, Zrínyihez küldöttek, megizenvén a történteket, s mindkét fél megbizottai csakhamar elintézték a dolgot, úgy, hogy a mieink azonnal bevonultak a várba, Zrínyi pedig gondoskodott, hogy úgy a babocsai, mint a berzenczei törökök a Dráván átszállíttassanak. A babocsai vár kitünően fel volt szerelve mindenfélével, többi közt nagy mennyiségű eleséggel. Ide is erős őrséget helyezett Zrinyi és Bares ellen ment.
Az 1664-ik év tehát, mint látjuk, jól kezdődött. Folytatása sem volt rosszabb hadi sikerek dolgában, bár nem oly könnyű, mint a kezdet. A baresi törökök, meglátva Babocsa felől közeledő hadainkat, megfutottak, üresen hagyva a várat, melyet a mieink felégettek. Innen rögtön Szigetvár felé mentek hadaink, nem ugyan azért, hogy ostrom alá vegyék, mert a téli idő miatt ez valószinűleg sikeretlen vállalkozás marad, de, hogy kikémleljék állapotát, és a törököt kissé megzaklassák. Ez meg is rémült, és úgy az embereket, mint a hadi szereket, a belső várba vitette, — söt óriási ágyúzást is vitt végbe a mieink ellen, de csekély kárral. Nehány csapatot Zrínyi Türbékre küldött, melyet nehézség nélkül el is foglaltak. E kis vár Szigettől keletnek feküdt, és állítólag Szolimánnak tiszteletére épült, ki 1566-ban Szigetvárt ostromolta. Mondják, hogy ez ostrom idején egy hársfa állott nem messze Szigetvártól, és ennek árnyékában állott Szolimán, kit itt egy, a várból ide tévedt golyó megölt; digy volt-e, mondja Eszterházy, azon nem vitatkozom, hanem tény, hogy a Sziget körül lakó nép és maguk a törökök is ezt hiszik, s azért is nagy kegyelettel viseltetnek ama hársfa iránt.» Szolimán belső részei később Türbékre hozattak és még 1664-ben is itt voltak eltemetve, bántatlanul, s a törökök még Ázsiából is elzarándokoltak a nagy fejedelem márványból készült síremlékéhez. Midőn azonban a mieink Türbéket elfoglalták, a síremléket szétvetették s az egész várat felégették.
Pécs
Míg ezek Türbék alatt történtek, hadaink folyton háborgatták a szigeti törököket. De Zrínyi nemsokára parancsot ád a Pécs felé való előnyomulásra. Már nehány órai menetelés után feltünnek a város karcsú tornyai; az éjet seregeink Perjen faluban töltik, de hajnal hasadtával egészen körülveszik a várost, nehogy a törökök onnan kimenekülhessenek.
Valódi lelkesedéssel írja le Eszterházy e várost. A legkellemesebb vidéken fekszik, melyről igen sok hadvezér és katona azt állítja, hogy szebbet Magyarországon nem látott. A szántóföldek mindenfelé gazdagon teremnek, a réteket kedves patakok szeldelik át, a gyönyörű szőlők nem csupán bort, de mindenféle gyümölcsöt bőven teremnek, alma- és vetemény-termő kertek vannak mindenfelé, és bővelkedik fürdésre alkalmas meleg forrásokban; a belső város terjedelme pedig oly nagy, hogy Bécset meghaladni látszik, míg külvárosai, bár szintén tágasak, nem hasonlíthatók Bécs külvárosaihoz. Tizenhat mecset van a városban, veres rézzel, ólommal, vagy más érczlemezekkel fedett ; kettő kiválik közülök, egyik a püspöki rezidentia tájékán, másik a budai kapu mellett; mindkettő szépen épült; a falakon belül két fürdő is van, márvány padolattal, érczből készült kutakkal és kristályablakokkal, az utczákon is vannak nem közönséges mívű kutak, és tágas épületek nagy számban. Hat vagy hétezer ház van a falakon belül. A városnak öt kapuja van, Buda, Siklós, Eszék, Sziget felé, és egy, melyen át gyalog lehet a szőlőkbe és hegyekre jutni. A várat a várostól csak egy árok választja el; ott van a négytornyú székesegyház, mely régi szokás szerint köből épült körfallal van körülvéve; magát a várost is fal veszi körül, melyet hol négyszegletes, hol gömbölyű tornyok szaggatnak meg: Pécs városának fekvésénél fogva rendkívül jó levegője van. De elég legyen ennyi a városról, mondja Eszterházy, lássuk most az ostrom lefolyását.
Midőn az egész hadsereg már a város falai alatt összegyülekezik, megtámadják a külvárosokat és azokat rögtön elfoglalják; beesteledvén, hadi tanács tartatik, melynek határozata folytán már másnap reggel áltálános rohamot intéznek a belső város ellen, s ezt, bár nagy veszteséggel, szintén elfoglalják, úgy, hogy a törökök visszavonulnak a tulajdonképeni várba.
Képzelhető, minő örvendetes hatással volt a keresztény seregre ez a gyors, jóformán egy óra alatt kivívott győzelem. Nincs ajk, még oly ékesen szóló, mondja írónk, mely el tudná mondani, minő óriási zsákmánynak jutottak birtokába; mely el tudná beszélni a pogányok · leöldöstetését, menekülését; nincs toll, mely a legnagyszerűbb épületek kirablását leírni tudná; Draskovich János gróf megvallotta, hogy 20 ezer forintot talált a föld alatt aranyban és ezüstben; a közlegények a legértékesebb holmikat potom áron adogatták el; eleség annyi volt, hogy okos gazdálkodással 30 ezer embert eltáplálhatott volna egy esztendőn át; sok ezer csöbörre való bort is találtak a pinczékben, s a lerészegedett hajdúk és muskatérosok a borban állatias módon fetrengettek. Az élelmi szerek ily csodás bősége daczára sem volt kenyér. Malmok hiányában ugyanis nem tudták embereink a lisztet megörölni, és kövekkel, pörölyökkel tördelték a gabonát mindaddig, míg valamelyes lisztet tudtak belőle nyerni. «Így esik meg, sóhajt fel Eszterházy, ha a pusztításra született nép, félre téve minden értelmet, dühöng és a víz közepén Tantalushoz hasonlóan nélkülöznie kell.»
Egykorú metszel után, melyen feni a kővetkező felírni olvashaló: Rechter und wahrer Abrisz, der Türkischen grossen Handelsstadt Fűnffkirchen in Nider-Ungarn: nebenst ausfűhrlichem Bericht wie selbige im Anfang dieses 1664. Jahrs von denen Herrn Grafen Seríni und Hohenloc erstürmet und verbrandt worden. Gerissen nach dem Leben durch Anthoni Salomon Schmidmayer von Schwartzenburg Rom. Kays. Mayst. Stuck-Hauhtman und der Windisch und Petrinianischen Grentzen Zeugwarth.
A város elfoglalása után a mieink a várat vették ostrom alá, hová a törökök, töméntelen sok aranyat, ezüstöt, továbbá az asszonyokat, gyermekeket és a lovakat beszállították. A magyarok másnap a várat kezdék lövöldözni, de ágyuik kicsinyek levén, nem sok kárt tehettek benne. Zrínyi látva, hogy a vár vívása hosszabb időt fog igénybe venni, az összes gyalogságot ott hagyva, körülbelül 5000 lovassal Siklós irányában megindult, útközben megvevén Szalonta nevű falut, melyet a siklósi törökök ágyulövésekkel figyelmessé tevén, a török lakosság odahagyott, s minthogy az éj sötét volt, nem lehetett őket űzőbe venni. A magyarok a kor barbár szokásához híven, de még inkább strategiai okokból, az elfoglalt falut felgyújtották. Hajnalhasadtával Siklós és Baranya mellett elhaladván, egyenesen Eszék felé indultak és január 31-én megpillantották azon török váracsot, melyet ezek a híres eszéki híd védelmére építettek. Ezt hirtelen megroha- Eszéki hid nással hatalmokba ejtették, a török katonákat leöldösték, és a hidat elfoglalták.
Ezen korban számos rajz és leirás készült az eszéki hídról, mely csoda számba ment. A kor leghíresebb rajzolóinak ónja alól kerültek ki e képek, és látnunk engedik, minőnek képzelték el az eszéki hídat. Képzelték, mondom, mert valójában másféle volt, mint a minőnek e képek mutatják. Ezek szerint ugyanis nem egyenes, hanem kígyózó alakja volt, más képek szerint pedig tompa szög alatt két szárban nyúlt el.
Eszterházy a Mars Hungaricus kézirata mellett egy, rögtönözve készült tollrajzban mutatja be nekünk ezt a hidat, mely Eszéktől Dárdáig vezetett, tökéletesen egyenes vonalban, és melynek igen nagy strategiai fontossága volt, mert ezen át özönlöttek Magyarországba sok éven át a törökök százezrei. Eszterházy maga is csodás építményűnek mondja; az ő mérése szerint 12 láb széles, 8335 láb hosszú volt; oly pontosan volt készítve, s a gerendák oly szorosan és sürűn egymás mellé róva, hogy ha valaki egy pénzdarabot rajta elejtett volna, még az sem esett volna a híd alá. Nyolcz óriási oszlop, oly szélesek, mint a híd, tartották azt, hosszában pedig, minden egy-egy ölnyi távolság után szintén oszlopok támogatták.
Azzal tisztában voltak a mieink, hogy ezt a hidat, a hídépítészetnek e korbani fejlettségéhez képest valóságos remekét, el kell pusztítani, mert, ha czélszerű közlekedési eszköz is, de veszedelmes az által, hogy a török seregek ezen át könnyedén jutnak be az országba. Sokáig tanakodtak tehát azon, miképen pusztítsák el; kevesen is voltak a mieink, sietni is kellett.
Végre február 1-ején elhatározták, hogy elégetik, a mi két nap alatt sikerült. «A kegyes istenség ugyanis, mondja Eszterházy, ki elejétől végig jelen volt az executión, nagy mennyiségű nádat adott rendelkezésünkre. Mi tehát a hidat náddal megraktuk, alája is nádat összehordván, s ezt meggyújtván, Plútónak áldoztuk. Két teljes napon és két teljes éjen át folyton szítottuk a tüzet, és végre sikerült a hidat elhamvasztanunk. Irtózatos látvány volt főkép éjjel ezen sok ezer láb hoszszú alkotmány égése. Segítségünkre volt e munkában az is, hogy a víz keményre vala fagyva, s így megbírta katonáink terhét, midőn a híd alatt és mellett a sok nádat összehalmozták. Csodálatra méltó kegye volt az Istennek az is, hogy az eszéki várból a törökök folytonosan lövöldöztek reánk, s így mi valóságos golyózáporban dolgoztunk, és mégis csak egyetlen egy emberünk sebesült meg.»
Baranya
A híd elpusztulása utáni napon Siklós felé visszafordultak hadaink, és a török váracsot is felgyújtván, Baranyát foglalták el, s felégették. A siklósiak megijedtek a magyarok láttára, s nem is mertek reájok lőni, ezek azonban most nem bántották őket, hanem visszamentek Pécs alá, melyet a mieink még mindig ostromoltak, a törökök pedig vitézül védelmeztek. Februárius 5-éig huzódott így az ostrom, a keresztények nem csekély veszteségével; az ellenség semmi hajlandóságot sem mutatott a meghódolásra, mert látta, hogy az ostromlók faltörő ágyúk hiányában, neki nem igen árthatnak. A mieink közül egy Hamerle nevű vezérőrnagy, midőn a várat közelebbről vizsgálja, Eszterházy szeme láttára öletett meg; Herbersteint egy török nyíl ölte meg; a legénység közül sokan sebesültek meg, sokan valának betegek, sokat a hideg vett meg, s így a harczi kedv is lassanként lehült.
Ezeket tapasztalva a vezérek Zrínyinél összegyűltek és a teendők felől tanácskoztak, sokan, közöttük Eszterházy is, az ostrom folytatását kivánták, de a többi ezt ellenezte, Zrínyi is ide hajlott, s e miatt közte és gróf Hohenlohe között később heves nézeteltérések merültek fel. Eszterházy nagyon sajnálta ezt a döntést, és azt mondja, hogy kitartással be lehetett volna venni a várat.
Február 6-án tehát oda hagyták a várat, de elébb Zrínyi parancsára felgyujtották a várost. A tűz nagyszerűen égett, nincs toll mely leírja, nincs ember, ki ehhez foghatót valaha látott volna, s alig hiszem, mondja Eszterházy, hogy Szodoma égésénél nagyobb lett volna a tűz. Ugyanis a várost és a külvárosokat egyszerre ezer és ezer helyen gyujtották fel, s a tűz és a füst csakhamar elfedték a napot és az egész láthatárt. A legszebb város felégettetvén, Eszéktől kezdve Babocsáig a katonák dühe minden falut. helységet és malmot felgyújtott, a lakosokat ezrével fogságba ejtette, s mindezt azért, hogy a jövendő nyáron erre jövő nagyvezér ne találjon semmit, és a török sereg éhezni legyen kénytelen.
Segesd
Sziget mellett elmenve, honnan a törökök ismét lövöldöztek a mieinkre. Zrínyi Babocsa felé vette útját, a sereg egy része pedig Segesd felé ment. Ezt a török várat Eszterházy Pál száz hajdúval megtámadta, mit látván az őrség. hangos szóval megadást ajánlott, a mit az utánuk jövő Zrínyi elfogadott, az őrségnek, fegyvereik és zászlaik hátrahagyása mellett, szabad elmenetelt biztosítván. Hohenlohe gróf azonban, kinek a szigetvári törökök imént nehány emberét megölték, s másokat elfogtak, azt kivánta, hogy a segesdi örsereg fogva tartassék, s végre engedett Zrinyi annyiban, hogy a törökök föbb embereit túszokul visszatartotta, de a szigeti törökök nem akarták a foglyokat kicserélni, s e miatt Zrínyi és Hohenlohe között nyiltan kitört a viszály, mi később sok bajnak forrása lett. Azon éjjelt, mondja Eszterházy, arra használtam, hogy a két jeles férfiút kibékítsém, de a Pécsett felmerült nézeteltérés meghiúsította törekvésemet. Zrínyi tehát, Segesden őrséget hagyva hátra, visszatért a Muraközbe, és ágyúlövésekkel üdvözöltetve vonult be Uj-Zrínyivárba, Hohenlohe Stiriába tért. Eszterházy pedig Csáktornyán, Horvátországon és Radkersburgon át ment haza, Magyarországba.
Zrínyinek ezt a téli hadjáratát, — kivéve nehány, különben elég befolyásos ellenségét — egész Európa méltó elismeréssel és dicsérettel halmozta el. A pápa és Lipót magasztaló leveleket írtak neki, XIV. Lajos 10 ezer tallért küldött hozzá a költségek némi fedezésére és franczia pair-ré nevezte ki, a spanyol király az aranygyapjas renddel ajándékozta meg, költségeket küldöttek más fejedelmek is, söt birodalmi herczeggé is akarta őt tenni a császár, mit azonban ő szerényen elutasított magától.
Comments
Post a Comment