Juraj IV and V Zrinski

 IV. és V. Zrínyi György

By Nataša Štefanec

I. A 16 század során, amikor a Horvát-Szlavón Királyság számos arisztokrata családja alacsony sorba süllyedt vagy elvándorolt, a Subics-Zrinyiek a közös magyar és horvát királyság egyik leghatalmasabb főúri nemzetségévé emelkedtek. Mindez eredményes politikai lépéseiknek és birtokaik sikeres kiterjesztésének volt köszönhető, amit házassági, örökösödési szerződésekkel, adományok és földvásárlás útján értek el. A birtokközpont áthelyeződése az Una vidékéről a délnyugat-magyarországi részekre már Szigetvári Zrínyi Miklós (1508-1566) idejében megindult, és fia, IV Zrínyi György (1549-1603) alatt fejeződött be. Amikor ő 1566-ban átvette a család fölötti irányítást, a Zrínyiek már egy sor uradalmat birtokoltak végig az Adriai-tenger partján fekvő Vinodol megyétől egészen a magyarországi Vas és Zala vármegyékig. Közben egyet-mást el is vesztettek, az 1580-as évekre oszmán kézbe kerültek az Una és részben a Dráva menti birtokaik. A 16 század vége továbbiak elvesztését hozta elzálogosítás, eladományozás vagy cserék útján. A változások ellenére a Zrínyiek nagy birtoktesteket mondhattak magukénak, melyek biztosították jövedelmüket és társadalmi státusukat.

Ezt a státust házassági szálakkal is erősítették. Juraj IVöt (1549-1603) először a régi tiroli nemesi családból számazó Anna D’Arco (von Bogen) grófnővel házasították össze, majd 1577-ben a tekintélyes stájerországi család sarját, Sophie Stubenberget vette nőül. Az esküvő hátterében valószínűleg az a szándék is húzódott, hogy minél erősebb pozíciót sikerüljön biztosítani a katonai határőrvidék megszervezésével kapcsolatos utolsó tárgyalásokon és az ún. Brucki libellus (1578) kihirdetése előtt. Juraj IV bátyja, Kristóf, fiatalon meghalt, másik testvére, V Miklós pedig soha nem nősült meg. Számos leánytestvérét, saját leányait és fiait viszont György gondosan elrendezte" mindenfelé a királyságban, sőt, az osztrák örökös tartományokban is. Beházasodtak a Batthyány, a Nádasdy, a Bánffy, a Thurzó, a Teleki, a Perényi, a Homonnay, a Thurn, a Lenkovics, a Forgách és más családokba; tekintettel hozományukra és társadalmi rangjukra, jó partinak" számítottak. Ugyanakkor a család egyik nótagja sem ment a családi birtokok terhére férjhez (bár volt rá kísérlet!), mert azok fölött Juraj IV éberen örködött, védve őket a szétforgácsolódástól.  Az időnkénti örökösödési perek nem ásták alá a családon belüli jó viszonyokat. A 16 század a Zrínyiek szempontjából a mértéktartó gyarapodás jegyében telt. A Zrínyi-birtokokat úgy sikerült a 16-17 században egyben tartani, hogy azokat az apa, illetőleg a legidősebb fiú irányította, azzal együtt, hogy a jogi iratokon gyakran szerepelt az összes testvér aláírása. Juraj IV harminchét éven keresztül a család megkérdőjelezhetetlen feje volt. Ha a család egyes szerződéseit testvéreivel is írta alá, a birtokokat és az összes családrag lépéseit ő irányította. Apjához hasonlóan tudatosan népesítette be az uradalmakat, növelve azok jövedelmezőségét. E rendkívül nehéz időszakban, az erőteljes oszmán betörések közepette, megőrizte a birtokállományt, és egyben megerősítette a család társadalmi státusát.

V György 1599, január 31-én született, valószínűleg Csáktornyán, és már 1626. december 2-án meghalt Pozsonyban. Míg IV Zrínyi György kulturális mecenatúrájáról, politikai és katonai tevékenységéről számos forrás tudósít, addig V György esetében csupán néhány, főleg báni és katonai funkciójával kapcsolatos adatot ismételget a szakirodalom. Mindennek két főbb oka van. Egyrészt V György igen fiatalon, huszonhét éves korában meghalt. Másrészt, éppen 1625-ben az utód nélküli idősebb testvér, VI Miklós halála után rámaradt az egész családi birtokállomány igazgatása. Addig Miklós minden fontosabb iratban leszögezte, hogy a birtokokat fiatalabb testvére, György nevében is felügyeli. Ezért formálisan György aláírása is szerepelt a családi okiratokon, az ügyeket pedig nem túl sikeresen Miklós vitte, aki György nagykorúságáig annak gyámja is volt, mivel apjuk (Juraj IV) 1603-ban meghalt.

Unokaöccse, Zrínyi Péter szavai szerint VI Miklós gyakran részegeskedett (erat plurimum deditus bacho"), és egyszer ittasságában (illetve más változat szerint adósságai átvállalása fejében) tengermelléki kapitányá nak, Julij Čikulinnak adományozta Grobnik városát, melyet később visszavásárolt, és cserébe 12 ezer forintért elzálogosította neki a pribići uradalmat. Laszowski a rendelkezésére álló adatok alapján azt állította, hogy Miklós nem volt jó gazda, mert sok birtokot elajándékozott; olyan duhajkodónak ismerték, aki eltékozolja a vagyont, az odaadott földekre pedig a megajándékozott nemesek és utódaik királyi megerősítést nyertek." Az ozalji uradalom Miklós 1625-ben bekövetkezett halálakor már egy sor elzálogosított birtokrészre forgácsolódott. Mikor Zrínyi Péterre szállt a tulajdonjog, ő komoly erőfeszítésekkel nagyrészt újra egybe tudta őket gyűjteni.12

A testvérek, V György és VI Miklós csak látszólag kormányoztak egyetértésben, mert fölnövekedvén György követelte a maga birtokrészét bátyja rendezetlen életvitele miatt, s mert megelégelte annak tékozlását. 1617ben, amikor Miklós újfent közös tulajdonukat adta zálogba, György tiszttartóján keresztül a zágrábi káptalannál tiltakozott ez ellen. Valamivel 1617 előtt papíron meg is osztották a vinodoli uradalmat, a dokumentum megvolt Emil Laszowski irattárában. Ám úgy lát szik, hogy a gyakorlatban nem hajtották végre a megegyezést. Miklós, aki a korábban neki kölcsönző Čikulinnal pereskedett, 1624, augusztus ztus 18-i levelében kijelentette, hogy zálogba fogja adni Čikulinnak a György testvérével megosztott vinodoli uradalom egy részét, ha emez nem szolgáltatja vissza a pénzét. 15 1624-ben föltehetőleg véglegesen megegyeztek a vinodoli városok kettéosztásában, ami azonban Miklós halála miatt valószínűleg nem történt meg. Az első csoportba Grobnik és Buccari vára (Castra) került Gerovo birtokkal, a másodikba pedig Hreljin, Drivenik, Bribir és Grižane erődje (arces) a brodi uradalommal. A fiatalabbik, György, választhatott a kettő közül.16 (Jóval e sikertelen birtokmegosztás után V György fiai, Péter és Miklós huzakodás nélkül meg tudtak osztozni, és nagykorúságuktól mindegyik a maga részét irányította.)

VI Miklós halála után özvegye, a második feleség, Széchy Erzsébet (az első Nádasdy Anna volt) V György javára lemondott a férje által ráhagyott 50 ezer forintról. György hálája jeléül 1625-ben élete végéig átengedte neki az Ozalj melletti Grdun, továbbá Vrhovce és Božjakovina haszonélvezetét, majd hamarosan meghalt." Ám még ezt az utolsó évet is, melyben átvette a birtokok irányítását, főként a harcmezőkön töltötte. Innen eredt hadi dicsősége, bár birtokai igazgatásában is jóval ügyesebbnek bizonyult Miklósnál. A birtokok sikeres működése a benépesítéstől függött, amire-menekültek, hazátlanok befogadására IV és V György olyan nagy súlyt helyeztek. Jobb volt a demográfiai helyzet a királyságtól viszonylag távoli Gradistyén és a Muraközben. 18 Szigetvári Zrínyi Miklós és Juraj IV a maguk délkelet-magyarországi termékeny birtokaikra (Muraköz, Monyorókerék) Unavidéki jobbágyokat telepítettek, György maga pedig sokakat telepített le Brod és Moravica körül, valamint Vinodol területén is.19 Főként horvátországi birtokaira célzatosan vlahokat is hozott. Megesett, hogy az osztrák katonai vezetők erre szinte kényszerítették is, akik így gondolták zsoldfizetés helyett nemesi birtokok kiosztásával fönntartani a Határőrvidék haderejét. Mindez a helyi nemesség és a főparancsnokok, illetve a grazi és bécsi egyéb vezetők között elhúzódó pereskedésekhez vezetett. 20 Az 1562-ben és 1591-ben újfent fölégetett és elnéptelenített Rakovecet és a hozzá tartozó Vrbovec uradalmát szintén a Zrínyiek kezdték betelepíteni új jobbágyokkal (horvátokkal, szlavónokkal, szlovénekkel és vlahokkal). Különösen V György idejében, az oszmánok visszaszorítását követően vált a környék vonzóvá. Így V György 1618-ban bizonyos szłavónokat/szlovéneket (a Száva és a Dráva, azaz Szlavónia lakóit, akik oszmán területről menekültek) a rakoveci uradalomhoz tartozó Lonjicon telepített le, kilencévi adómentességet ígérve nekik, mely időszak eltelte után minden kötelezettséggel terhelt jobbágyaivá válnak. 1619-ben ismét szlovéneket telepített, de ezúttal kötelezettségekkel, a vrboveci uradalomhoz tartozó, addig lakatlan Lipi Gaj hegyre. Akkor már állt a Zrínyiek által újjáépített vrboveci vár, ahol György fha, Péter született. A telepesek főleg hadi kötelezettségekkel tartoztak, és ezért öttől tíz évig terjedő időszakra mentességet élveztek az adófizetés és a robot alól. Ráadásul György 1624-ben kihirdette, melyek lesznek a čelnicai vlahok kötelezettségei, akiket ide, Rakovec mellé telepített. Ezek az adatok arról tanúskodnak, hogy V György erőteljesen foglalkozott azzal a vidékkel, melyet a Zrínyiek cserével hosszú időre átengedtek az Erdődy-családnak. A báni funkció megszerzése egyben az e birtokok fölötti ellenőrzést is biztosította számára, akárcsak korábban az Erdődyeknek.

II.

A pénzbevétel több forrásból tevődött össze. A horvát-szlavón királyságbeli Zrínyi-birtokokon a mezőgazdasági jövedelmet korlátozták az oszmán pusztítások és a népességhiány. A kiegészítő jövedelmeket tekintve a legnagyobb haszonra a Zrínyiek fa, bőr, bor és más mezőgazdasági termékek kiviteléből, a 17 században pedig még a vas és más ércek exportjából tettek szert. A pénz nagy része a vinodoli kereskedelem haszonbérletéből, valamint a vízi átkelőkön és szárazföldi csomópontokon szedett útvámokból (útvám, hídvám, gázlóvám stb.) származott. A Zrínyi-birtokok az osztrák örökös tartományok és a Magyar-Horvát Királyság határán terültek el, ezért számos vámszedőhely volt ide telepítve. A kiterjedt regionális marha, bőr- és gabonakereskedelem az útvonalnak köszönhetően a Zrínyieknek is hozott jövedelmet. A vinodoli kikötők forgalma állandó jelleggel trieszti és velencei kereskedők (Morelo, Pavarello, Pallini, Maurocen, stb.), késõbb pedig a Čikulinoknak a haszonbérletében volt.23 1585. februárjában a velencei János, Maurocen György fra kereste meg a Zrínyieket, és VI Miklóssal, illetőleg V Györggyel öt évre szóló kereskedelmi megállapodást kötött. Maurocennek átadták az egész buccari kikötőt minden jövedelmével és hasznával, mindenféle vám nélkül szabadon hozhatott be és vihetett ki árut (sót, marhát, fát, húst, gabonát, evezőlapátot és árbocfát), míg mások ötven dukátot fizettek ugyanezért. A Zrínyiek jobbágyai robottal tartoztak szolgálni, termésüket pedig kötelesek voltak Maurocennek eladni. 24

Ezenkívül a bányászat (ezüst, ólom-, vas-, rézés egyéb érckitermelés) már a 15. század óta virágzott a Zrínyi-birtokokon. 1463. márciusában királyi engedélyt kaptak arany-, ezüst, ólombányászatra és egyéb érc kitermelésére.

1529-ben Linzben a pénzverés jogát is megszerezték. Mindkét rendelkezés érvényben maradt minden Zrínyi-birtokra a későbbiek során is, több tízezer dukátos bevételeket hozva. Amikor Gvozdansk és Kosna bányászait, kik a királyi engedélyezés időszaka óta dolgoztak ott, elkezdték fenyegetni az oszmán betöré sek, majd a terület 1578-ban oszmán uralom alá is került, megkezdődött a bányakincsek felkutatása a gorski területen (Lič, Čabar). A 16 század második felében a Zrínyiek a báni Horvátországbeli bányáikban harminc, Novi Vinodolból érkezett bányászt alkalmaztak.26 A vinodoli részeken az 1640-50-es években kezdődött az ércek szervezett kitermelése.”

A Zrínyiek a velencei és más hajók fosztogatásába is bekapcsolódtak, vagy úgy, hogy fölfogadták az uszkók kalózokat, vagy úgy, hogy a támadást a saját bakari jobbágyaik hajtották végre, vagy pedig úgy, hogy megvásá rolták a senji uszkókok által rablott holmit. 28

Juraj IV apjához hasonlóan eltűrte a bakari uszkókok kalózkodását. 1592. július 10-én Bakar alatt nagy ütközetre került sor a velenceiek és az uszkókok között. A velenceiek elfoglalták Bakar várát, megöltek néhány uszkók vezért, és jelentős zsákmányt vittek el. György 1599-ben állt bosszút, amikor a velencésektől elrabolt 800 darab marhát, és 400 tallérra is rátette a kezét, melyet Pallini velencei kereskedőnek kellett volna megkapnia. A rablásokat azzal igyekeztek erkölcsileg igazolni, hogy a velencei hajók az oszmánoknak szánt árut szállítanak, ám a Habsburgok ennek ellenére élesen figyelmeztették a Zrínyieket, hogy a jó velencei kapcsolatok megőrzése érdekében hagyjanak föl a támadásokkal és a rablók támogatásával. Viszonylag gyorsan eljött a velenceiekkel való együttműködés kora, de nem a Habsburg-fenyegetőzések miatt. VI Miklós és V György idejében, 1612-ben az uszkókok a bakari kikötőből elragadtak négy hajót, ami a békés együttélés megszűntéhez vezetett. Julije Čikulin, aki zálogjoggal birtokolta a bakari Zrínyi-kikötőt, följelentette az uszkókokat a krajnai hatóságoknál, de ez igazából nem segített. Laszowski úgy véli, hogy a Zrínyiek ez idő tájt békében éltek Velencével, mégpedig Čikulinnak köszönhetően, akinek érdeke volt a zavartalan kereskedelem." Ekkor szembe kellett fordulniuk az uszkókokkal, és a fiumei Habsburg-megbízottakon keresztül diplomáciai úton tiltakoztak. Ha kisebb volumenben is, minden Zrínyi-kikötő versengett Rijekával, magához vonzva a kereskedelmet. A szővetségi viszonyok a Tengermelléken tehát a Juraj IV és V György uralma közötti két évtizedben gyökeresen megváltoztak.

Az oszmánokkal folyó háború ellenére a Zrínyiek jól szervezett birtokaiknak, befolyásos hivatalaiknak, az anarchikus háborús helyzet kihasználásának és a sok-sok alkunak köszönhetően jelentős jövedelmekre tettek szert. Sikeresen kilábaltak a VI Miklós alatt keletkezett válságból is. Bevételeiknek köszönhetõen magánhadsereget tartottak fönn, és nem adva meg magukat a körülményeknek, maguk építettek egy sor erősséget.

III.

A család életét a háborús helyzet és gazdaság határozta meg, tagjainak nagyrészt katonai tevékenységet kellett folytatniuk. Az oszmán betörések tömeges nemesi migrációt indítottak el, míg az alacsonyabb nemesség egy része a Zrínyiek és a Frangepánok birtokain maradı, katonai vagy fontosabb tisztviselői feladatot látva el. Ezeknek a familiárisoknak adományozással és bérlettel elégséges földet juttattak, különösen az ozalji és a ribniki uradalomban, valamint a Muraközben. Juraj IV seregében harcolt például Mihajlo Zlatarić, valamint sok más Zrínyi-familiáris és közönséges jobbágy, illetve azok fiai (az Oršićok, a Patačićok, a Črnkók). Lopašić hoz még egy sor hasonló nemesi családot példaként.

A Zrínyiek sokat köszönhettek a MagyarHorvát Királyságban betöltött, befolyásukat biztosító tisztségeiknek. A 16 század második felében a Zrínyiek geostratégiai okokból egy időre lemondtak a báni tisztségről. Hosszabb báni hivatalviselés után Szigetvári Zrínyi Miklós átengedte a tisztet Erdődy Péternek, Juraj IVnek pedig nem akaródzott visszavenni azt, bár fölajánlották neki. A bánság anyagilag ráfizetéses és különösen hálátlan dolog volt. Tekintettel a birtokokra, a Zrínyiek számára Juraj IV alatt kifizetődőbbnek bizonyult a Határőrvidék főkapitányi tisztségének viselése. Juraj IV a Dráva és a Balaton közti egyik főkapitány volt a magyar-horvát határon, ilyen módon biztosítva védelmet a nagy hasznot hozó Muraköz számára. Öszszesen tizenhét éven keresztül (1574-1575; 1582-1598) volt a Magyar Királyság dunántúli részeinek főkapitánya (supremus capitaneus partium regni Hungarie Transdanubiarum),35 valamint ellátta (1574-1575 és 1582-1590 között) a kanizsai főkapitányi tisztséget (supremus capitaneus Canisiensis). Emellett örökölt családi címként királyi asztalnok is volt. 

Egyes munkákban megjelent az az állítás, hogy Juraj IV varasdi főispán akart lenni, és amikor ez nem sikerült neki, akkor a zalai főispánság után vetette magát. A főispáni tisztségnek az alapja rendszerint az abban a megyében való birtoklás volt. Tekintve, hogy más megyékhez képest a Zrínyieknek Varasdban alig volt birtokuk, úgy vélem, hogy a Zrínyieknek ekkoriban nem lehetett ambíciójuk a főispánság megszerzése, mert az Ungád és az Erdődy-családok sokkal inkább tõsgyökeresnek számítottak a megyében, s inkább törekedtek varasdi pozícióik erősítésére. A Zrínyieket a Muraköz és még egy sor magyarországi birtok megszerzése arra ösztönözte, hogy Zala megyében játsszanak jelentősebb szerepet.38

Juraj IV fia, VI Miklós Zala megye főispánja lett, és 1602-től viselte egészen haláláig ezt a titulust. Több éven keresztül, habár nem minden alkalommal, magát zalai és somogyi főispánként is titulálta. Ezenkívül a zágrábi alispán 1608 áprilisában a következőképpen szólította meg: Zerin bárója, ő császári és hercegi [!] felsége tanácsosa, valamint a Dunán inneni rész legnagyobb ispánja és országos kapitány. 1621 márciusában magát „Zala megye és az egész senji tengermelléki rész örökös urának" nevezi. Miklós inkább adminisztratív teendőkkel törődött, V Györgyöt viszont jobban foglalkoztatta a katonáskodás.

Az oszmán fenyegetés gyöngülésével a bán ismét V György lett, aki fiatalon, 1622-ben fogadta el a tisztséget. Ekkori titulusa: Zrin örökös hercege, továbbá ő császári felsége asztalnoka és kamarása, Horvát-Szlavónország bánja, Csáktornya bárója és légrádi kapitány"." Bánná II. Ferdinánd nevezte ki, nem kevesebbért, mint őseinek az egész kereszténység javára tett feledhetetlen szolgálataiért. Ám a bání méltóság a 17 századra degradálódott, mert a Határőrvidéken osztrák tisztek vezették a hadakat, míg Györgynek a báni csapatokkal idegenben kellett harcolnia." A báni tisztség felvételével élete nagymértékben az ország szükségleteinek rendelődött alá. Már ugyanazon az 1622. évben a szábor határoz arról, hogy hadsereget kell fölállítani, mely tovább segíti a Habsburgokat a harmincéves háborúban. A csapatok el is indultak Heidelberg, majd egy sor másik város megszállására. A következő években több alkalommal kérte Bécs a horvát-szlavón csapatok segítségét. V György 1623-ban kitűnt a Kanizsa környéki török elleni harcokban, majd a Banijánál, a Száva-vidéken, Kostajnica, Petrinja és Jasenovac alatt tehát a fél évszázaddal korábban elfoglalt családi birtokok területén. " 1626-ban egyre sűrűbben jöttek a fölszólítások Bécsből, hogy segítse a Habsburgokat az európai hadszíntéren, és így György elhatározta, hogy hosszabb időre elhagyja birtokait. Összegyűjtött ezer nemest, kik közül volt, aki maga is több száz katonának parancsolt, az országrész irányítását átadta Erdődy Zsigmondnak és Patacsics Istvánnak. Március végén (ama szükségünkben") írott levelében barátilag arra kérte Julije Čikulint, hogy küldjön neki lovat (ez utóbbi egyvégtében vágtatott vele Csáktornyá ra, mert ki akarta próbální). Áprilisban Zrínyi Magyarországra indult, Körmendnél megütközött Batthyány csapataival, majd Bethlen Gáborral bocsátkozott harcba. Mivel a helyzet a Horvát-Szlavón Királyságban is rendkívül veszélyessé vált, György nem tehette meg, hogy hosszabb időre Sziléziában és Csehországban háborúskodjon, védtelenül hagyva birtokait. A hadjárat végül is végzetessé vált számára, mivel ugyanezen évben Pozsonyban meghalt.

Augusztusban ugyanis Wallenstein csatlakozott hozzá, és egy ideig együtt vezették a hadjáratot. Ráttkay György óta forog az a szóbeszéd mely sokáig tartotta magát a horvát és a magyar történetírásban mely szerint Zrínyi György, ez a fiatal, őszinte ember és vitéz katona a drégelypalánki harcban lovával egy oszmán tiszt után vetette magát, utolérte, lerántotta a lóról, és levágta a fejét, melyet azután Albrecht Wallenstein generális lába elé helyezett a következő szavak kíséretében: >így kell üldözni a császár ellenségeit, így lehet kivívni a győzelmet! Amaz megvetőleg azt felelte, hogy látott már elég levágott török fejet«. »Látni látott eleget, de maga biztosan nem vágott le egyet sem válaszolta erre György." Mire Wallenstein, elirigyelve György katonai dicsőségét, az első alkalommal meghívta őt vendégségbe, és az ebéd alatt retekkel megmérgezte. Mindazonáltal sokkal valószínűbb, hogy Zrínyi György lázban halt meg.

Szent Ilona kolostorának sírboltjában temették el. Két fiút hagyott maga után, akik később dicsőséget hoztak a Zrínyi névre. Az első, VII. Miklós, 1620. május 1-jén született Csáktornyán, a második, Péter pedig 1621. június 6án Vrbovecen, abban az időben, amikor éppen elkezdődött V György pályafutása.

IV.

Az európai nemesség a 16 században már jóval kisebb részt vállalt a katonai szolgálatból, mivel az már ekkor nem számított a nemesi státus feltételének és fő ismertetőjegyének.50 Az általunk vizsgált régióban viszont az aktív katonai szolgálat szinte az egész nemesség létének alapját jelentette. Az osztrák örökös tartományok nemessége számára a tartományi szolgálat rendkívül előnyös volt, nyitva állt számukra a legtöbb főtiszti poszt a várakban, az élelmezési és a sorozó bizottságokban, a katonai összeírásoknál és más alkalmakkor. Már a 16 század első felében kibontakozott az a tendencia, hogy osztrák tiszteket helyeztek a Határőrvidékre, ám ezt formálisan csak az 1578-as ún. Brucki libellus rögzítette, mint a belső-ausztriai rendek kifejezett igényét. Ám nem feledkezhetünk meg arról a küldetéstudatról sem, mely ezeket az osztrák" nemeseket az oszmánokkal való összecsapásban eltöltötte; a dokumentumokból látható, hogy a katonáskodás néha nem volt éppen álmaik beteljesülése, a zsoldfizetéssel kapcsolatos számos probléma, továbbá az igénybevétel és a rossz szolgálati körülmények miatt.

Az európai hadseregek a 15. század végétől egyre határozottabban a szigorúan kiépített állami apparátus részévé váltak, miközben a középkori jellegű nemesi hadak megszűntek. A Határőrvidéken viszont a Magyar-Horvát Királyság minden arisztokratája, sőt, részben a köznemesség is jócskán a 17 századig megtartotta a maga hadseregét, számos újítás bevezetésével. Juraj IVnek tulajdonítják, hogy 1572 körüli javaslata alapján a könnyebb mozgás érdekében elvetették a hosszúkás, nehéz vasalt pajzsokat, és helyettük bevezették az oszmán mintájú mellvértezetet, sisakokat és kopjákat. Még Zrínyi Péternek is voltak saját csapatai. A nemesi hadseregektől az államiak felé történő elmozdulás összeurópai folyamata így a Határőrvidéken csak megkésetten bontakozik ki éppen Juraj IV életének vége felé. V György bánsága alatt viszont már megfigyelhető. Így logikusabbá válik számunk ra, hogy V Györgynek hivatali kötelezettsége volt, hogy eleget tegyen a királyi fölszólításnak, és mint horvát bán vonuljon hadba Németországban, Csehországban, stb.; de úgy is mint második fiú, akinek nem kellett közvetlen irányítást gyakorolnia a családi ügyek fölött, jövőjét a katonáskodásban látta, amellyel a Zrínyieknél addig a családfők foglalkoztak. A hadseregben odaadó szolgálattal és az idő múltával megtakarított pénz és fölhalmozott zsákmány megteremthette az újabb társadalmi előrelépés alapját, akár főúri, akár királyi szolgálatban, ami számos elszegényedett nemesre gyakorolt vonzerőt. Másrészt a katolikus nemesség szá mára lehetőségeket teremtett a reformációellenes abszolutista hivatali gépezet fejlődése is.

Juraj IV idejében a hadakozás még mindig eléggé függetlenül zajlott a Bécsből és Grazból érkező rendeletektől, míg V György alatt már érezhető a Zrínyiek fokozottabb engedelmessége és felelőssége az udvar irányában. Ezért Miklós és Péter haditerveit már az egyeztetés jellemzi, amiről a 16 században még nem beszélhetnénk, főként az udvarnak a magyar-horvát állam fölötti homályos és gyöngén érvényesülő joghatósága miatt, valamint azért sem, mert a Habsburgoknak nagy szükségük volt a nemesi haderőre és anyagi forrásokra. A 16 században a Zrínyiek és néhány más csa lád (a Nádasdyak, a Batthyányak, a Thurzók stb.) még viszonylag önálló politikát folytattak. A Habsburgoktól ritkán kaptak ízetséget katonai és adminisztratív szolgálataikért, így teljesen igazolva láthatták a körülményekhez és saját érdekeikhez is viselkedésüket.

Egy alkalommal, 1571 végén és 1572 elején az alig huszonhárom éves Juraj IV mint Légrád kapitánya az ismételt császári rendelkezés dacára, miszerint ne sértse meg az oszmánokkal fönnálló békét, nagy hadsereggel harcba vonult a Dráva mentén, egészen Berzencéig. Egyesítette erőit Hans Globitzer kaproncai és még néhány más kapitánnyal (Jacob Zakhl), valamint néhány vajdával.52 Tucatnyi falur gyújtottak föl, és viszonylag sok foglyot ejtettek, illetve jószágot zsákmányoltak. Mint Györgynek Batthyányhoz írott leveleiből megtudjuk, IL Miksa rendkívül földühödött, és előrevetítve, hogy a budai beglerbég és a pozsegai szandzsákbég megtorolhatja az akciót, igen éles hangú levelet küldött Györgynek, aki azt továbbította Batthyánynak. Az uralkodó előírta neki, hogy engedje szabadon a foglyokat, hagyjon föl a béke megsértésével, és jelenjen meg előtte Bécsben. György egyébként 1572. február végén Pozsonyba készült az országgyűlésre, ám a levél hangvétele miatt tervét megváltoztatva Bécsbe ment. Április végén, utolsó bécsi levelét követően ismét Csáktornyáról jelentkezett, és látogatóba hívta Batthyányt. A vitát a nemeseknek írott éles hangú levelek zárták le, a vajdák pedig alig kerülték el a kivégzést. 55

György életét többé-kevésbé a fönt említett viszonyok határozták meg; a rágabb régióban mindenfelé kiépített kapcsolatai, s révükön az események követése, a fontos információk beszerzése kémei útján e tényezők tették lehetővé, hogy talpon maradjon. Élete legnagyobb részét mégiscsak hadakozással töltötte a kanizsai, majd később a bajcsavári határon, és napi teendőit főleg a határszakasz számos váránál zajló erődítési munkálatok összehangolása, az élelem biztosítása, az ún. „haramiák" (könnyű fegyverzetű irreguláris gyalogosok a ford.) fölfogadása, betörés az oszmán területre, a vé delmi és hírszerző tevékenység szervezése stb. rette ki. Sokat utazott, Pozsonytól Bécsig, Grazig és Radgonáig, akárcsak a maga kiterjedt birtokaira, melyeket távollétében intézők irányítottak. Csapataival szinte minden nagyobb ütközetben részt vett a horvát határon, és ott volt Sziszek 1593-as védelménél is.57

Valamennyi idő maradt természetesen a szórakozásra is: a vendégeskedésre, vadászatra, és udvari estélyekre, melyek gyakran igen fényűzők voltak, lévén hogy a Zrínyiek a szükségeseket, gyakran gyarmatárut is, rendszerint Velencéből és Triesztből szerezték be. A tengeri különlegességeket (osztrigák, polipok, tengeri halak, mandula, narancs stb.) a tengermellékről, Vinodolból hozatták. Juraj IV idejében a luxus nem dominált annyira a család férfitagjainak mindennapjaiban. György fia, VI Miklós már valamivel nagyobb lábon élt, mint arról a drága áruk, kelmék és élelmiszerek gyakori rendelése tanúskodik. Fiától, V Györgytől ezidáig csak egy olyan levelet találtam, melyben azt kérte Čikulintól, hogy szolgájával, Babonozsics Györggyel küldjön neki öt könyök vörös skarlátposztót és öt könyök gránátszínűt. A Zrínyi család nõtagjai főként Csáktornyán és Monyorókeréken (Eberau) éltek, V György és VI Miklós fiatalkorában pedig sokat tartózkodott Vépen és Vrbovecen is, meglátogatván időnként a közeli nemesi családokat, amelyeknek többségével a Zrínyiek rokonságban álltak.

V.

A Horvát-Szlavón Királyság (a maradékok maradéka, reliquiae reliquiarum) nem biztosít hatott komoly hátteret a kultúra és a művésze tek számára. A szellemi élet a határvidéken érvényes erkölcsi szabályrendszeren, egyfajta végvári testvériség kódexén átszűrve nyilvánulhatott meg; mindehhez hozzá kell számítanunk az állandó demográfiai hullámzást, a tolerancia és intolerancia végletes formáinak együttélését és azt a határozott életérzést, hogy a közvetlen közelben jelen van egy másik civilizáció. Ám azért itt is megjelent az igény elsősorban a nemesség, a nemesi szolgálatban állók és a klérus körében a különböző olvasmányokra és a könyvkiadásra. A kelet-nyugati irányú kereskedelem kedvezett a hírek terjedésének. A Zrínyiek több évszázados főúri státusa pozitív következményekkel járt a régió irodalmi életére, általában a kulturális életére nézve. Ám a család mint ahogy a határvidéki nemesség egészének identitását hagyományosan és elsődlegesen a katonai szolgálat biztosította, a birtokok gazdálkodását pedig úgyszintén a há borús szükségletek határozták meg.

A régióban uralkodó katonai diskurzus" következtében az európai közvéleményben, az olvasók előtt mindkét Zrínyi (akárcsak elődeik és leszármazottaik) középkori hősként jelent meg, eposzokban, krónikákban vagy a háborús témájú „Neue Zeitungok" lapjain, és igy, nemes hősökként, vitéz bajnokokként örökítették meg őket az írók. A Zrínyieknek az állandó háborús veszélyhez kellett igazítaniuk életstílusukat, ám mégiscsak a sok évszázados főúri életvitel vezérelte őket mind kulturálisan, mind politikailag. Miklós és Péter irodalmi munkásságukat azzal a tudattal alakították ki, hogy a Horvát-Magyar Királyság egyik legrégibb és legvitézebb nemzetségéhez tartoznak, a leghatalmasabbak közé, mind fizikai, mind szellemi és erkölcsi kiválóság tekintetében. Jól látható ez például a költő VII. Miklósnak Az török áfium ellen való orvosság című művéből, de a Zrínyiek által szorgalmazott és támogatott, családjuk múltját búvárló genealógiai kutatásokból is. 61

Ez idáig nem ismeretes, hogy Juraj IV egyáltalán járt-e külföldön iskolába; az olasz és ausztriai egyetemi anyakönyvek átvizsgálása során eddig legalábbis nem bukkantam a nevére. A padovai egyetem anyakönyveiben maradt fenn az a bejegyzés a tanulmányai idején huszonöt éves bátyjáról, V Miklósról, hogy 1584 októberében beírták a jogászhallgatók közé. Hasonló elitintézménybe fiatalabb korában, György is járhatott. Egyébként anyjuk, Frangepán Katalin a horvát kajkav dialektusban író, tehát igen művelt nő volt, aki nyilván nem szalasztotta el az alkalmat gyermekei képzésére. A következő nemzedéket képviselő V Györgynek és VI Miklósnak egészen bizonyosan volt alkalma külföldön tanulni és utazni Európában, még ha eddig ezt sem erősíti meg semmilyen adat. 63

Ismereteim szerint egyedül Rudolf Horvat, illetőleg részben Franjo Bučar és Zvonimir Bartolić próbálták meg történetileg elhelyezni az ebben az időszakban élt Zrínyieket, fölvázolva művelődési kezdeményezéseik egyes politikai-gazdasági körülményeit, melynek során rámutattak működésük döntően mecénási jellegére. Az újabb adatok alapján ma már teljesebb kép rajzolható, habár szükség van még további kutatásokra.

IV Zrínyi György a mai szlovén-horvátmagyar határvidék és egyéb, általa felügyelt vagy birtokolt területek szinte minden kulturális kezdeményezésében főszerepet vállalt. Fiai ebben kevéssé követték. A Györgyről mint „veszett protestánsról és „vad katonáról" alkotott kép egészen új megvilágításba kerül akkor, ha őt annak a közép-európai arisztokráciának a tagjaként vizsgáljuk, mely a korban már viszonylag iskolázott, hajlik arra, hogy mind fényűzőbb udvart építsen ki, és az akkori itáliai, illerve Habsburg-mintákat követve mecénatúrával foglalkozik.

VI.

A Zrínyiek rajta hagyták kezük nyomát mind az építészeten, mind a kor irodalmán. Udvaraikban folyton építkeztek. IV és V György idejében bővítették Ozaljt, Csáktornyát, Vrbovecet, Brodot és egy sor más várkastélyt, melyeknek átépítését már Szigetvári Zrínyi Miklós elkezdte. Különösen sokat költöttek az erődítési munkálatokra, a katonai védelmet szolgáló átalakításokra, ami gyakran nem a fényűzést szolgálta.

Anđela Horvat rámutat, hogy a 17 század főúri és polgári középületein megfigyelhetők a német reneszánsz jegyei. Véleménye szerint a 16 század elejétől erről a kultúrkörről tanús kodik a néhány fennmaradt kép, az alakmintázatos kályhacsempék és az epitáfiumok, s mindezek megjelennek a protestáns nemeseknél is, akkor is, ha erődítési munkálataik részben itáliai jegyeket hordoznak, mivel az olasz, különösen a toszkán minták Buda elestével általában vesztettek hatásuk erejéből.65

Csak érintőlegesen foglalkozom a Zrínyiek egyes építkezéseivel a vizsgált korban, mert ezeket máig nem dolgozták fel. Ozaljt a Zrinyiek, habár már jó ideje éltek ott, királyi rendelettel és adománylevéllel csak 1581-ben, illetve 1588-ban kapták birtokukba. Juraj IV emeltetett ott új épületeket. A 16, majd a 18. században átépítették, máig álló régebbi része akkor keletkezett, amikor a vár a család birtokában volt. Az udvar bejáratánál négyszögleres épület, a magtár található, rajta Szigetvári Zrínyi Miklós 1566-ból származó feliratával. A kaputornyor Juraj IV emeltette 1599-ben. A torony előtt, a várárokban háromszögű alapon négyszögű, lőrésekkel ellátott építmény védte a bejáratot. Ma a Horvat szerint a katonai építészet remekművének számító építmény a várba vezető híd alatt található.67

Csáktornyát már Szigetvári Zrínyi Miklós magas falakkal vette körül, körbefutó árkot ásatott, melyekbe a Trnava vizét vezette. Andela Horvat nem zárja ki, hogy a vár bejáratát védő három, ma is álló sokszögletű bástya Juraj IV alatt épült, a Kanizsáért folyó harc idejében, mert Csáktornyát akkor kellett megerősíteni. Mindenesetre a fal belső oldalán az 1569-es évszám található, amikor Csáktornya lett Juraj IV székhelye. Ő fejezte be a légrádi építkezést is: a favárat palánkkal vetette körül; az erőd már nem létezik, bár a pálos Bedeković a 18. században még látta a romjait. Zrínyi ezenkívül még a muraközi határszakasz egy sor erődítményét és kisebb őrhelyét korszerűsítette (Molnári, Keresztúr, Bajcsavár stb.), gyakran saját pénzén.

Vinodolban ugyancsak folytak építkezések. A 16 században épültek, illetve korszerűsödtek a kastélyok a növekvő bürokrácia és az intézők igényeinek kielégítésére, másrészt a

kényelmesebb nemesi életmód érdekében. Új ablaknyílásokat vágtak, új elemeket építettek be, kiszélesítették a lépcsőházakat, bevezet- ték a fűtést a női lakosztályokba, korszerűsí- tették a konyhát, és védelmi céllal félköríves, befelé nyitott és tető nélküli tornyokat építet- tek. Drivenikben a Frangepánok középkori várának falaihoz ovális tornyokat építettek, s az egész várat fölújították, illetve kijavították, amiről a Mijo Sabljar által följegyze följegyzett 1571-es vagy 1572-es fölirat tanúskodik. Brod 1577- ben került a Zrínyiek birtokába. Az egyébként a tengermellékiekhez tartozó birtokok igazga- tási központja először Gerovóban volt, majd áthelyezték Brodba, ahol a Zrínyiek várat is emeltek - négyszögletű alapon álló kétemele- tes, hegyes fatetővel fedett masszív kőépületet. 1590 körül a Zrínyiek ugyancsak fölépítették a vidék védelmére a Turanj tornyot Felső- Moravicán. 1599 augusztusában Juraj IV utasította Ludovik Čikulint, hogy Grobnikon kis költséggel építtessen alsóvárat, mert úgy vélte, hogy Grobnik Marof biztosítása nélkül nem lehet birtokigazgatási központ. Nem bizonyos azonban, hogy az alsóvár valóban föl- épült. Közben a Lič melletti Gradinán, ahol va- laha város volt, 1605-ben új város épült, a hoz- zá tartozó erőddel együtt. A kezdeményezés Čikuliné volt, VI Zrínyi Miklós pedig jóvá- hagyta az építkezést, és Csáktornyán kiadott oklevelében Čikulinnak és utódainak adomá- nyozta Ličet és a betelepített Krmpoćant.74

Malakóczy Miklós a 16 század második felében a Mura menti Lapšinán, Szentmárton mellett kastélyt emelt hengeres tornyokkal és az erre az időszakra jellemző, konzolokon álló erkélyekkel. Malakóczy György Zrínyi György egyik legbizalmasabb embere volt. A kastély akvarellképét a Patačić-kódex őrizte meg.75  Malakóczy a birtokot Juraj IVtől kapta, aki a hagyomány szerint nászajándékként a Gradešćak-birtokot adta neki, és hozzá annyi földet, amilyen messze el tudja hajítani a bu- zogányt. Az messze szállt, s arra a helyre esett, ahol Malakóczy Lapšinát építette, Gradešćak viszont elveszett a menyasszony, Petróci Ara- bella tragikus halála miatt. A Malakóczyakat mint családi barátokat V György is jól ismerte, és valamivel 1626-os halála előtt elzálogosítot- ta nekik Rakovacot." Később György özvegye is férjhez ment egy Malakóczyhoz.

Milan Kruhek szerint a Zrínyiek építették át, illetve föl a maguk vrbovaci kastélyát is a 17 század első felében, valamikor 1613 után. Ad- dig korábbi birtokosai, az Erdődyek nemigen gondoltak fölújítására, mert 1606-ig az még határőrvidéki palánkvár volt, melyben helyőr- ség tanyázott. A Zrínyiek uralma alatt tágas nemesi udvarház lett belőle, kellően védve a régi határőrvidéki árokkal és palánkkal, jól bebúto- rozva és kicsinosítva, mert elég sokat tartózko- dott itt a család. Zrínyi Péter, V György fia, szintén a „fa udvarházban, a vrbovaci kastély kapui alatt született.79

Ezek a beavatkozások főleg funkcionális természetűek voltak, kevéssé vették figyelembe a korabeli művészi kritériumokat. A 16 szá- zadban a Zrínyiek kulturális téren a protes- táns nyomdák mecénásaiként váltak ismertté. Az ezekből kikerült műveket ez idáig alapo- sabban csak nyelvi szempontból elemezték.

VII.

A 16 század viszonylag szegényes korszak a könyvkiadás és általában az irodalmi élet tekintetében a Horvát-Szlavón Királyság megmaradt területén. Juraj IV mint pro- minens személyiség abban az időben lép fel, amikor Ungnád János halálával (1564) a Tübingen melletti Urach nyomdája beszüntette működését, a ljubljanai nyomda a Habsburg-hatóságok állandó felügyelete alá került, a senji, a zágrábi és a rijekai műhelyek további működését pedig már a század első évtizedeiben betiltották (1508-ban 1527-ben és 1531-ben).80 Mindezek tevékenységének folytatójaként a horvát történetírás általá ban a nedelišćei protestáns nyomdát szokta megjelölni, valamint a horvát protestánsok és az ún. „északi kör néhány irodalmárának tevékenységét (Antun Vramac, Ivan Pergošić stb.) Ilyen értelemben születtek tanulmányok részint általában a mai horvát-szlovén-magyar határvidék irodalmi életéről, illetve speciálisan a nyelvi-nyelvjárási problémákról.81 Az első olyan nyomdász, akihez a Zrínyiek neve köthető, a régióban jól ismert Rudolf Hoffhalter volt, aki protestáns irodalmat nyomtatott, s először Lendván, a Bánffyak székhelyén jelent meg, abban az időben, amikor Bánffy Miklós egyébként György nővérének, Zrínyi Orsolyának a férje zalai főispán volt. 83  E két, egyként protestáns család birtokai szomszédosak voltak, s ők gyakran baráti viszonyt tartottak fönn.84 Hoffhaltert kitörő örömmel fogadták, mert Lendván már erős protestáns közösség létezett Kulcsár György lelkipásztorkodása alatt. Az ő működését mindenekelőtt a Bánffy testvérpár, László és Miklós, de maguk a Zrínyiek is támogatták. Hoffhalter 1573-74-ben Lendván kinyomtatta Kulcsár három magyar nyelvű, vallási témájú könyvét. Az egyiket Zrínyi Györgynek, Miklósnak és Kristófnak, a másik kettőt Bánffy Miklósnak ajánlotta. 85

Úgy tűnik, éppen IV Zrínyi György lehetett az, aki Hoffhaltert Kelet-Magyarországról erre a vidékre, később éppen saját nedelišćei birtokára hívta. Rudolf apja, Raphael ugyanis Debrecenben 1565-ben, mindössze nyolc évvel azelőtt nyomtattaki Verbőczy Tripartitumának magyar fordítását, a Nedelišćére érkező Rudolf pedig kisvártatva az Ivan Pergošić által készített horvát (slovenski) verziót adta ki,87 mégpedig kétfajta, egy štokav és egy kajkav változatban.88 Rudolf a horvátban ugyanazokat a betűket és a címlapon szereplő fametszetet használta, mint korábban apja a magyar változatnál. A Tripartitumot mint Magyarország, Horvátország és Erdély közjogának gyűjteményét széles körben használták a 19. századig. Pergošić saját szavai szerint azért fordította le (habár nem egészében, mint ahogyan a Veres Balázs-féle magyar verzió sem volt teljes), hogy szláv (szlavón) nyelven is olvasható legyen.90 Az általa Decretumnak nevezett Tripartitum ajánlása Zrínyi Györgyhöz szól: „A nagy és hatalmas Zrínyi György úrnak, Zrini örökös grófjának, ő császári és királyi felsége magyarországi tárnokmesterének, asztalnokának és kapitányának, kegyes urának, Istentől minden jót kíván." Pergošić külön megköszöni Zrínyi Györgynek, hogy azon maradék országnak hasznára és örömére nyomdászt hozott, mint igazi nemes lélek, aki gondoskodik az isteni igéről és az ország védelméről, természet szerint és Szigetnél dicsőségesen meghalt apja példája szerint. És mivel Õméltóságához illő, hogy védje az Isten igéjét és igazságot tegyen, üldözze a rosszat és óvja a jót, kér[i], hogy e munkát jóságosan fogadja." Föltételezem, hogy Györgynek fontos volt a Decretum megjelentetése, elérhetővé tétele birtokain, ahol štokav, kajkav és čakav nyelvjárásokban egyaránt beszéltek. Összhangban lenne ez a Zrínyiek számos kezdeményezésével, melyek a régi törvényeknek birtokaikon való betartatására irányultak."

A Tripartitum fordítása föltehetően nem készült el időre, és a Lendván tartózkodó Hoffhalter közben befejezett egyes, már korábban előkészített munkákat, majd Nedelišćére ment, és ott nyomtatta ki a Decretumor, valamint a viták középpontjában álló Mihajlo Bučić egyes munkáit. Bučićot az egyház exkomunikálta, és a hagyomány szerint Zrinyi Györgynél húzta meg magát, ahol Belicán nyugodtan folytathatta térítő munkáját. Hoffhalter távozása után Pergošićnak Manlius (Johann Mannel) nyomtatott tovább, aki saját nyomdájával érkezett. György teljes támogatásával, viszonylag jól szervezett nyomdai-írói tevékenység zajlott tehát.95

Johannes Manliust (a továbbiakban: Mannel)% 1582-ben kiűzték Krajnából, ahol Ljubljanában nyomdát tartott fönn, és ahol ebben az időszakban indult meg az erőteljesebb ellenreformáció. Haladéktalanul Batthyány Boldizsárnak, ennek a nagyon művelt embernek, György második nővére, Zrínyi Dóra férjének az udvarába ment. Németújváron tizenhat könyvet nyomtatott, majd Boldizsár szomszédjának, IV Zrínyi Györgynek a meghívására 1585-ben Monyorókeréken, a Csáktornya utáni második legfontosabb Zrínyi-udvarban telepedett le. A két következő évben Varasdon is dolgozott, ahol négy könyvet nyomtatott ki." Antun Vramecs még Mannel ljubljanai nyomdájában (amely akkor az egyedüli volt a térségben) nyomtatta ki Draskovics György zágrábi püspök támogatásával horvát nyelvű Krónikáját. Katolikus papok esetében rendkívül szokatlan módon a maga prédikációgyűjteményét is horvátul jelentette meg, Krónikáját pedig előrelátóan a szlavón rendeknek és Draskovics Györgynek ajánlotta.

1587-ben Mannel hosszabb időre visszatért a Zrínyiek gradistyei birtokaira, ahol öt évet töltött. Monyorókeréken és Németlövőn dolgozott 1592-93 között. 100 Monyorókeréken tizennégy, Németlövőn pedig tizenkét mű jelent meg. Elsősorban magyar nyelvű munkákról van szó, mert ez megfelelt a Zrínyieknek, továbbá a birtokok népének és számos tisztviselőnek. Mannel szokásától (a protestáns, vallási munkák kiadásától) eltérően a Zrínyi-birtokokon megjelent könyvek olvasmányosabbak voltak, tematikájukkal szélesebb közönséget vettek célba. Az első gradistyei, harctéri tudósításokat tartalmazó „Neue Zeirung" Monyorókeréken jelent meg 1587-ben, és Györgynek a Sásvár bég fölött, a sárkányszigeti mocsarakban aratott fényes győzelméről adott hírt. A tízoldalnyi szöveget György titkára, Erhard Pöckhi állította össze, aki az azt kinyomtató Mannelnek, kegyelmes uramnak és jó barátomnak" ajánlotta. Számos utánnyomást ért meg.101 Az ütközetről szóló tudósítás még ugyanazon évben Nürnbergben is megjelent, ugyanakkor Augsburgban kijött egy verses átdolgozása. 102 A dicsőséges csata visszhangjaként 1594-ben, Grazban Johann Faber is kiadott egy latin nyelvű verset (Victoria Sarkanzigethana... Versibus decantata a Friderico Latomo Ecclesiaste Virunensi). 103 A csatában szerzett zsákmányt egyébként a megelőző, többnapos oszmán fosztogatás eredményét napokkal később osztották szét a keresztény katonák között. A legutóbbi időben bukkantam olyan adatra, mely legalább részlegesen fölfedi a vers szerzőjének, a „viruni egyházfinak", Latomiusnak a kilétét. Az 1577es szlavóniai katonai Muster lista említi egy bizonyos kőrösi Herr Fridrich Latomus, Veldt Predicandt személyét. Latomus bizonyára már akkor érintkezésbe lépett IV Györggyel, akinek vállalkozásait évek óta figyelemmel követte, 104 Ennek a kis epikai műnek elég nagy volt a visszhangja a határvidéken, sőt, Európában is. 1603-1604-es Kronológiájában¹ºs Wilhelm Ortel, valamint a Kronika Aliti Szpomenek vszega szveta vekov106 is említik.

Batthyányi udvarában Mannel botanikai, orvosi és asztrológiai témájú tudományos műveket is nyomtatott, ám főleg vallási, evangélikus olvasnivaló előállítására specializálódott. A Zrínyieknél könnyebb fajsúlyú szövegeket adott ki: prózát, költészetet, alapvető vallási irodalmat minden protestáns számára, kalendáriumot időjóslással, két Neue Zeitungot, tíz evangéliumi kézikönyvet, melyek a szentségek létezéséről, az evangéliumi tanítás alapjairól tanítottak, s útmutatással szolgáltak a léleknek a mértékletes keresztényi életre és a halálra való fölkészüléséhez, illetőleg tizenegy irodalmi jellegű művet, magyarul (Aesopus költeményei, a török harcokról szóló történeti énekek, lírai, meseés tréfagyűjtemények szórakoztatási céllal, verses szerelmi történetek, ószövetségi hősök verses történetei, történeti ének a magyar honfoglalásról, énekes trójai krónika és egy Balassi Bálintnak tulajdonított mű), 107 A fönti Mannel-nyomtatványok mellett Juraj Pythiraeus-Mekinić (meghalt 1617-ben), egyébként steibergi, azelőtt pedig sopronkeresztúri lelkipásztor, összeállította a gradistyei horvátok lírai énekeinek legrégibb gyűjteményét Dusevne peszme címmel. Két részben nyomatta ki 1609ben, illetve 1611-ben, és a Zrínyieknek, föltehetőleg mecénásainak ajánlotta, akik abban az időben, Juraj IV halála után még mindig Gradistyén éltek. 108

Tehát Vramec, Pergošić és Škrinjarić, majd Hoffhalter és Mannel alkották annak az irodalmi körnek egy részét, mely műveivel kiemelkedett, köszönhetően IV Zrínyi György támogatásának, kinek udvara ekkor nagyobb vonzerővel bírt, mint bármely másik a HorvátSzlavón Királyságban. A nyomdászok mellett meghívott udvarába sok vándormuzsikust, nagy kedvvel gyűjtve össze a nemességet a „koncerteken", melyeket kisebb estélyek követtek. 109

A Zrínyiek hírneve Dalmáciába is eljutott. Juraj IV itt nem annyira protestánsként, eretnekként volt ismeretes, hanem mint hős harcos. A zadari költő, Brne Karnarutić 1584-ben megjelentette Vazetje Sigeta grada (Szigetvár elfoglalása) című eposzát, melynek ajánlása a szigeti hős fiának szól: „a fényességes és nagylelkű Zrínyi György uramnak".110 Ugyanilyen témákat dolgozott föl Franjo Črnko is, Szigetvári Zrínyi Miklós kincstartója és titkára, aki a szigetvári ostrom urán fogságba esett, és Mehmed Szokolovics szigorú vallatásnak vetette alá. Juraj IV kiváltotta, és Črnko a következő évben horvátul megírta az egész ostromot, amely műnek a Samuel Budina által 1568-ban készített latin fordítása maradt fönn.12 Szigetvár ostromáról máig számos költői és képzőművészeti feldolgozás született. 113

Dominko Zlatarić (1555 körül 1613 körül), a megbecsült dubrovniki költő, Dinko Ranjina és Cvijeta Zuzorić barátja Padovában éppen Györgyékkel egy időben filozófiát és orvostudományt tanult, majd 1579-1580-ban az egyetem rektorává is választották. Első kis költői művét, az Elektrát, amely 1597-ben, Velencében jelent meg, éppen a „fényes nevű és kiváló gróf Zrínyi György úrnak" ajánlotta, ¹14 akinek mint kiemelkedő hősnek a hírneve messze birtokai határain túl is elterjedt. Zlatarić talán éppen Padovában ismerkedett meg az akkor tudvavelőleg ott tanuló Györggyel és bátyjával. A mű mellett küldött Györgynek egy sor, annak hősiességét és bölcsességét dicsőítő éneket: „Nem lehetett engem ettől visszatartani, amikor tudom, hogy most is annyi hír terjed a tiszteletreméltó II. Rudolf császár kegyében álló, fényes nevű uraságod harcairól, melyeket szüntelenül folytat, és kitűnőséged dicsérete az egész kereszténység, az egész világ száján forog; valahol azt hallom, hogy most nyilvánvaló erejével, majd meg vitézi bölcsességével ellenséges erősségeket foglal el, és legyőzi ármányukat; majd meg csak hangja hallatán szétszaladnak az ellenséges seregek, váraik és városaik megrettent őrsége inkább megadja magát, mintsem hogy fegyverrel védekezne..." 115

1602. augusztus 26-án Zrínyi levélben fordult Zlatarićhoz, kedves és tisztelt barátjához, megköszönve a könyvet, melyet 1600ban kapott meg, és amely megkönnyítette fájdalmait", melyeket Kanizsa eleste fölött érzett. Elmondja, hogy nem tudta azonnal elolvasni, mert „fegyvercsörgés közepette hallgatnak a múzsák", de végül is nagyon tetszett neki. Azt is megköszöni Zlatarićnak, hogy olyan kedvesen fogadta udvari emberét, Perényi Pétert (egyébként a Subics-rokonság tagját) dubrovniki tartózkodása során, és személyes barátságát ajánlja fel neki.116 Dominko testvére, Mihajlo Zrínyi magyarországi seregében harcolt, ezért írhatta Zlatarić könyvének Zrínyi Györgyhöz szóló ajánlásában: lévén, hogy az egyik testvért magad mellé fogadtad és közelről szereted, a másik a távolból, levélben küldi készséges szolgálata bizonyságát.117

A Zrínyiek folyékonyan beszéltek magyarul és úgy tűnik, németül is.118 Némelyiküknek, például Juraj IVnek, a latinhoz valószínűleg tolmácsra volt szüksége. 1600. november 30án vépi kastélyából írja: ....itt, Vépen vettük a Kegyelmed levelét, amelyhez mellékelte a senji püspök Čikulinhoz írott latin nyelvű levelét is. De mi abból bizony egy szót sem értünk, ezért legközelebb ne küldjön nekünk efféle latin leveleket, hanem fordítsa le őket horvátra, mert nincs itt olyan emberünk, aki lefordíthatná nekünk."119 Talán ez az oka annak, hogy éppen az ő idejében nyomtattak annyi magyar és horvát nyelvű művet, és ekkor rendelték el a Tripartitum lefordítását, ami mindennapi ügyeikben nélkülözhetetlen volt.

Ezen kívül 1602 végén (a datálás nem egészen egyértelmű) Miklós Csáktornyáról azt írta Julije Čikulinnak, hogy írjon Kegyelmed a mi nevünkben Dominko Zlatarić grófnak, hogy küldjön még egyet abból könyvből, amelyet Péter grófnak is küldött, Kegyelmednek pedig küldjön ha van még példánya azokból a szép tragédiákból avagy történetekből, amelyek a fiatal hősökhöz szólnak. Kérem Kegyelmedet, mint barátja, vegye fel Kegyelmed ennek a gondját, s küldje el nekem a könyveket." A levél utóiratában hozzáfűzi: azt szerettem volna még írni Kegyelmednek, hogy azokat a könyveket, amelyekről említette, hogy elküldi őket, azon egynek a kivételével, horvát azaz dalmát nyelvűek legyenek és ne latinok" 120 Laszowski úgy véli, hogy a levelet V Miklós, Juraj IV bátyja írta, ám nagyon furcsa lenne, ha nem tudott volna latinul, hiszen Padovában tanult. Ezért a Laszowski által publikált levelet talán VI Miklós, György fia írásának tekinthetjük, főként a fiatal hősnek" küldött könyv említése miatt.

Mint a fentiek is mutatják, a Zrínyiek mecénási működésének legtöbb nyoma az irodalomban maradt fönn. Udvarukban időző festőkről nincsenek beható ismereteink. Talán megemlíthetjük azt a Luther-ábrázolást (képet vagy szobrot), melyről Evlija Cselebi tudósít, s amely valószínűleg György idejéből származik. Más műtárgyakról a Zrínyiek udvarából nehezen beszélhetünk, mert a ránk maradt összeírások nem nyújtanak információt arról, mikor szerezték be őket. 121 V Zrínyi György egyik képi ábrázolása a Bonfini-história Ungarische Chronica című, 1581-es bécsi kiadásában maradt fönn, melyet szintén IV Zrínyi Györgynek ajánlottak. A képen György különösen büszke tartással, gazdag öltözetben jelenik meg göndör sörényű, értékes fejdíszű és szerszámozású lován. A kép hitelessége kérdéses, ám szuggesztíven idézi meg György harci kiválóságát, magas társadalmi státusát és vitalitását.

VIII.

György, az apa és György, a fiú alapvetően hasonlóak voltak, életstílusukban és gyakorolt hivatásukban egyaránt. Legfontosabb megkülönböztető jegyük vallási hovatartozásuk volt. Míg Juraj IV protestáns volt, addig V Juraj Visszatért a katolicizmushoz. Juraj IV lelki habitusa, már csak két felesége, Anna és Zsófia miatt, és valószínűleg apjának az új áramlatok iránti érdeklődése következtében is, evangélikus irányultságú volt. Birtokain támogatta a protestánsokat, egy sor igehirdetöről gondoskodott, főleg a Bela krajinával határos részeken. 122

A nagyon ritka, de beszédes korabeli források közül, melyek Juraj IV reformátori működéséről tudósítanak, az egyiket Vjekoslav Klaić latin eredetiben idézte. 123 A Sorbonne egykori diákjának, a buzgó ellenreformátornak, a konjščinei Nikola Stjepanić Selnički püspöknek leveléről van szó, aki 1601 májusában arról értesítette II. Rudolfot, hogy Zrínyi György, mint a királyság fő újhitűje, először a Muraközben minden templomtól elvette a tizedet, majd ez a jövedelemszerzési eljárás folytatódott az ozalji birtokokon: a katolikus lelkészeket protestáns igehirdetőkre cserélte, akiket Ferdinánd fõherceg kiűzött az osztrák örökös tartományokból.124  Eszerint tehát elsősorban Juraj IVhöz köthető a térség evangélikussá tétele. 

Fia, V György protestáns nevelést kapott, a horvát-szlavón száborban kiállt a vallásszabadságért, a magyarországi országgyűlésen pedig megválasztották a Duna és a Dráva között élő protestánsok védelmezőjének. 125 1625ben még bizonyosan protestáns volt. 1617-ben, mindenszentek előtt a magyarországi és erdélyi lelkészek, szuperintendensek gyülekezeteikkel, a városokkal, az arisztokratákkal és a köznemesekkel lutheránusokkal, kálvinistákkal egyaránt három napon keresztül ünnepelték a reformáció százéves évfordulóját. Ezen a két Zrínyi testvér, György és Miklós is részt vett. 126 1625 elején meghalt Thurzó Szaniszló nádor, és helyére III. Ferdinánd Esterházy Miklóst nevezte ki. Ő már 1600-ban áttért a kálvinizmusról a katolicizmusra, és ennek segítségével egy nemzedék alatt szédületes emelkedést ért el. Így tehát egy katolikus lett a nádor akkor, amikor a nemesség tömegesen kezdett katolizálni. A buzgó katolikus, Pázmány Péter esztergomi érsek hatására V Zrínyi György a Forgács, Erdődy, Balassa és más családfőkhöz hasonlóan elhagyta a protestantizmust. 127

Pázmány közeli kapcsolatba került a Zrínyiekkel, és György halála után ő nevezte ki fiai gyámjait.

Juraj IVnek, mint protestánsnak, nyilvánvalóan megvoltak mind az anyagi, mind a lelki indítékai ahhoz, hogy evangélikussá tegye birtokait. Úgy gondolom azonban, hogy a protestantizmus terjedésének a Horvát-Szlavón Királyság határvidékein mélyebb gyökerei voltak annál, mintsem hogy csupán Juraj IV és néhány nagyhatalmú főúr érdemének tudhatnánk be sikereit. Több jel mutat erre. György feltehetően csak az 1570-es években kezdte terjeszteni a protestantizmust, 1603-ban pedig már meghalt. Véleményem szerint ez nem elégséges idő arra, hogy többé-kevésbé kompakt katolikus közösségekre ráerőltesse az új hitet. Minden bizonnyal meg kell vizsgálni egy sor egyéb tényezőt is, melyek hozzájárultak a protestáns hitvallások terjedéséhez. Különösen figyelemre méltó, hogy a Muraközben a protestáns gyülekezetek mély gyökeret eresztettek, és még a 17 század végén, sőt, később is léteztek, tehát egy egész századdal az után, hogy a Zrínyiek visszatértek a katolicizmusra: a reformáció tovább élt az erőteljes ellenreformáció korában, akkor, amikor a Habsburgok befolyása párhuzamosan azzal, hogy hatalmuk a Németrómai Szent Birodalomban gyöngült ebben a térségben fokozatosan erősödött.

„Kulturális antropológiai szempontból a Zrínyiek akkori protestantizmusát nem a sémák alapján kell fölfogni, nem valamiféle átütő tettként kell értékelni, hanem természetes következményeként annak, hogy a környező térség nemessége, mellyel Magyarországon és az osztrák tartományokban érintkeztek, többségében protestáns volt. Nem kevésbé lényeges, hogy a katolikus egyház státusának és hatalmának hanyatlása a nemesi birtokokon számottevő anyagi haszonnal járt. Egy sor példa utal arra, hogy Juraj IV protestantizmusa nem belülről átélt, hanem inkább opportunista, nagymértékben az adott helyzetből fakadó jelenség volt. Pergošić, aki munkáiban a legélesebben támad az eretneknek tekintett kálvinista vallásra, a Tripartitum fordítását Juraj IVnek ajánlja. Vramec, aki minden ellentmondásossága ellenére a katolicizmus elkötelezettje, Mannelnél, a Györgyhöz közel álló ismert protestáns nyomdásznál dolgoztat. György viszont kapcsolatban áll a zágrábi püspökökkel, még katonapolitikai téren is, habár a maga vidékén legszűkebb érdeke által vezérelve a katolikus lelkészeket minden bizonnyal protestáns igehirdetőkre cserélte, ez utóbbiaknak védelmet biztosítva. A Muraközben az 1570es években kezdődtek a nagyobb áttérések. Ozalj vidékén Nikola Selnički levele alapján a század végére tehetjük a lényegi változásokat, bár tudjuk, hogy ezek a részek már évtizedekkel korábban a Trubartól és Ungnádtól kiinduló protestantizmus hatása alá kerültek. Itt már az 1550-es évektől, tehát a Zrínyiekről jövő hivatalos pártfogás előtt, az osztrák katonai parancsnokok támogatásával rajzott szét egy sor „német" és „horvát" protestáns igehirdető, kik prédikáltak, és hatásuk alá vonták a népet.

Anđela Horvat szerint máig nincs nyoma annak, hogy a reformáció vezéralakjai mélyebb, az irodalmihoz akárcsak közelítő nyomot hagytak volna a képzőművészetben. A szerző szerint az épületek vizsgálata a Muraközben, ahol a reformáció már nagyjából az 1570-es évektől fél évszázadon át terjedhetett, arra utal, hogy a protestánsok nem építettek új templomokat, hanem a meglevőket alakították át szükségleteiknek megfelelően. A képrombolás nyomait őrzik a Nedelišćén és Podturenben fönnmaradt későgótikus szentségházak: a protestantizmus korában az angyalok kivételével eltávolították róluk az eredeti köplasztikát, mert a reformáció türelmetlen álláspontot képviselt a szentek szakrális ábrázolásával szemben. Templomrombolásokra nem került sor, és a reformáció nem hatott jelentősebben a képző-. művészet fejlődésére a régióban. 128

A bregi Szent György-templom, amely ma plébániatemplom a hozzá tartozó parókiával Lopatinacon, 1650-ben mint S. Georgii supra Chakturnia in Aquis szerepel. Az egyik vizitációban azt olvassuk, hogy a remplom egyik donátora Szigetvári Zrínyi Miklós volt, a reformáció itteni élharcosa. 129 A Muraköz templomai tehát kisebb változtatásokkal fönnmaradtak.

Csáktornya óvárosától északra, a nemrég létesített sétány végén, Šenkovacban (SV Jelena) emelkedik a pálos Szent Ilona-kolostoregyüttes. Temploma mellé a Zrínyiek 1561ben családi sírboltot építettek. Ez gyorsan tönkrement, és 1627-ben kívülről újjáépítették. Itt van eltemetve a Frangepán lány Zrínyi Katalin, továbbá Szigetvári Zrínyi Miklós feje és VII. Zrínyi Miklós. 130 Juraj IVöt nem említik.

Vinodolban viszont szinte semmi nem változott, sőt, az erődítési munkálatok és a városi infrastruktúra fejlesztése mellett folyt a katolikus templomok bővítése és értékes műtárgyak beszerzése. A munka intenzitása azonban nem hasonlítható a Frangepán-időkéhez, amikor azok kezdeményezéséből számos új templom épült. Radmila Matejčić megjegyzi: „Egész évszázados vinodoli uralmuk alatt a Zrínyiek egyetlen esetben sem jelennek meg mint valamely templom építésének megindítói vagy protektorai, míg a trsati Frangepánok Noviban és Trsaton eleget tesznek az elődök alapításaiból eredő minden kötelezettségüknek."13 Az itteni hitvallást tekintve ez logikus is, is is, ám a szerző azt is hozzáteszi: „Vinodol szakrális építészetében a 16 század végén olyan új stílusjegyek tűnnek fel, amelyeket a mesterek az Alpokalji térségből hozhattak át". 132 Ez pedig a Zrínyiek hatására utalhat.

Grižane gótikus Szent Márton-plébániatemplomának keresztelőmedencéjén glagolita fölirat hirdeti, hogy a templomot Isten dicsőségére Barić Franić plébános emelte 1579-ben. 133 1611-re valószínűleg elkészült a harangtorony, mert a G. B. Polis által öntött nagyharangon ez az évszám szerepel. 134 A grobniki vár udvarán álló Szent Fülöp és Szent Jakab-székesegyház 13. századi, majd a 16 században bővítették. A harangtornyot 1572-ben fejezték be. A kórusra vezető lépcsőn a kórus építésének időpontja, az 1577-es évszám szerepel az F. D. betűk társaságában. A templomban több síremlék található, a legrégebbi Ivan Vučić plébánosé 1590-ből.135 1613-ban Grobnik előtt fölépítették még a Szentháromság-templomot, tehát ugyanabban az évben, amikor kirobbant a Čikulin és VI Zrínyi Miklós közötti éles konfliktus, mely egészen a Zrínyiek vereségéig húzódott. A kis templomnak három oltára van, az alacsony kis kő harangtoronyban három harang lakik, a másodikat 1571-ben öntötték. 136 Belgrádon 1611-ben Mikula Mužević plébános jóvoltából épült a Havas Boldogasszony-templom, később átépítéséhez is hozzáfogtak. 137 A Péter-Pál-templomban lábmosás-ábrázolás található ifj. Jacopo Palmától, a gazdag berendezés pedig részben a 16 század második feléből származik. 138

Vinodolban tehát bővítették a templomokat, a földbirtokos pedig nem avatkozott be a nép hitéletébe. Ám amint szóba kerültek a katolikus egyháznak juttatandó adományok és adók, mindjárt kiderült, hogy a papság panaszai nem találtak meghallgatásra, Juraj IV éveken keresztül nem vett tudomást a katolikus egyház követeléseiről, panaszairól. Ugyanakkor a vinodoli birtokok adóbevételeinek és jövedelmeinek 1593-as jegyzéke szerint a papokat mégiscsak mentesítették a birtokosnak járó adó alól. Úgy tűnik, hagyományos engedményről van itt szó, ám a birtokosnak minden alkalommal újra jóvá kellett azt hagynia. 1593-ban Bakarban mentesült az évi rendes adó alól: Grga plébános, a Szent Luca rendház, Starčić és Tounac plébános, valamint még néhány tisztviselő és kiérdemesült személy. Grobnikon fölmentették Stipan Sandrić plébánost, aki egyben porkoláb s ugyanazon évben Grobnik intézője is volt. Drivenikben úgyszintén mentességet kapott a plébános, Grižanéban Barić és Lovrenac plébános, Bribirben pedig a Szent Péter-templom.139 Ezenkívül a még protestáns Zrínyiek 1602-ben mentesítették a görög és belgrádi káptalant" a boradó alól, hogy attól nyugodtak legyenek, mint ahogy többi vinodoli papjaink, és ezt azért rendeltük így, mert előbb bírták ezt az előjogot, mint hogy szőlőik lettek volna..."140

Mint említettem, Juraj IV fiai különböző hatásokra áttértek a katolicizmusra. V György idejében az örökös tartományok nemességének nagy része, mint ahogy az újra fölemelkedő magyarországi nemesi családok is, fölsorakozott a kemény ellenreformációt indító Habsburgok mögött. Már maga a tény, hogy a dinasztia immár határozottabban föl tudott lépni hitbeli kérdésekben, bizonyítja, hogy megváltozott a térség fölötti, eddig gyakran csak névleges fennhatóságuk. Az áttérést célzó kényszer az örökös tartományokban az 1580-as évektől egyre erősödött, végül a protestánsokat kiűzték, rengeteg család pedig áttért. Ennek hatásaként a köznemesség Magyarországon úgyszintén közeledett az udvarhoz, és mind nagyobb számban katolizált, hivatali karriereket érve el ezáltal, és közben megváltoztatva az erőviszonyokat. 1624-ben a senj-modruši püspök, Ivan Agalić egyházmegyei zsinatot hívott össze a Zrínyi-birtok Brebirbe, s ezen sok más pap között a trsati ferences, Franjo Glavinić is részt vett. Szó volt a már kifogyott glagolita liturgikus könyvek újranyomásáról is. Agalić és Ivan Mrnavić Tomkó (Marnavics Tomkó János) boszniai püspök vállalták magukra az ügy előmozdítását VIII. Orbán pápánál; a feladattal végül Glavinićet bízták meg. 141 

A Zrínyiek és egyáltalán a nemesség protestantizmusát nem kell annyira ellentmondásosnak tekintenünk, mert a család láthatólag az adott birtokhelyzetnek megfelelően alakította valláspolitikáját. Különösen óvatosan kell kezelnünk az ellentétes tanítás olyan korabeli egyoldalú minősítéseit, mint téves, istentelen, eretnek, vészhozó stb., melyet mindkét oldal hangoztatott, s melyek a problémának csak egy szűk vetületére összpontosítanak, azt sugallva, hogy a birtokosnak kizárólag a tan terjesztése volt fontos. Az oszmánokkal folytatott állandó háború közepette a határvidék nemességének mégiscsak fontosabb volt, hogy anyagilag és katonailag önállósodjon, és természetesen, hogy helyzete biztos legyen birtokain és jobbágyai között. Egy bölcs birtokos és a Zrínyiek azok voltak, nem erőltetett volna olyasmit parasztjaira, ami ellenálláshoz vezetett volna, mert amúgy is kevés volt az úrbéres jobbágy, sok a puszta föld. Megengedhetetlenek lettek volna az újabb veszteségek és forrongások, az üresen álló területek benépesítésére irányuló erőfeszítések mellett ilyen hibát semmiképpen nem követtek volna el. A határvidéki Zrínyi-birtokok népességének, a sok esetben újonnan bevándorolt vagy betelepített ortodoxoknak a szellemi élete külön kutatás tárgya lehet. György minden bizonynyal föl tudta mérni, hogyan segítheti a változásokat, fiai pedig, a korral teljes összhangban, az erősebb vonulathoz, a katolicizmushoz csatlakoztak.

Fordította: Ábrahám Barna

JEGYZETEK

1 A Zrínyi család terebélyesedéséről részletesebben lásd: Nataša ŠTEFANEC, Heretik Njegova Veličanstva: Povijest o Jurju IV. Zrinskom i njegovu rodu, Zagreb, 2001, 19-40. A 16. századi birtokállomány térképe a 20. oldalon található.

2 1552-ben az oszmánok kiterjedt rablóhadjáratot hajtottak végre Prodavićtól Varasdig, és fölégették a Körös és Vrbovec közti vidéket. Ezzel készítették elő Csázma és Verőce elfoglalását. Ivan Lenković indítványozta Rakovec és Vrbovec megerősítését. Az 1554-ben bekövetkezett pestisjárvány tovább nehezítette a helyzetet. 1557-ben Erdődy mint bán, de azért is, hogy birtokosként nagyobb mértékben legyen jelen a Horvát-Szlavón Királyságban, magyarországi birtokait elcserélte a Zrínyiek tulajdonában levő Medvedgradért, Rakovecért és Vrbovecért. Ld. Milan KRUHEK, Vrbovec, vrbovečki kaštel i njegovo mjesto u sustavu krajiške granične obrane Vrbovec u prošlosti i sadašnjosti, ur. Branka ČEGEć, Vrbovec, 1995, 7--25, különösen: 13-15.

3 1613-ban, VI. Miklós és V. György idejében a magyarországi birtokokat a Muraköz kivételével ismét elcserélik az Erdődyekkel Szlavón Királyságban fekvő korábbi birtokokért.

4 A Zrínyiek házassági kapcsolatairól részletesebben lásd: ŠTEFANEC, 2001, 116-131.

5 Uo.

6 Ferdo Šišić, Dva ljetopisa XVIL. vijeka, Starine JAZU XXXVI, 1918, 353-389, különösen: 363.

7 A zágrábi Horvát Állami Levéltárban csak néhány levele található. A Zrínyi család levéltára (4. doboz) két levelét őrzi 135-ös és 136-os szám alatt, valamivel több adalék van róla a Čikulini Sermage-család levéltárában. Egy sor információ található még a legkülönbözőbb helyeken elszórva, ezért a további kutatás és rendszerezés föltétlenül szükséges. 

8 Lásd az alábbi gazdag forráskiadványt: Emil LASZOWSKI, Izbor isprava velikih feuda Zrinskih i Frankopana: Grada za gospodarsku povijest Hrvatske u XVI i XVII. stoljeću, 1, Zagreb, 1951, 54 és a megelőző oldalak is.

9 LASZOWSKI, 1951, 25.

10 Radoslav LOPAŠIĆ, Hrvatski urbari Urbaria lingua Croatica conscripta, Zagreb, 1894, 206-207. Laszowski szerint Čikulin kifizette Miklós némely kereskedelmi tartozásait, és az ennek fejében 1612-ben elzálogosította neki Grobnikot. Még ugyanabban az évben meglátogatta, károkat okozott neki, elvitt sok ingóságot, és így kezdődött el egy évtizedekig húzódó pereskedés. Emil LASZOWSKI, Gorski kotar i Vinodol: Dio državine knezova Frankopana i Zrinskih, Zagreb, 1923, 82-83. Erről a perről egyébként átfogó és gazdag anyag létezik egy sor momentummal VI. Miklós életéből, melyről amúgy is több forrás maradt fönn, mint György bátyjáéról.

11 Emil LASZOWSKI, Grad Ozalj i njegova okolina: Mjestopisne i povjesne crtice. Zagreb-ozalj, 1993, 61-62. 

12 Az elzálogosítással kapcsolatos számos dokumentum: LASZOWSKI, 1951, 24-71; LOPAŠIĆ, 1894, 206-207.

13 LOPAŠIĆ, 1894, 206-207; forrása: Neoreg, acta, fasc. 318, br. 43.

14 LOPAŠIĆ, 1894, 237.

15 LASZOWSKI, 1923, 187.

16 Horvát Állami Levéltár, Zágráb (a továbbiakban: HDA). A Čikulini Sermage család levéltára. 44. 2.21. doboz. Némileg máshogyan adja elő LASZOwskı, 1923, 202, kinek forrása: A Sermage-család levéltára, II, 123.

17 LASZOWSKI, 1993, 61-62.

18 A mai Gradistyén fekvő egykori Zrínyi-birtokok 16. századi benépesítéséről lásd: ŠTEFANEC, 2001, 41-46.

19 ŠTEFANEC, 2001, 41-46. György 1590-ben a Brod alá tartozó Gornji és Donji Moravica területén telepített le bizonyos szlovéneket a krajnai Kostelből". Azt, hogy vonzó vidékről volt szó, jelzi, hogy az ogulini kapitány, Frangepán Farkas kezdte elvitatni a Zrínyiek birtokjogát a brodi uradalom fölött, és az Oszmán Birodalomból vlahokat hozott. Ezek fosztogatni kezdték a környé ket, és V. György halála után annyira féktelenné váltak, hogy Péter és Miklós gyámjai tiltakoztak a bűntettek ellen. LASZOWSKI,  1923, 30-31.

20  IV. György életének e szakaszához lásd: ŠTEFANEĆ, 2001, 46-51.

21 LOPAŠIĆ, 1894, 167, 170, 181, 183.

22 A Zrínyi-birtokok gazdasági szerveződésének erről a vetületéről részletesebben lásd: ŠTEFANEC, 2001, 157-178. Ezen kívül lásd még: Othmar PICKL, Der „Dreissigst im Windischland Organisation und Ertrag des ungarischen Aussenhandelszolls in Oberslawonien im 16. Jabrhundert = Im Lebesraum der Grenze, Graz, 1971, 155-176; Josip ADAMČEK, Agrarni odnosi u Hrvatskoj od sredine XV. do kraja XVII. stoljeća, Zagreb, 1980, passim.

23  HDA Arhiv obitelji Čikulini Sermage. 44. doboz 1.1, 1.3; LASZOWSKI, 1923, 140.

24 LASZOWSKI, 1923, 138.

25 Berislav ŠEBEŠIĆ, Knezovi Zrinski i Frankopani te njihova rudarska poduzetništva, Rudarsko-geološko-naftni zbornik, 10, (1998), 121-129, különösen: 123, 127.

26 SEBEŠIĆ, 1998. 123.

27 1651-ben Zrínyi Péter Čabarban vasolvasztót épített, és Szászországból hozott bányászokkal a Grobnik fölötti hegyekben is bányászott rezet, vasat és aranyat. 1641-ben Zrínyi Miklósnak Ličen voltak bányái. LASZOWSKI, 1923, 46-47,64.

28 ŠTEFANEĆ, 2001, 112-113.

29 LASZOWSKI, 1923, 137.

30 Bécsi Kriegsarchiv Croatica, 1582, jún., 49; 1582, szept., 5.

31LASZOWSKI, 1923, 140.

32 A Zrínyi-birtok Buccari és a Habsburg-birtok Rijeka közötti vetélkedésről, különösen a sókereskedésben, lásd: Bécs, Haus-, Hofund Staatsarchiv. Innerösterreichische Akten. Triest-Istrien. 1564-1657. Specialia. Fasc. 3. Fol. 14-40. 

33 Babonožić, Desić, Dešpotović, Gusić, Hodković, Janković, Križanić, Mogorić, Oršić, Vojnović stb. LOPAŠIĆ, 1894, 206.

34 Bécs Kriegsarchiv. Windica, 1580. ápr. 17; Windica, 1581. aug. 9. 

35 PÁLFFY Géza, Kerületi és végvidéki főkapitányok és főkapitány-belyettesek Magyarországon a 16-17. században. Történelmi Szemle, 1997/2, 269.

36 Uo. 279.

37 Zvonimir BARTOLIĆ, Hrvatska tiskara u Nedelišču u doba Zrinskih = Nedelišće ur. Josip BUTURAC, Nedelišće, 1993, 191-206, különösen: 193. Ld. még: Zvonimir BARTOLIĆ, Sjevernobrvatske teme, Čakovec, 1980, 5-24, különösen: 8.

38 Josip ADAMČEK, Sukobi grada Varaždina i varaždinske vlastele u XVI. i XVII. stoljeću = Varaždinski zbornik: Zbornik radova sa znenstvenog skupa održanog u Varaždinu od 1. do 3. listopada 1981. godine povodom obilježavanja 800. godišnjice grada, Varaždin, 1983, 235-239. Az Erdődyek 1607-től 1845-ig Varasd megye örökös főispánjai voltak, Varasd megyei nemességük jogán. Županija varaždinska. Varaždin, 1995. 

39 LASZOWSKI, 1951, 19-20, 24, 33, 36, 37, 49, 50, 51, 53.

40 Godina 1609, 1611, 1617, 1618, 1621, 1622 és 1624. LASZOWSKI, 1951, 31, 42, 54, 56, 60, 61, 69.

41 LASZOWSKI, 1951, 26, 60.

42 Címei felsorolva: LASZOWSKI, 1951, 54, 68, 71.

43 LOPAŠIĆ, 1894, 183.

44 Vjekoslav KLAIĆ, Zrinski i Frankopani = Posljednji Zrinski i Frankopani, Zagreb, 1908, 6.

45 1622-ben elhatároztatott, hogy minden főúr, főpap és nemes készüljön a háborúra, a falusi házak pedig minden kémény után adjanak egy gyalogor, és minden négy után egy lovast a nemes költségén. Ivan KUKULJEVIĆ SAKCINSKI, Borba Hrvatah u tridesetoljetnom ratu, Arkiv za povjestnicu jugoslavensku, XII, (1875), 1-47, 8.

46 Vladimir KALŠAN, Zrinski u Međimurju (1546-1691), Čakovec, 1995.

1626. március 25-én, Csákrornyán keltezett levél. HDA Čikulini Sermage család levéltára. 79. 9. 17.

48 KUKULJEVIĆ SAKCINSKI, 1875, 10-11.

49 L. A. FESSLER, Die Geschichten der Ungern und ihrer Landsassen: Die Ungern unter Königen aus der Österreich-Ernestinischen Linie, Leipzig, 1824, 598.

50 A nemesi státus elnyerésének útjairól lásd például M. L. Bush, Rich Noble, Poor Noble, Manchester, 1988, 59-82; Jonathan DEWALD, The European Nobility, 1400-1800, Cambridge, 1996, 36-40.

51 FESSLER, 1824, 161.

52 Vjekoslav Klaić kétféle magyarázatot ad. György talán az 1571 áprilisában megölt kanizsai kapitánynak, Thury Györgynek az egész keresztény oldalt rendkívül megrázó halálát akarta megbosszulni, másrészt talán a keresztények 1571. októberi lepantói győzelme is lelkesítette. Vjekoslav KLAIČ, Povijest Hrvatske, 5, Zagreb, 1982; D. VERESS Csaba, Várak a Balaton körül, Budapest,

1996, 119-123. Ez utóbbi föltételezéssel kapcsolatban megjegyeznénk, hogy erről a győzelemről sokat beszéltek, és György ebben az időben saját velencei és tengermelléki embereitől rendszeresen értesült a velenceiek és az oszmánok tengeri háborújáról.  1571 októbere és decembere között Ozaljból igen lelkesen tudósította Batthyány Boldizsárt a friss eseményekről. Magyar Országos Levéltár (MOL) P 1314 No. 53579, 53580, 53581, 53582.

53 KLAIĆ, 1982, 353-354.

54 MOL P 1314 No. 53583, 53584, 53585,

55 Nataša ŠTEFANEC, Diet in Bruck an der Mur (1578) and the Estates on the Croatian, Slavonian and Kanisian Military Border, PhD thesis, Budapest, 2004, 369-370.

56 IV. Györgynek az ezen a határszakaszon folytatott tevékenységéről lásd: STEFANEC, 2001, 84-111.

57 György, aki feszülten figyelte a sziszeki összecsapásokat, 1593 augusztusában érkezett a harctérre, amikor a keresztény erők éppen Petrinjára indultak. A sátrában tartott megbeszélésen Auersperg, Grasswein, Bakač, Eggenberg stb. vett részt. Dane GRUBER, Borba Hrvata sa Turci od pada Sigeta do mira Žitva-Doročkoga, 1566-1606, Zagreb, 1879, 100-110. A sziszeki eseményekhez lásd még az alábbi kitűnő forráskiadványt: Sisak u obrani od Turaka: Izbor grade 1543-1597, ur. Josip KOLANOVIĆ, Zagreb, 1993. A sziszeki oszmán erőfeszítések megítélése György részéről: Bécs Kriegarchiv. Alte Feldakten. 1592-5-10b. 

58 A VI. Miklós és felesége, Nádasdy Anna gyakori luxusrendeléseit tartalmazó levelek sorát lásd: LASZOWSKI, 1951, 28-71.

59 HDA Čikulini Sermage család levéltára 79. 3.6. (1609. november 17, Pozsony.)

60 A nemesi státusok, jogok és kiváltságok európai összehasonlítása: Bush, 1988. .

61 DAMJANOV, 2000, 200-233

62 1584. 16. 8-bris. Insani ferians scire cursus secundus dabit. Nicolaus Comes de Zrinio supr. Dedit coronatum". VERESS Endre, A páduai egyetem magyarországi tanulóinak anyakönyve és iratai (1264-1864) Matricula et acta Hungarorum in universitatibus Italiae studentium, 1. 1264-1864, Kolozsvár, 1915.

63 VII. Zrínyi Miklós utazásáról lásd: Erzsébet KIRÁLY Sándor Kovács, Rimski vodić Zrinskoga = Jadranka DAMJANOV (ur.), Zrinski i Europa, Zagreb, 2000, 314-346.

64 BARTOLIĆ, 1980, 14.

65 Anđela HORVAT, Izmedu gotike i baroka: Umjetnost kontinentalnog dijela Hrvatske od oko 1500. do oko 1700, Zagreb, 1975, 77-78.

66 LASZOWSKI, 1993.

67 A. HORVAT, 1975, 224.

68 A. HORVAT, 1975, 241.

69 A. HORVAT, 1975, 242. Légrád kiépítéséről számos, föntebb hivatkozott forrás is tanúskodik.

70 Radmila MATEJČIĆ, Arhitektura u Vinodolu = Prošlost i baština Vinodola, Zagreb, 1988, 67-79, különösen: 74.

71 Enciklopedija likovnih umjetnosti (a továbbiakban: ELU) 2, 473; Crikvenica: Territorio del comune, Zagreb-Crikvenica, 1987, 67 LASZOWSKI, 1923, 182.

72 LASZOWSKI, 1923, 26-29; 30.

73 HDA Čikulini Sermage család levéltára 44. 3.2.; LASZOWSKI, Emil, Urbar vinodolskih imanja knezova Zrinskih, Zagreb, 1915, 11.

74 LASZOWSKI, 1923, 59, 62; LASZOWSKI, 1915, 40.

75 A. HORVAT, 1975, 76.

76 Anđela HORVAT, Spomenici arhitekture i likovnih umjetnosti u Medjimurju, Zagreb, 1956, 33; Međimurje-županijski vodič, Čakovec, 1993, 133.

77 LOPAŠIĆ, 1894, 170.

78 A határőrvidéki erődítmény állapotáról lásd: Veit von Halleg = KRUHEK, 1995, 15-16.

79 KRUHEK, 1995, 17-19. 

80 V. KLAIĆ, 1982, 684.

81 Zvonimir Bartolić, Borsa Gedeon, Franjo Bučar, Neven Budak, Franjo Fancev, Krešimir Georgijević Alojz Jembrih, Ivan Kostrenčić, Mijo Mirković, Szabó Károly.

82 Rudolf apjáról, az ismert bécsi nyomdásztól, Rafaeltől tanulta a mesterséget. Rafael, korábbi nevén Skrzeutsky, lengyel nemes volt, Zürichben és Németalföldön élt, különböző nyomdákban dolgozott. Rudolf Zürichben született, majd 1555/1556-ban mindketten Bécsbe mentek, ahol Rafael csúcsminőségű saját nyomdát alapított. 1562-ben Rudolfor elűzték Bécsből, nyomdáját előbb Debrecenbe, majd Nagyváradra vitte. 1566/67-ben átköltözött Gyulafehérvárra, ekkortól nem tudunk róla semmit. Josef BENZING, Die Buchdrucker des 16. und 17. Jahrhunderts im deutschen Sprachgebiet, Wiesbaden, 1963, 455-456; GULYÁS Pál, Die Wiener Buchdrucker Rafael Hoffhalter und sein Sohn in Ungarn, Gutenberg Jahrbuch, 1930, 198-204. * 

83 Rudolf 1567-től 1570-ig Nagyváradon dolgozott. 1571 szeptemberében elhagyta Erdélyt, Borsa szerint Lendvára ment, de csak Gegend von Mur und Drau (1573-1574), Vjesnik bibliotekara Hrvatske, 1-2, (1968), 26-34, különösen: 28.  1573-ban. A két időpont közti tevékenysége még nem tisztázott. Gedeon Borsa, Rudolphus Hoffhalters Typographie in der

84 MOL P 1314 No. 53571, 53572.

85 BORSA, 1968, 27.

86 Bučar föltételezi, hogy Primož Trubart is Rafael látta el glagolita betűkkel. Franjo BUČAR, Širenje reformacije u Hrvatskoj i Slavoniji, Vjestnik kr. hrvatsko-slavon.-dalm. zemaljskog arkiva, II (1900), 207.

87 Pergošić hamar varasdi jegyző lett, ám keveset tudunk róla. 1592-ben halt meg, nõs volt, de utód nélkül. Valent Putanec föltárta az ismert jogásszal, Kitonics Jánossal, a Decretum egy példányának tulajdonosával ápolt kapcsolatait. Valent PUTANEC, Kajkavski pisac Ivan Pergošić kao Varaždinac = Varaždinski zbornik, Varaždin, 1983, 333-337. 

88 Krešimir GEORGIJEVIĆ, Hrvatska književnost od XVI. do XVII. stoljeća u sjevernoj Hrvatskoj i Bosni, Zagreb, 1969, 45-47; Bartolić rámutat Pergošić és György ismeretségére, és áttekinti a Pergošić-féle Decretum addigi nyelvi elemzésének eredményeit. Zvonimir BARTOLIĆ, Nedelišće staro hrvatsko književno središte = Josip BUTURAC (gl.ur.), Nedelišće, Nedelišće, 1993, 210-227, különösen: 211-214.

89 Ez utóbbi adatot közli: GEORGIJEVIĆ, 1969, 45.

90 Teljesen logikusan így gondolják: GEORGIJEVIĆ, 1969, 48 ÉS BARTOLIĆ, Nedelišče, 1993, 197-198. 

91 A mű pontos címe: Decretum koterogaje Verbewczi István diackki popiszal poterdilghaie Laslou katerie za Mathiassem Kralbilzeuse Ghospode i Plemenitih hotieniem koteri pod Wugherske Corune ladanie slisse. Od Ivana Pergossicha na Szlouienski jezik obernien. Stampalie te decretum Rudolphus Hofſhalter, Nedelišće, 1574. A fönnmaradı példányt Budapesten őrzik: Országos Széchényi Könyvtár, RMK II/136.

92 A fordítói munka föltehetõen Hoffhalter érkezése előrt, talán már évvel korábban megkezdődött. BARTOLIĆ, 1993, 196. Van olyan nézet, hogy utazó, nem pedig állandó nedešćei nyomdáról volt szó, ezt elsőként F. Fancev fogalmazta meg.

93 1574-ben a Zrínyi-testvérek és Frangepán István megbízotrakat küldtek az összes vinodoli birtok és város ellenőrzésére. Akkor iratták át Frangepán Bernát 1524-es, Mihalj Grandić deáknak küldött utasításait, hogy a régi és szakadozott hártyákról mentsék át a bakari és grobniki törvényeket. LaszZOWSKI, 1915, 4. Felülvizsgálták mind az urbáriumokat, mind a törvényeket, és így 1605-ben összegyűjtöttek és átírtak egy sor úrbéri megállapodást (Grobnik, Hreljin, Drivenik, Grižane és Bribir). LaszOWSKI, 1915.

94 1573-ban Hoffhalter utasításra kinyomtatta Mihajlo Bučić három kálvinista munkáját is, ám ezekből egyik sem maradt fönn. Bučić szülei katolikusok voltak, két rokona ráadásul pap volt Zágrábban. Kezdetben lelkész volt a Zágráb melletti Stenjevacon, de összekülönbözött Franjo Tahival, és árment a Muraközbe, ahol György helyet biztosított neki Belicán. Bučić könyveinek bibliográfiai adatait Id: SZABÓ Károly (szerk.), Régi Magyar Könyvtár, II, Budapest, 1885.133-135.

95 Ismeretes, hogy Bučićot eretnekség vádjával elítélték, és a Draskovics György által felügyelt, 1574. márciusi zágrábi egyházmegyei zsinat kiközösítette. Rudolf HORVAT, Poviest Medjimurja, Zagreb, 1944, 63-64.

96 Mannel Ungnád urachi nyomdájában dolgozott, majd 1562-ben Ljubljanába ment, ahol könyvkereskedést nyitott. Kapcsolatba került Juraj Dalmatinnal, és annak hatására nyomdaalapításba fogott. A krajnai méltóságok először megtagadták a támogatást, ám Dalmatin támogatóinak segítségével még ugyanazon évben, 1575-ben sikerült szándékát valóra váltani, és kinyomtatni az első művet. Dalmatin egy művének fordítását. Ám 1580-ban Krajnában és Karinthiában megindult az ellenreformáció, és Károly könyörtelenül a protestáns nyomdákra támadt, Dalmatin protestáns Bibliájának fordítását is megakadályozva. JEMBRIH, 1981, 70-84.

97 Mannel varasdi korszakának is megvolt a tetőpontja, habár a katolikus hatóságok rosszallással fogadták. R. HORVAT, 1944, 64. Alojz Jembrih négy, Varasdon nyomtatott könyvet nevez meg: egy Pergošić-művet (Praefationes et epistolae Dedicatoriae..., mely 1587-ben jelent meg), egyet Blaž Škrinjarićtól (1587) és kettő Antun Vramectól (1586).

98 Vramec rövid életrajzát lásd: JEMBRIH, 1981, 242-245.

99 Antol VRAMCZE, Kronika vezda znovich zpravliena Kratka Szlouenzkim iezikom po D. Antolu Pope Vramcze Kanouniku

100 Zagrebechkom, Ljubljana; Vjekoslav KLAIĆ, Antonii Vramecz: Kronika, Zagreb, 1908, XVIII. 100 György birtokairól ismét Németújvárra ment, ahol 1597-ig tartózkodott, utána pedig élete végéig Nádasdynál (Sárvár, Sopronkeresztúr). Manlius életrajzi adatainak forrása: SEMMELWEIS, Karl, Der Buchdruck auf dem Gebiete des Burgenlandes bis zu Beginn des 19. Jahrhunderts (1582-1823), Eisenstadt, 1972, 7-15.

101 A tudósítás aláírása: „Erhard Pöckhl, des... Herrn Georgen Grafen von Serin, etc. Secretarius", ajánlása pedig: Dem Erbarn vnnd wolgeachten Hansen Mannel Buchdrucker zu Eberaw, Meinem günstigen Herrn vnd guetten Freündr". APPONYI, Alexander (hrg.), Ungarn betreffende im Auslande gedruckte Bücher und Flugschriften XV. und XVI. Jahrhundert, Neue Samlung I., Band III., München, 1925, 303. Semmelweis minden ismert, Manlius által a Gradistyén nyomtatott könyv bibliográfiai adatát megadja. SEMMELWEIS, 1972, Br. 18.

102 APPONYI, III, 1925, 303. Apponyi idézi a mű gradaci, Hans Schmidt általi kiadásának előszavát: Newe zeitung auß Ungern, auch gründtlicher vnd warhaffter bericht: Welcher massen der Saswar Bascha von Siget, sambt andern dreyen Beegen den 9. Augusti dises 1587. Jahrs, ober die fünff Tausendt starck herauß gefallen, vnnd bey Sibentzehen Dörffer verbrennet vnd verberet, auch ein guete anzal Christen auffgehebt, gefenglichen mit sich gefürt, aber in jrem zu ruck ziehen bey Sarkan Zigethe, vngefahr zwo Meyl wegs von Kanischa, von den vnsern angetroffen, vnd yer mitels Göttlicher hülff Ritterlichen seind erlegt worden, mit allen circumstantijs auffs fleissigist beschriben. Erstlich Gedruckt zu Eberaw in Ungern, jetzt aber nachgedruckt zu Gratz, durch Hansen Schmidt. Anno M. D.LXXXVII. APPONYI, III, 1925, 302-303.

103 Fridericus LATOMUS Fridericus, Victoria Sarkanzigethana quae illustribus et magnificis dominis, belli ducibus, Georgio Comiti Zrinio in Zakaturn etc. praesidii Canisiensis Generali... (Országos Széchényi Könyvtár. Röpl. 337; RMK III. 1518). A művet Zrinka Blažević írta át és fordította le, kritikai kiadásban megjelent mint a Heretik Njegova Veličanstva. ŠTEFANEC, 2001 című munka melléklete (261-295.)

104 Az említett Muster Lista tartalmazza a szlavón határon fizetett több, mint 1800 katona keresztés családi nevét, státusát, a parancsnokokkal együtt. Graz Steiermärkisches Landesarchiv. Laa. A. Antiquum XIV. Militaria 1577/2. Schube 48. 1577VIII-24-Warasdin. Az alábbi dokumentumról van szó: Khriegsstatt vnnd Muster Register alles Khriegswesens Zu Roß vnnd Fueß. So an den Windischen grainizen wiert gehalten... Statisztikai földolgozása után a dokumentumot külön ismertetni fogom.

105 Chronologia. Der Historische beschreibung aller Kriegsempörungen vand belägerungen... zusamen verfast vnd beschrieben Durch Hieronymum Ortelium Augustanum.... Nurnberg Bey Johann Sibmacher etc. MDCIII, 177-178. A könyv végén regiszter is van, illetve még egy évvel folytatódik, ezt Christoff Lochner nyomtatta 1604-ben, Johann Sibmacher kiadásában. 

106 KRONIKA ALITI SZPOMENEK VSZEGA SZVETA VEKOV Na tri dele razdelyen Kojey pervi je Od pochetka Szveta do narodyenya Kristussevoga... do leta 1762. SZLOSEN I NA PERVO DAN po jednom Masniku iz Tovarustva JESUSSEVOGA ZSZTROSKOM FERENCZA ZERAUSCHEG KNIGOVESCZA vu Zagrebu. Pri Cajetanu Ferenczu Hārl, priszlavnoga Orszaga Horvatzkoga szlovo pritiszkavczu, 168-169.

107 SEMMELWEIS, 1972, Br. 17-42.

108 Nikolaus BENCSIcs, Die Anfänge des religiösen Lebens und die Reformation im Leben der burgenländischen Kroaten = Stefan GEOSITS, Die Burgenländischen Kroaten im Wandel der Zeiten, Wien, 1986, 57.

109 ŠTEFANEC, 2001, 194-196.

110 Cherubin ŠEGVIĆ, Neoteta baština = Posljednji Zrinski i Frankopani, 1908, 193.

111 Az eseményt az egyik résztvevő, Mustafa Selaniki irta le.

112 GEORGIJEVIĆ, 1969, 40-42.

113 1866-ban például H. C. G. STIER Colbergben megjelentetett egy Szigetvári Zrínyi Miklós emlékének szentelt könyvecskét, melyben szerepel egy, a vitéz grófról szóló 16. századi német népének is. Benne van az ostrom története, mely először 1568-ban jelent meg Bécsben, valamint Sziget elestének Abraham Hosman-féle 1617-es magdeburgi földolgozása. Ma is föllelhetők még hasonló tartalmú gradistyei népdalok, melyeket Fran KURELAC gűjtött össze.

114 Zbornik proze..., 1972, 81, 83. Pisac odjeljka o Dominku Zlatariću zamijenio je Jurja IV. Zrinskog s Jurjem V. 

115 Zbornik proze XVI. i XVII. stoljeća, ur. Vlatko PAVLETIĆ, Zagreb, 1972, 84.

116 A raguzai fõesperes, Nikola Zlatarić a levelet beillesztette Životopisi i pjesme velikih slavnih građana dubrovačkih című művébe. Értelmezése: LASZOWSKI, 1943, 364-365.

117 Idézi PAVLETIĆ, 1972, 85.

118 LOPAŠIĆ, 1894, 173. Egy horvát nyelvű levelében V. György magát mint Zreni Giorgi írta alá. HDA, Čikulini Sermage-család levéltára. 79. doboz, 3.6. IV. György a magyar levelekben mint Gyorgy Zriny tudta magát aláírni.

119 HDA, Čikulini Sermage-család levéltára. 79. doboz, 3.6. 1.2.; A levelet sok hibával átírja: Laszowskı, 1951, 15-16.

120 LASZOWSKI, 1951, 21-22.

121 A legteljesebb az alábbi összeírás: Popis i procjena dobara (1672-1673): Povijesni spomenici obitelji Zrinskih i Frankopana, 1, ur. Rajka MODRIĆ, Zagreb, 1974.

122 A Kupa-menti protestantizmusról lásd: ŠTEFANEC, 2001, 203-211.

123 KLAIĆ, 1982, 667-668.

124 A György működéséről való későbbi Bedeković-féle leírások kritikáját lásd: ŠTEFANEC, 2001, 216-221.

125 Enciklopedija Jugoslavije, Vol. 8, Zagreb, 1971, 632.

126 FESSLER, 1824, 430-431.

127 FESSLER, 1824, 582, 587.

128 A. HORVAT, 1975, 75-76; A. HORVAT, 1956, 77.

129 Az adatok a korábbi gótikus templomra vonatkoznak, ez mintegy húsz méterre állott a maitól, mely eredetileg kápolná-

nak épült a 18. század közepén, és Lorettői Szűz Mária-templomnak nevezték. A régi patrocínium 1841-ben állt vissza mint Eccleasiae Sancti Georgii in monte Lopatinecz. A barokkosított göt Szent Márton-plébániatemplom szentségházán az 1567-es évszám van bevésve. Međimurje županijski vodič, Čakovec, 1993, 130, 132. 130

130 Dragutin FELETAR, Gotičke freske kraj grobišta Zrinskih = Hrvatski zemljopis, 3, Koprivnica, 1994, 5.

131 MATEJČIĆ, 1988, 71.

132 Uo.

133 CRIKVENICA, 1987, 57-58; LASZOWSKI, 1923, 192-193. Radmila Matejčić adata szerint Barić a Szent Márton-templomot 113 1599-ben kezdte építeni, ám ennek gondolatmenetem szempontjából nincs nagy jelentősége. Võ. MATEJČIĆ, 1988, 71.

134 MATEJČIĆ, 1988, 71.

135 ELU SVEZAK 2, 473; LASZOWSKI, 1923, 68-69. Dragutin HIRC, Hrvatsko Primorje, Rijeka, 1996 (1891), 71.

136 HIRC, 1996, 71. EUL, 2, 473.

137 MATEJČIĆ, 1988, 71.

138 CRIKVENICA, 1987, 88; ELU, 1, 499.

139 HDA, Čikulini Sermage-család levéltára. 44. doboz, 1.1. 1593. évi számadásjegyzék; LASZOWSKI, 1923, 138, 187.  Lásd még az 1605-ös urbáriumokat a vinodoli Zrinyi-birtokokon az adózás alól fölmentett világiak és papok összeírásával kapcsolatban. LASZOWSKI, 1915.

140 LASZOWSKI, 1951, 19-20.

141 LASZOWSKI, 1923, 225. Radmila Matejčić közli, hogy a belgrádi templomon azokban az években Baštijan Brnikar szlovén mester dolgozott, és nem zárja ki, hogy az egyházmegyei zsinat kapcsán a bribiri székesegyház átalakítását is a krajnai mesterek végezték el. MATEJČIĆ, 1988, 71.