Letter from Nikola VII Zrinski to Raimundo Montecuccoli - in Hungarian v2

 ZRÍNYI MIKLÓS HORVÁT BÁN FELELETE.

Legjobb Vezér !

Mivel te ezek szerint magadat és hadseregedet egyaránt dicsöítésre méltónak véled s dicsőíted is, engedd meg kérlek, megemlékezvén ama római szokásról és szabadságról, mely szerint a katonák a triumphatornak szemére vethették azt amit akartak,1) hogy egyet-mást én is elmondhassak neked.

Tehát ötvenezer törököt visszaűztél és Keményt visszahelyezted? új hadi erők által Erdélyt megvédted? Atyánk! nagy dolgok ezek, sőt a legnagyobbak! De legalább e terjengő szavakban végződik is e dicsőség? Mondd meg, mi haszna van Magyarországnak a te hadjáratodból? Mondd, visszaadtad egész Erdélyt, melyet egészben vettél át? Add vissza Erdélynek Keményt, kinek hűséget és védelmet ígértél; add vissza a boldogságot, békét és bőséget, amit a te hadsereged és behozott segítséged által kiűztél, akkor diadalmaskodjál s használd e három szót: jöttem, láttam, győztem! Mi pedig tégedet Marsnak, Herkulesnek, nagylelkű Atyának, a ki szekéren illatos Indiából száll le közénk, készségesen és örömmel nevezünk.

De sajnos, mi csalatkozunk. Te bölcselkedel; de a bölcselkedők csak beszédben bölcsek, s ha tettre kerül a sor, akkor legegyügyűebbek. Azt mondod távolról nem fejthető ki ténykedés; s valóban, ha te messziről, miként a nap, nem tudod a földet fölhevíteni, közelebb kell jönnöd. Ha az ellenséget halálra keresed, nem egy futásnyi távolra kell tőle lenned, hanem mint ama Regulus Barthalomei mór beszéli, a mórok és spanyolok háborújában, valakinek, ki kardjának rövidségét becsmérelé, azt felelte: Legalább egy lépéssel hosszabbá teszem ezt! Így neked is közeledned kellett volna az ellenség felé, ha rajta diadalt aratni vágytál. 

Azt mondod, augusztus hóban jöttél be, -- bár e hónap (dicső) neve lett volna dicsőséged előjele, de te nemcsak e hónap nevéről feledkeztél meg, hanem dicsőséges Uralkodód rendeletét felforgatva, magának a névnek (mert tényt föl nem mutathatsz) dicsőségében fuvalkodol föl; kétségkívül nem dicsően, hanem dicstelenül hurczolva meg a keresztény nép hírnevét. Mint nagylelkű léptél fel, de dicstelenül jöttél vissza, s jobb lett volna oda nem menned, ha a keresztény hadsereg hírnevének oly nagy kárával, kardodat hüvelyében pihentetve, kellett visszajönnöd. Rút dolog, hogy hadvezér azt mondja: nem gondoltam. Mit tettél tehát ? Az erődöket német őrsereggel láttad el kétségkívül de ha nem láttad volna el, valjon azt hiszed, hogy azokat a törökök mindjárt elfoglalták volna; én példával okadatollak.

Ha a többi erődöket, melyekben nem voltak a te őrseregeid, érintetlenül hagyták Erdélynek, azt a hármat sem foglalták volna el, ha mindjárt őrség nélkül maradnak is. Kemény hadserege ellen kelsz ki oly keserűen, hogy a vak bajtól megtörve, mintegy páni félelemben mindannyian meg voltak zavarodva ? Elhiszem szívesen ezt neked, hanem, ha a bajok okát távolabbról akarjuk levezetni, azt fogod tapasztalni, hogy nem azon szerencsétlenek a hibásak, hanem azok (a bajok) távolabb forrásból erednek; mert néha megengedi az Isten, hogy a görögök is megveressenek». Már most azt kérdezem tőled, te kitünő hadvezér, hogy az ily megfélemlített hadseregnél mi a segítség? Én legalább azt vélem, hogy itt a nehézség; itt hathatós eszközt kell használni : kell hogy a kitünö hadvezér erélye harczi szellemet öntsön beléjök. Mathei Péter IV. Henrik franczia császár életéből beszéli, hogy annak erénye lobogó fáklya volt, mely száz mást megvilágít anélkül, hogy saját fényéből veszítene; azt vártam, hogy ilyen légy te is ott s legalább is azt vélem, meg kellett volna próbálnod őket, mielőtt ily vakmerően itélsz felőlük anélkül, hogy harczban láttad volna őket; mert különben mikép várhatod, hogy higyjenek neked? 

Azt mondod, hogy sokkal kevesebben voltak, mint a törökök; hanem én úgy látam, hogy a számtanból viselsz háborút, s úgy hiszed, hogy a kisebbség felett a többség csalhatatlanúl győz. De nem ilyen volt Epaminondas; halld mit mond az ellenség száma fölött szörnyüködő katonáinak (Plutarch a királyok életében): «Az enyéimnek kisebb számát pótolni magam fogom !»

Mivel pedig egész dicsénekedben elrejteni nem tudtad a gyűlöletet, melylyel az egész magyar nemzet iránt viseltetel, sok badarságot bőszűlten s hamisan mondva róla: fordulj egyhez a nemzetből, ha oly nemes szived van, egyhez szólj, hogy az hallgasson meg és feleljen is neked, de hagyd békén a nemzetet, mely biztosan elnyeri dicséretét.

Miért a meltatlan jövevényeket ugatod oh te
Vad farkasokra rest kutya ?
Mért , ha lehet , rám nem fordítod üres csaholásid
És engemet nem mardosol!
     - Horatius. Epodon. II. 6.

Azt mondod, hogy nincsenek Magyarországban jó hadvezérek, sőt jó kapitányok sem, kik a háború fontosabb titkaihoz értenének, nincs hosszú évek során szerzett tapasztalatuk, hogy a művészetben teljes jártasak lennének.

Képzeld, hogy mindezt megengedjük neked; de vajjon dicsőség háramlik-e más tudatlanságából te rád, ha te sem vagy különb? Azon dolgok elbírálásából, miket te mult évben végeztél sem Magyarországra, sem egyetlen magyarra gyalázat nem háramlik. Hogy egy viruló hadsereget kaptál kezedhez, s hogy azt tönkre tetted, hogy többet zaklattad a jó barátokat, mint az ellenséget, hogy az egész országban siralmas hírnevet hagytál magad után, hogy száraz szemekkel és száraz kardokkal (amik pedig a mi védelmünkre voltak rendelve) el tudtad nézni, miként hurczoltatnak százezren török fogságra, ennél rosszabb egy hitvány hóhértól sem lett volna várható.

Nem tagadom, hogy kevés magyar érti a hadtudományt oly tökéletesen, mint ez egy nagy hadvezértől megkivántatik; de arról az egyről biztosítlak, hogy Magyarországban nincs oly végvárbeli tábornok, sőt kapitány sem, aki azt a derék hadsereget, amit te reád bíztak, oly tudatlanúl elhagyta volna veszni, vagy ha már veszni kellett, akkor az ellenség vesztével pusztul el. Mi magyarok, nem értjük azt a művészetet, hogy mikép kell a háborút elnapolni, hogyan kell az ellenség garázdálkodásait megtorlatlanúl elnézni, hogyan kell a barátot és szövetségest segély nélkül hagyni, hogyan kell a hont inkább pusztítani, mint az ellenséget, s hogyan kell a háborúban pénzt összeharácsolni: ha ezek a hadi tudomány szentebb titkai, mint te mondod, akkor valóban mi semmit sem tudunk.

Nem értettek ehhez a haza megvédésében, a kereszténység felszabadításában és a török kiűzésében dicsően elhalt Kinizsiek, Báthoriak, Hunyadiak sem. Mi, az ő utódaik, emléköket semmittevés, vagy a haza gyáva elvesztésével soha nem szennyeznők be, ha bár mily csekély tevékenységi tér adatnék nekünk. Azt mondom tehát, jóllehet a katonai fegyelem nálunk a szokásból kiment (ha ugyan a mi hibánkból?) még is meg vagyok győződve, hogy az a legkönnyebben helyre állítható volna, ha a magyar hadsereg élére valamely derék hadvezér állíttatnék. Hisz a római Lucullus sem bírt tapasztalattal, mielőtt alkalmaztatott volna, s mihelyt a hadsereghez jött, szerzett magának tapasztalatot; így bárki is a jó magyarok közől, ha nem is válnék oly kitünő hadvezérré, mint Nagy Sándor, de hazájának védelmére, mit jobban szívén visel mint bármely idegen, alkalmas lesz.

Kérlek, ne járj kerülő úton, oly sokszor felsorolva Rákóczy és Keménynek háborúban elkövetett tévedéseit, hisz elég bizonyos az, hogy ők megbünhödtek tévedéseikért; de ők legalább honszerelmükről és keresztény buzgalmukról vérük ontásával, sőt a halállal magával is fényes tanúságot tettek, te pedig hatalmas bizonyítékot adtál ridegségedről s arról, hogy keresztény érzelmed akkor sem buzdúlna fel, ha a borjúk röröpülnének. Rákóczyt nem védelmezem; ő nagyravágyásból eredő bukásával a legnagyobb kétségbeesésre jutott, megmutatva, hogy igaz Homérnak az a mondása: Jupiter, a kinek vesztét akarja, annak eszét veszi el. De mégis ha a fejedelem oly mértékben segíttetett volna, mint amily igyekvö ő volt, akkor a magyarok sőt a keresztények ügye nem volna oly kétségbeesett helyzetben, sem Nagy-Várad, annyi szent királynak sírhelye 8 koronánk oly dicsősége, nem nyögno török járom alatt, sem e szent királyok hamvai nem szenvednék a gyalázatos fogságot.

Ami Keményt illeti, vajjon ő róla mondod, hogy segítetted és visszahelyezted, kinek gyermekei és szánalomra méltó hitvese gyászba borúltak, kinek elvesztése (még pedig te általad való elvesztése) fölött Erdély minden jó kereszténynyel együtt könyezik? ha ez visszahelyezés és segítség, akkor valóban általad senki sem kiván segíttetni. Kétezret átadtál neki katonáid közől? de minek adatott neked az egész hadsereg, ha azt remélted, hogy e kevéssel is végezhetsz ? Hibáidat Keményre hárítod, a magyarokat harcziatlanoknak tartod; de ha már hálátlan biró itéletén el veszik is ügyünk, a te itéleted ellen méltán kifogást teszünk. Mondja meg Európa, valjon Magyarország gyáva-e, mely nem látott napot elvonulni az övéi vérontása nélkül, s nincs egyetlen család, mely övéi közől ne siratna valakit; amely (Magyarország) két század óta egyedül áll ellent az ozmán hatalomnak s egyetlen arasznyi földet nem engedett a töröknek vér nélkül át. Miként Ajax pajzsa Diomedest, úgy védjük mi a kereszténységet, s hogy biztonságban él, nekünk köszönheti.

Egyébként azt állítod, hogy tévednek az összes magyarok, s nem tudnak a te általad végzettekről helyes itéletet hozni. Ugy emlékezem mintha valamikor azt olvastam volna, hogy többet tud a nép, mivel épen annyit tud amennyi szükséges; legalább is azt bizonyosan felfogták, hogy te a lángba borúlt Magyarországra nem vizet, hanem olajat hoztál; a hadi tanács előtt bizonyosan nem kellett kimentened azt, ha valaki Magyarországot szarvasmarhából kifosztva, a te táborodat pedig avval megtöltve látja.

Azt állítod, miszerint azt vetik szemedre a magyarok, hogy a háborút más oldalról kellett volna viselni, és hogy össze kellett volna ütközni; azt vélem nem vétenek az által, ha jobbak kívánságaik a te tetteidnél, persze te ezt elütöd a népnek állhatatlanságával, mely mindig másra-másra vágy. És valóban jól mondod, mert ha a harcz más oldalról viseltetett volna, s te ott is csak úgy viselkedtél volna mint itt, akkor sem teljesülnek a magyarok vágyai. Nagyszerűen beszélsz a küzdelemről is, de oly sok nehézség és körűltekintésről emlékszel meg, amelyeket, ha egykor hadvezéreink s magyarjaink mind szem előtt tartottak volna, Magyarországot soha nem foglalják el, s nem is védelmezik oly soká; de mióta e titkos tudomány: sohasem harczolni, lábra kapott, az óta vesztettük Magyarország oly nagy részét el.

Te ugyan, sértetlen hadvezér, megmaradtál boldogabb időkre nekünk, s talán azért az országnak hálát is kellene mondania neked, miként a rómaiak a megmenekült Emilius Paulust üdvözölték, (Titus Livius) s akkor lehetséges, hogy ki elfutott, újra küzdeni fog. (Ecclesiasticus) Hatzfeld és Götz tábornokokról megemlékezvén, dicséred, hogy többször megbízattak és rendeletet kaptak, mielőtt harczoltak volna; de én dicsőbb példákat hozok neked föl, de a magyarok közől senkit említeni nem akarok. Tekintsd auspergi Gebhardot, ki Horvátország határán, jóllehet szerencsétlenül, de dicsőségesen ütközött meg a törökkel, lelkét Istennek, hírnevét pedig Magyarország örök emlékének szentelve. Nézd Mansfeldet, nézd a Schwarzenbergeket és Tieffenbachokat, kik a magyarokkal a magyarokért küzdöttek, 8 habár fiatalok voltak, még is nevüknek örökké tartó hírnevét hagyták hátra.

Nem helytelenítjük gyorsaságodat; te ugyan is azt beszéled, hogy százötven mértföldet tettetek meg; ha jó vége lett volna, s az ellenséget legyőzöd, bizonynyal Julius Cæsarral hasonlítunk össze, ki Pharnaceát nevének villámával lesújtotta. (Comment. Cæsaris) De sajnos! máskép történt tevcled, ki miután az ellenséget megközelítetted megrendülve megálltál, megfeledkezve kötelességedről, s a várakozásról, melyet a világ beléd helyezett; s vajjon nem szellemesen jegyezte-e meg rólad azt valaki, ami egykor Vitelliusról iratott, hogy oly zsibbadás fogta el lelkét, ha mások fejedelemnek nem nevezik, ő elfelejtette volna.(Cornelius Tacitus)

Tehát ezt tetted te, győzhetetlen hős! de mégis bátor harczotoknak mi volt az eredménye? Hector sértetlenül távozik s ezért várod a magyaroktól a hálát? Add vissza, amit méltatlanúl elvonsz tőlök, ki hálátlanoknak nevezed őket, te minden madarak között a leghálátlanabb.(Ex Metamorph. Ovidii) Tudd meg továbbá, hogy ha mind avval bírnánk, amit te a győzelem elérésére elszámlálsz, te akkor sem jönnél senki előtt számba, míg csak egyetlen bevándorlott német, vagy olasz fenmarad, mert emlékezetedet halhatatlanná tetted. De a bölcs emlékezete csak úgy nem lesz örökké való, mint a bolondé.(Ecclesiastes II. 16.)

De nincs az a kapitány a magyarok között, aki neked engedni fog akkor, mikor nem tollal kell harczolni az akadémián, hanem a harcztéren fegyverrel. De minek a sok beszéd, lássunk a tetthez!

Megmondtam.