The novel of the peasant uprising: the Seljacka buna

A parasztfelkelés regénye: a Seljacka buna

Source: “Nemzettudat és regény” by Lókös István, 2004.

Pages 143-209

A zágrábi szabad királyi város polgárainak paradigmatikus ábrá zolása után az uszkok hagyomány is beépült ekképp az emanci pálódó horvát nemzet identitástudatába, mint ahogy ez történik a jobbágy-paraszt réteggel is Senoa legjobb, legnagyobb regényé ben, a Seljacka bunában (Parasztlázadás). Ez is a Vijenacban je lent meg először 1877-ben. Tárgyát tekintve szívesen és okkal rokonítjuk e regényt Eötvös József Magyarország 1514-ben c. tör ténelmi tablójával.

A Gubec-téma szépírói lehetőségeinek „felfedezése" már közel két évtizeddel Senoa előtt megtörtént. Mirko Bogovic 1859-ben adta közre Matija Gubec, kralj seljacki (Gubec Máté, a parasztki rály) című drámáját, amely friss történelmi források alapján ké szült, s amely Milivioj Srepel részéről méltán kapta ezt az elisme rő minősítést: a szerző „legérettebb drámai műve”. Noha Bogovic nyomatékkal állította: a darab megírásával nem kívánt tenden ciózus művet alkotni, a Gubec-dráma mégis azzá lett. A paraszti sorsban ajobbágyfelszabadítás utáni évtizedben sem következett be igazi változás, a nemes úr és a jobbágy között egykor feszülő ellentét továbbra is megmaradt. Gjalski nyolcvanas évek elején megformált hőse: Kornél Batthorych pl. ennek a konfliktusnak lett áldozata.

Az akkoriban még részleteiben nem nagyon ismert paraszt tragédia történelmi anyagából Bogovic jó érzékkel emelte ki a job bágy-földesúr viszony legdrámaibb elemeit, s teremtett életsze rű szereplőket a romantikus jellemrajz keretein belül maradva. A földesúri kegyetlenkedés, a morális romlottság 16. századi hor dozója Tahy Ferenc, ajobbágynyúzó főúr. A paraszthősök pedig - élükön a parasztkirállyá választott Matija Gubeccel - nem csu pán az elszenvedett kínzások, megpróbáltatások miatt lázadó pórok, hanem az egyetemesebb emberi boldogság bajnokai is, aki ket az egyetlen pozitív arisztokrata szereplő, Tahy Ferenc súlyos beteg felesége, Zrínyi Jelena is nagyra becsül. (Alakja egészen más jellemvonásokat kap majd a Senoa-regényben.)

A valójában epikus műformát kívánó életanyagban Bogovic megtalálta azokat a lehetőségeket, amelyek a színpadi feldolgo zást hatásossá teszik. Nagyszámú szereplőgárdát mozgat, az ese ménytörténet meghatározó személyisége ennek ellenére Gubec Máté, akit megannyi kedvező tulajdonsággal ruház fel megalko tója. Megfontolt, a békességet kedvelő, ám az adott helyzetben elszánt, majd meg bölcs férfiúként ismeri meg a néző, akinek ké pessége, szellemi adottságai, erkölcsi makulátlansága mellett leg főbb tulajdonsága a szerénység. Noha tudja, naponként tapasz talja: Tahy erőszakoskodása, kegyetlensége nem ismer határo kat, kezdetben mégis megkísérli békés mederben tartani az eseményeket. Higgadtan fogadja Tahy vádjait, melyek szerint ő a lázadók bujtogatója, majd megesküszik: csupán jó tanáccsal látja el jobbágyokat, s inti őket, tartózkodjanak az erőszaktól, mert sorsuk még rosszabbra fordulhat. Esküjével erkölcsi alapot te remt arra, hogy később, a parasztok küldötteként, az adók befi zetésének elhalasztását s az ártatlanul tömlöcbe vetett Nikola Pozabec szabadon bocsátását kérje Tahytól. A második felvonás kulcsjelenetében is a békesség híveként viselkedik, logikus és ke resztényi érveléssel kérve az erőszakos főurat a jobbágyai iránti mértéktartó viselkedésre. Ám be kell látnia: Tahyt csak erőszak kal lehet megfékezni. A vérontást ezúttal mégis megakadályozza.

„Parasztkirállyá" választását előbb bolondságnak tartja, majd némi töprengés után elfogadja a tömeg akaratát - cserébe enge delmességet és fegyelmet kérve társaitól. Leányának, Stanának baljós álma sem zavarja meg szándékát, pedig az valóban a szo morújövendő előrevetítése. Az álom szerint egy hegyi tündér va rázsszerrel kente be Gubec homlokát, aki ettől hirtelen az égbolt magasába emelkedett, ahol előbb fehér, majd meg sötét, „fekete hollószárnyakra" emlékeztető fellegek valami szörnyű koronaként övezték fejét, miközben dörgött és villámlott, rengett a föld, sö tétség támadt, s az ítéletidőben tündérek zokogása hallatszott.

Gubec - mélyen vallásos ember lévén - nem hisz az álmokban, csak az Isten akaratában. „Az álom hazugság, az Isten pedig az igazság" (San je laz, a Bog je istina!) - mondja leányának, s a felkelők élére áll.

Bogovic a darab végén is beiktat egy álomjelenetet. A tömlöc ben elszenderedő Gubec előtt Szűz Mária alakjában jelenik meg a „Géniusz" és babérkoszorút tart a rab feje fölé, amely enyhíti a vasra vert parasztkirály szenvedését. „Legyen hála neked, szelíd édeni teremtés [...], mert koszorúd forró homlokom hűsíti [...]" (Hvala tebi, blagi stvoru rajski, [...] //jer vruce mi celo //bas ugodno hladi taj tvoj vienac [...])- suttogja álmában Gubec, miközben a Géniusz lassan eltűnik, s az égi zene is elhalkul. Az álmából ébre dő parasztkirály rádöbben a valóságra: börtönben van, sorsa be teljesedett, Stana álma mégsem hazudott...

E mitizált jelenetsort nem csupán a drámabeli funkció, hanem a Gubec-téma további irodalmi feldolgozásai okán részleteztük. Senoa regénye után a századforduló s a századelő költője, Antun Gustav Matos, majd a 20. században Krleza nyúl a parasztláza dás hagyományához - mindkettő a nemzettudat formálásának szándékával. Majd látni fogjuk: a mítoszteremtésnek s a mitikus elemeknek Gubec-téma Kerempuh-balladákbeli feldolgozása kü lönösen gazdag példatárát tartalmazza, s ismerve Krleza ifjúko ri, írói fejlődése szempontjából meghatározó Bogovic-élményét, már itt utalni célszerű a mitizálás intertextuális tényeire. Mint ahogy az úr-paraszt viszony bemutatásának jeleneteire is, ame lyek ugyancsak a Bogovic-Krleza interpretációban mutatkozó szövegösszefüggésekre utalnak.

Már Milivoj Srepel észrevette: a darab első három felvonásá nak eseménytörténete valójában a felkelés előkészületeinek fog lalata, így az úr-paraszt konfliktus részletezésére viszonylag ke vés lehetősége marad a szerzőnek, amit tetéz az is, hogy a felke lés okaiért felelős Tahy Ferenc túl „korán eltűnik a színtérről". Ez utóbbi közvetlen karakterizálása csupán az első és második felvonás jeleneteire korlátozódik - igaz, itt a néző sűrítve kapja a Tahy jellemével kapcsolatos információkat.

A második felvonás két utolsó jelenete a szituációteremtés re meklése. Gubec inti Tahyt: ne gyötörje tovább jobbágyait, mert a húr túlfeszülhet, s akkor nem lesz, aki megállítsa a lázadó jobbá gyokat. A türelmét vesztő földesúr pandúrokért kiált, az ispánt utasítja: fogja le Gubecet, ám az egyetlen ökölcsapással leteríti támadóját, pandúrok helyett pedig szekercékkel, botokkal felfegy verzett parasztok rontanak be a palota termébe. Tahy az első pil lanatban fel sem fogja, hogy a parasztok foglya lett, csak akkor érti meg a történteket, amikor az általa korábban börtönbe ve tett Pozabec és Gregoric is megjelenik a palotában. Kardot ránt va a jelenlevő urakhoz fordul (Keglevich, Alapi, Zrínyi György, Plovdin), miért tétlenkednek, mire azok is követik példáját, de az összecsapás - Gubec közbelépése nyomán - elmarad. Megfékezi a parasztokat, s kemény szavakkal figyelmezteti az urakat: legye nek belátással, mert különben „fű növi be a családi fészket, // pókháló lepi be a palotákat, // borostyán takarja az abalakokat, // s szederinda a falakat..." (Iz ognjista pronic ce vam trava, // Dvorane vam spopast paucina, // Prozore svud brsljan propletah, // A kupina zastrti zidine...). Tahy dühödten kiált a távozók után: „Ezt drágán megfizetitek nekem!" (To ce meni krvavo platiti!)

E kegyetlen leszámolást ígérő indulatkitörés után az úr-pa raszt viszony eseménysorának arisztokrata szereplői Keglevich Máté, Alapi Gáspár, Zrínyi György és Vladislav Plovdin, Tahy unokaöccse lesznek. Az előbbi három alakrajzával Bogovic mint ha ellenpontozni akarná Tahy féktelenségét. Már első színrelé pésük alkalmával Tahynál mérsékeltebb álláspontot képviselnek a jobbágyokkal szemben. Kiváltképp Keglevich kétkedik a túlzott szigor hatékonyságában (már a második felvonásban kifejti véle ményét), amellyel Tahy feleségének, Jelena Zrinjskinek álláspont

ja is megegyezik. O is mértékletességet, sőt a foglyok szabadon engedését kéri férjétől, amire az fölöttébb indulatosan reagál. Há zasságuk amúgy sem felhőtlen, Jelena ifjúkori szerelme az a Konjski herceg volt, aki ugyan nem jelenik meg a színen, de a néző később megtudja: elítéli Tahy önkényeskedéseit.

Zrínyi György Draskovics püspök zágrábi palotájából azzal a hírrel érkezik, hogy az uralkodó - Konjski és más főurak (Stjepko Gregorijanec, Kerecsényi, Zabocki stb.) kezdeményezésére - Tahy megbüntetésére készül: a jobbágyok sanyargatása miatt stubicai és susjedi birtokaitól kívánja megfosztani. A királyi intervenció azonban elkésett. Az események végkifejlete most már visszafor díthatatlan: a lázadók tábora egyre növekszik, Zrínyi György Kerestinecnél már harcba keveredett a felkelőkkel, s híre jött a kranji és stájerföldi összecsapásoknak is. Keglevich - fővezéri minőségében - még levélben szólítja fel megadásra a parasztokat - hiába. Most már csak két választásunk van - mondja Gubec - meghalni vagy szabaddá lenni.

Bogovic a nagyobb csatajelenetek nyílt színi bemutatásáról természetesen lemond, s elmarad Gubecék kivégzésének színpa di megjelenítése is. Zágrábi polgárok beszélnek narratív módon részletezve a kivégzés mozzanatairól - vértanúknak nevezve a kivégzetteket.

A dráma befejezése a tragikus végkifejlet ellenére sem pesszi mista. Gubec aggastyán apósának, Markónak profetikus szavai val zárul le az eseménytörténet - a kaj horvát és szlovén népha gyomány Mátyás kultuszára alludálva:

Higgyétek el: lesz még idő, Mátyás király újra eljő.

(Vjerujte mi: viekove ce proci, Al ce opet kralj Matijas doci!)7

7 Már Milivoj Srepel észrevette: egyértelmű „allúzió ez arra a Mátyás király ra, akiről a kaj horvátok azt mesélik, hogy egy sziklabarlangban alszik, és egyszer majd újra életre kel és felszabadítja a horvát népet." „[...] veli starac prorocanskim glasom [...] s aluzijom i na onoga Matijasa kralja, o kojemu Kajkavci pricaju, da u pecini spava, pa da ce jednoc ustati na nov zivot i oslobotiti hrvatski narod." Milivoj SREPEL: i. m.XLV.

Ezzel a Gubec-örökség visszavonhatatlanul a nemzeti hagyo mányok, a nemzettudat integráns része lett, progresszív örök ség, amelynek újabb szépírói interpretációját August Senoa al kotja meg Seljacka buna című regényében.

A Gubec-téma szépírói feldolgozásának senoai változata, a Seljacka buna a horvát regény történetének korszakos jelentősé gű alkotása. Megírásával a műfaj horvát variánsa az európai előz mények és minták értékrendjéhez igazodott. Kresimir Nemec regénytörténeti munkájának egyik passzusát idézzük: „[...] Senoa művész és történettudós. Interpretációjában a történelmi regény ideális normatív formává lesz, amelyben az egyéni sorsok és ta pasztalások közvetlenül érintkeznek a nemzeti törekvésekkel, ideologémákkal, a közösség mítoszaival és etikai dilemmáival. A történelmi anyag és a nemzeti tendencia meghatározott dignitást ad a regénynek, amely addig nem volt rá jellemző. A Zlatrovo zlato, a Seljacka buna és a Kletva c. Senoa-művekkel a regény nálunk is tekintélyes műfajjá válik, valóban igazi »polgári epopeia« lesz [,..]"8

8 „[...] Senoa je i umjetnik i povijesnicar. U njegovoj interpretaciji povijesni román pokazuje se idealnom normativnom forrnom u kojoj privatni zivoti i osobna iskustva neposredno korespondiraju s nacionalnim teznjama, ideologemima, etickim dilemama i mitovima zajednice. Povijesna grada i nacionalna tendencija daju pritom romanu i odredeni dignitet koji on do tada nije imao. Senoinim Zlatarovim zlatom, Seljackom hunom i Kletvom román i kod nas postaje prestizan zanr, uistinu prava »gradanska epopeia« [...]" Kresimir NEMEC: i. m. 93.

Ez a „polgári epopeia" a Seljacka bunában valójában már „parasztepopeia", amelynek szerzője - tudatosan - egy új nem zetfelfogás manifesztálója lesz, hirdetve: a nemesség és a polgár ság mellett a nemzettestnek harmadik komponense is van: a pa rasztság. Ennek a parasztságnak mitizált jelképe Gubec Máté, a „parasztkirály". A mitizálás - mint láttuk - csírájában már jelen van Bogovic drámájában is, az öreg Marko jövendölése egy „új Mátyás király" eljöveteléről - az említett kaj horvát és szlovén Mátyás-hagyomány kontextusából fakadóan - már félreérthetet lenül erre utal. Ez a mítoszi méretű Gubec-hagyomány Senoa re génye által távlatosan is a horvát nemzetkép meghatározója lesz, amelyet a szépirodalomban valamivel később kristályosodó, a ro mantika korának (vagyis az illír mozgalom évtizedeinek), majd mindenekelőtt Gjalski regényeiben megidézett nemzetképe sem tud kiiktatni. Ez a mítoszi méretű Gubec-hagyomány Matos és Krleza művei révén a horvát nemzet 20. századi imágójának is determináns összetevőjelesz.

Már Bogovic drámája kapcsán említettük: a horvát paraszthá ború valóságanyagának és eseménytörténetének szépírói feldol gozása valójában epikus formát kívánt. Ezt Senoa regénye maradéktalanul igazolja. Szerzője művészileg s a történelmi igazság tekintetében egyaránt hiteles művet alkotott. A horvát történet tudomány klasszikusa, Ferdo Sisic ma is helytálló minősítése sze rint a Seljacka bunát okkal tekinthetjük „regényformában meg írt történelmi monográfiának."9

9. Ferdo SISIC: Seljacka buna 1573. Jugoslavenska njiva VII/1923, knj. I., br. 3, str. 89-94; br, 4m str, 170-173; br. 5, str. 204-213; br. 6, str. 235-241. Idézi Kresimir NEMEC: i. m. 86

Miként korábbi és későbbi történelmi regényeinek írásakor, Senoa ezúttal is széles körű történettudományi tanulmányokat folytatott. A korabeli történetírás valamennyi vonatkozó művét kézbe vette, Franjo Racki Grada za povijest seljacke bűne (Ada tok a parasztháború történetéhez) c. dolgozatát éppúgy, mint Ivan Kukuljevic munkáit s a magyar Nagy Iván híres, akkoriban meg jelent Magyarország családai címerekkel és nemzedékrendi táb lákkal (Pest, 1858) című családtörténeti kézikönyvét, de túl mind ezeken régi forrásokat is: Istvánffy Miklós, Baltazár Adam Krcelic, Juraj Habdelic, Juraj Rattkay műveit, s a horvát saborjegyző könyveit.10

10 Minderről maga vall a regény előszavában: „Citalac, vjest povijesti, znat ce ionako da sam se do najtanje malice drzao historije, a ostalomu opcinstvu navest cu samo izvore kojima sam se sluzio pisuci ovu pripovijest, a to su: dr. Franjo Racki: Grada za povijest seljacke bune. Kukuljevic: Povijest Medved- grada (Arhiv). Povijest Susjedgrada (Njeke gradine i gradovi, 1869). Mesic: »Zvijezda Zrinjska«, Istvanfi, Krlcelic, Habdelic, Ratkaj, madarsko genealo- gicko djelo: Magyarország családai (Ivan Nagy). Zatim u zemaljskom arhivu: Zapisci hrvatskih sabora, spisi o parnici susjedgradskoj i stubickoj, velika istraga proti T ahomu, izvjestaji kameralnih provizora, madarski tridesetnika itd." A regény Dubravko Jeleié és Nedjeljko Mihanovic által sajtó alá rende zett kiadását használtuk: August SENOA: Seljacka buna. Znanje, Zagreb, 1966.

A történelmi forrásokhoz és hitelességhez való ragaszkodás nem tette a regényt száraz historikus szöveggé. Nemec megfogal mazása szerint Senoa nem res gestát írt, hanem res fictát, olyan művet, amelyben „a történelmi igazság aláveti magát az esztéti kai modellálás immanens törvényeinek."11 Az 1564 nyarán indu ló és 1573-ban lezáruló cselekmény tehát a história és a fikció konvergenciája révén szerveződik regénystruktúrává, amelyben a népes szereplőgárda egyedei - történelmi személyiségek és a história névtelenjeit szimbolizáló fiktív hősök - mozognak.

11 Kresimir NEMEC: i. m. 86.

Az eseménytörténet több szálból szövődik. Legfontosabbként Tahy és a jobbágyság konfliktusa mellett Tahy és Heningova, Ambroz Gregorijanec és Tahy, valamint Tahy és a horvát arisz tokrácia fölöttébb összetett viszonyát, Duro Mogaic és Jana tra gikus, illetve Tomo Milic és a legkisebb Hening lány, Sofika ár mánykodással, intrikákkal gáncsolt szerelmének történetét em líthetjük, kiegészítve az uszkok Marko Nozina, a többszörösen árulóvá lett Sime Drmacic vagy a felkelők lelki és szakrális táma szát jelentő Ivan Babic pályaívével.

E több szálon futó cselekmény keretében Senoa valóban egy történész s egy kultúrhistorikus szakszerűségével tudja - szép írói eszközökkel - megjeleníteni a 16. századi horvát történelem paraszttragédiáját, a horvát nemesség életformáját, reneszánsz individualizmusát, a jobbágynyúzó Tahy morálisnak alig, annál inkább fényűzőnek nevezhető életvitelét, ajobbágyság nyomorát, kiszolgáltatott voltát, s azt az elkeseredést, amely lázadáshoz ve zetett, s amelynek summázatát a regény alábbi passzusa tartal mazza: „Kopogtattunk a bíróságnál, Tahy kifosztott bennünket; kopogtattunk a bánnál, Tahy ránk lövetett; kopogtattunk a ki rálynál, Tahy bitóra juttatott bennünket, most vasököllel az Is ten ajtaján zörgetünk." „Ha a kutyának foga, a macskának kar ma, a hollónak csőre van a védekezésre, nekünk karunk van, erős paraszti karunk [...]"12

12 „Pokucasmo kod suda, Tahi nas oplijeni; pokucasmo kod bana, Tahi nas postrijelja; pokucasmo kod kralja, Tahi nas vjesa; sad - tako nam krvi Isusove - kucat cemo gvozdenom sakom bogu na vrata." „Ako ima pas zube, macka nokte, gavran kljun, da se brani - mi imamo ruke, sve tvrde seljacke ruke [...]" August SENOA: Seljacka buna, id. kiad., 208.

Kresimir Nemec okkal észrevételezi, hogy Senoa „nagyobb hangsúlyt helyez a cselekményre, mint a regényalakokra."13 Való ban: hősei megformálásakor nem stendhali vagy balzaci mintá kat követ, kivált a történelmi személyiségek megformálása eseté ben nem - lévén, hogy „[...] azok a dokumentált történelmi valósághoz tartoznak."14

13. „Senoa stavlja [...] jaci akcent naradnju, nego nalikove." Kresimir NEMEC: i. m. 90.

14 „[...] [oni] pripadaju dokumentiranoj povijesnoj zbilji." Kresimir NEMEC: i. m. 90.

A Seljacka buna alakjai esetében - a törté nelmi függőség ellenére - mégis azt tapasztaljuk: még a történel mi személyiségek többsége (Ambroz Gregorijanec, Ursula Henin- gova, Draskovics György, Erdődy Péter stb.) esetében is sikerül - a história tényeihez ragaszkodva - kellően motivált típusokat for málnia - követve saját alapelvét, amelyet egy másik regény, a Diogenes előszavában fogalmazott meg, mely szerint „ahol a tör ténelem nagyobb részben" cserbenhagyta („ez pedig a szerelmi intrikákat érintette leginkább"), ott elsősorban a fantáziára ha gyatkozott. Még inkább a történelmileg kevésbé adatfüggő sze replők megformálásakor, amikor is - a res ficta jegyében - az ese mények logikájától függő tulajdonságokkal, jellemvonásokkal ru házza fel hőseit - ekképp biztosítva a regény művészi hitelét. Egyik jellemző példaként Jelena Zrinjska karakterizálását említhetjük. A Bogovic-dráma Jelenáját szelíd lelkű, a jobbágyokkal rokon szenvező, boldogtalan házassága miatt sokat szenvedő asszony ként ismertük meg, akit legalább annyira gyötör a zsarnok ter mészetű Tahy, mint a jobbágyokat. Senoa írói műhelyében vi szont Jelena asszony rosszindulatú, jobbágyellenes, gyűlölködő személyiséggé lesz, akinek házassága boldogtalan, aki férjének a jobbágyokkal szembeni kegyetlenkedéseit helyesli, aki maga is biztatja a még keményebb, durvább fellépésre. Érzelmi élete fo lyamatainak megjelenítése igencsak nélkülözi a gazdagabb árnya lást, ám a lélekállapot rajzában az indulati mozzanatok ennek ellenére hitelesek, valószerűek. Gőg, indulatosság, hiúság talán a leginkább említhető tulajdonságok, amelyek a jobbágysággal kap csolatos szituációk megjelenítése mellett a Jelena-Heningova vi szony festésében mutatkoznak meg leginkább. A gyűlölet, a bosszúvágy lélektanilag is motivált ábrázolását a Tahy által jog talanul bitorolt Susjedgrad (Szomszédvár) „visszafoglalásának" végső jelenetében találjuk. Ursula Heningova Stjepko Gregorijanec és jobbágyai segítségével elfoglalja s onnan Tahynét és fiát kites sékeli. A „gőgös Zrínyi lány" féktelen gyűlölettel kiáltja riválisának: „Ezt a sírig nem bocsátom meg Önnek [...] Jegyezze meg szavaimat: Fogat fogért, vért a vérért az utolsó cseppig!"15

15 „Ne zaboravih Vam toga do groba [...] Pamtite si moju rijec: Zub za zub, krv za krv do zadnje kapi!" August SENOA: Slejacka buna, id. kiad., 98.

Árnyaltabb és kidolgozottabb Ambroz Gregorijanec jelleme, aki történelmi személyiség, ám regénybeli szerepköre a magánéleti szférában hatványozódik - jóllehet: a paraszti sors nyomorúsá gának megítélését illetően is életszerűbbek, több szubjektív elem mel telítettek megnyilvánulásai, mint a főurak és a parasztok tör ténelmi tények által determinált viszonyának leírásánál tapasz taljuk.

Ambroz a bán helyettese, s ebben a minőségében lép fel Erdődy Péter bán előtt Ursula Heningova birtokjogainak visszaállítását követelve. A higgadt, délceg termetű, hosszú fehér szakállt vise lő, komor tekintetű, büszke férfiú a mindenkori bán kötelességé re apellálva követel igazságot a birtokaiból kiforgatott Ursula Heningovának. Ervelése tömör és jogszerű: „A bán hazánkban a király képviselője, a bánnak minden időben kötelessége a jog vé delmezése; számára ennél nincs előbbre való dolog."16

16 „Ban u nasoj domovini za kralja, ban mora da cuva pravo u svako doba; za njega néma precega posla." August SENOA: Seljacka buna, id. kiad., 68.

A születésnapjára egybegyűlt horvát urak előtt ennél többet is mond: a megtépázott, hajdani dicsőségét vesztett hazáról, a ne messég megosztottságáról, önzéséről, a bán tehetetlenségéről és Tahy zsarnokoskodásáról szól, s ez utóbbi kapcsán a jobbágyság kifosztott, megalázott, megnyomorított voltáról. „Karddal pusz títja a török, urasági korbács a hátán, éhen pusztul" - mondja Ambroz, s felteszi a kérdést: ha egyszer ez ajobbágy ellenszegül ne, hova jutna az ország, mi várna a nemességre? „Török rab ság!" Mozgósító szavai nyomán szavazzák meg az urak az ország gyűlés összehívásának követelését, hogy ország-világ elé tárhas sák Tahy bűneit.

Hogy Ambroz igazságérzete, hazaszeretete, az ország és a nem zet sorsát illető felelősségtudata mennyire őszinte és morális ala pokon nyugvó, az az Ambroz vezette nemes urak és Erdődy bán banderialistái közötti összecsapás közben mutatkozik meg, ami kor az utóbbiak Heningovát erőszakkal akarják kiűzni Susjedgradból. Ambroz serege megfutamodásra készteti a bán uszkok harcosait, Erdődy bánt foglyul ejtik.

A regény eseménytörténetének egyik, a nemzetsorsot is érintő kulcsjelenete Ambroz és a fogoly Erdődy dialógusa. Az előbbi a béke szándékával kezdi a párbeszédet, s teszi ezt a nemzet törté nelmi sorsfordulóinak felsorolásával, párhuzamot vonva a jelen nel. Mint annyiszor a történelemben, most is vér folyik a horvát haza földjén - mondja Ambroz -, testvérvér méghozzá, mert „fi vér öli meg fivérét". „A véres hullák sápadt arca" azt kiáltja: „Káin törzse" ez a nép, rabszolga nemzet, amely mindig idegen hatalom rabjaként hordta a keresztet, mert fiai önnön szenvedélyének és kapzsiságának rabjai voltak, s azok ma is. Finom célzást tesz a nemzeti önállóság elvesztésének általa vélt okára: „Volt koronánk, s mi magunk dobtuk le fejünkről, mert király mindenki mégsem lehetett."17

17. „Imadosmo krunu, sami si je strgosmo s glave jer nije mogao svaki kraljem biti." August SENOA: Seljacka buna, id. kiad., 120.

Vagyis: a horvát rendek hatalmi versengéseként in terpretálja a horvát korona 1102-es átengedését Könyves Kálmán nak. A nemzet történetének „ősrégi könyveit" lapozva is azt ta pasztalta: azok lapjait mindig azzal a vérrel írták, amely a test vérharcok csatamezején ömlött. S ez van a jelenben is. A könnyeit hullató Ambroz szavai végül esdekléssé lesznek, könyörög a bán nak: ébredjen rá, „hogy egy boldogtalan anya - Horvátország gyer meke", s vessen véget a belviszálynak. De hiába a „hazafiúi" he vület, a fogoly bánnak nyújtott békejobb, az hajthatatlan marad, s nagyúri gőggel veti oda nemes lelkű legyőzőjének: „Olvassa csak a régi könyveket domine Ambrosi, én újakat írok a kardommal, s azokban lesz majd egy vérrel írott lap, amelyben az utódok ezt olvassák: »Bosszúállás Ambroz Gregorijanecen«".18

18. „Citajte vi stare knjige, domine Ambrosi, ja pisem nove svojom sabljom, ali u njima bit ce jedan list gdje ce potomstvo citati krvava pismena: »Osveta Ambrozu Gregorijancu.«" August SENOA: Seljacka buna, id. kiad., 121.

Ambroz Gregorijanec portréja a kortárs 19. századi horvát regény kontextusában is az egyik legsikerültebb jellemrajz. Az idős Ambroz alakját Senoa fokozott rokonszenve övezi, tulaj donságainak láttatása során negatív jegyeket hiába keresünk.

Bölcsessége, morális tartása, nemzetben gondolkodása, a job bágyság iránti megértő magatartása említhető mindenekelőtt, amit a regényinformáció eddigi anyagán túl egykori barátjának, Tomo Milic apjának tett ígérete, illetve annak megvalósítása érdekében tett erőfeszítései gyarapítanák. Ambroz barátja ha lála után lett az ifjú Milic gyámja, s most látva a legkisebb He- ning lány, Sofija és Tomo vonzalmát, szeretné házasságkötésü ket mihamarább valóságnak tudni. Az ifjú Milic régi horvát nem zetség sarja, családja felmenői és még élő tagjai mind tisztességes emberek, jó sáfárai birtokaiknak, ám nem főnemesek, csupán sljivarok (hétszilvafások), s ez a rátarti, családja egzisztenciális érdekeit mindennél előbbre valónak tartó Ursula Heningovában ellenérzéseket fakaszt, előkelőbb, rangosabb és gazdagabb fér jet szeretne látni lánya oldalán. Ambroz mindezt tudva, menye, Marta közbenjárását kéri (ő Ursula asszony idősebb lányainak egyike), aki anyjával ellentétben rokonszenvesnek találja az ifjú Milicet, s meg is ígéri apósának a segítséget. Senoa itt egy, a romantika receptje szerinti fordulattal új irányt szab a fejlemé nyeknek: Konjski és felesége, Anka (ő is Hening leány) hozzák a hírt, hogy Erdődy elhalálozása után két bánt választottak Zág rábban: Draskovics György püspököt pro civilibus, Frangepán Ferenc herceget pro militaribus. Anka asszony, akit „magán kihallgatáson" fogadott az új püspök-bán, annak üzenetét is hozta: Sofiját adják feleségül Tahy fiához, s akkor megoldódik a birtokviszály is. Ursula Heningovának - bár nem szívesen adná lányát a sljivarhoz (azaz Milichez) - a püspök ötlete előbb némi dilemmát okoz, de mert a Tahy fiúval kötendő esetleges házas ság nyomán várható „nagy haszon" (velika kőrist) kecsegtető, elfogadja Anka ötletét: Tomo Milic megkaphatja Sofija kezét, ha Sofija török fogságban sínylődő tejtestvérét, Duro Mogaicot (ő Gubec unokaöccse) kiszabadítja. Ezzel időt nyernek, mert talán Milic is rabszíjra kerül, s akkor már az Ambroznak tett ígéret is semmissé válhat.

Draskovics püspök Tahy megnyerésére is kidolgozta a ter vet. Alapi Gáspárt bízta meg: győzze meg Tahyt az ajánlat szá mára is kedvező voltáról, mert a parasztok előbb-utóbb fellá zadnak, s ha az urak közötti viszály sem szűnik, a török elözönli az országot. „Cselekedjék gyorsan - mondja a püspök -, mielőtt Ambroz Gregorijanec visszatér a pozsonyi országgyűlésről."19

19. „Ali radite brzo, prije nego se Ambroz Gregorijanec povrati od pozunskog sabora." August SENOA: Seljacka buna, id. kiad., 193.

Ambroz nem sokkal hazatérése után, váratlanul meghal, így már nem szembesülhet a püspök további mesterkedéseivel, szi lárd jellemű személyisége így már csak szellemével motiválhatja az események további menetét s a fiatalok sorsát. Alakjában Senoa a nemesség nemzeti típusát formálta meg, olyan horvát hőst, aki az utókor szemében is az ideális politikuseszmény megtestesítő

je, példaadó történelmi személyiség. Erényei a regény további fő nemes szereplőinek párhuzamában látszanak meg igazán, kivált azokkal a típusokkal összevetve, akik maguk is a nemzeti egység megteremtésén fáradoznak, ám cselekvéseik vezérelve korántsem oly erkölcsi fogantatású, mint Ambroznál tapasztaltuk. Drasko- vics püspök alakrajza példázza ezt leginkább, aki főpapi mivoltá ból, báni tisztéből fakadóan egyaránt szeretné a nemzeti békét, ám cselekedetei, módszerei már a politikai számítás és a spekulá ció elemeivel terhesek, a Hening lány és a Tahy fiú összeházasí tását célzó tervei pedig egyenesen ördögiek. Jellemző megvalósí tásuk módjának megválasztása is: Konjskiné feladata Ursula Heningova megnyerése, Alapi Gáspár pedig Tahy meggyőzését kapja feladatul - azzal az indoklással, hogy Tahy ily módon törté nő eltávolítása Susjedből a két család megbékélését is jelente né, akik az egész királyságot a véres konfliktus szélére sodorták. A püspök akciója politikai sakkjátszma, érvelését a diplomata ra vaszsága motiválja, amit Alapi Gáspár s a rokonszenves vonások kal ábrázolt pro militaribus bán, Frangepán Ferenc is államfér fiúi bölcsességként minősít.

Ebbe a sakkjátszmába Ursula Heningova asszony könnyen bevonható, aki ősi birtokai visszaszerzése érdekében mindenre hajlandó, hisz erkölcsi elvei korántsem szilárdak, gátlásai az el érendő cél pillanatnyi állása szerint változnak. Alakrajzában ta lálunk ugyan rokonszenves vonásokat, jobbágyaihoz való viszo nya például vitathatatlanul emberségesebb, mint Tahynál tapasz taljuk. Főnemesi gőgje, kapzsisága s nem utolsósorban ravaszsága ennél jóval erőteljesebb. S ofija kedvesének, Milicnek„sljivar" volta például fölöttébb irritálja, s nyílt ellenállást csupán azért nem tanúsít, mert nem kíván szembekerülni nászurával, Ambrozzal, akiben birtokai visszaszerzésésnek fő támogatóját látja. Drasko- vics ajánlatáról értesülve viszont nyomban annak lehetséges elő nyeit kezdi latolgatni, s Milic eltávolításával - mint láttuk - az időhúzás taktikájához folyamodik. A jobbágyság T ahy elleni lá zongásait is csupán azért támogatja, mert ezáltal is birtokai mi előbbi visszaszerzését reméli. Megszállottsága nem mindennapi. Igazi akarnok, aki nem ismer akadályt még a báni palotában sem. Erdődy elé járulva már-már piaci kofa módjára nyelvel igazáért, s a bánnak kijáró alattvalói tiszteletről is megfeledkezik.

Jellemének további motivációja az a kétszínű játék, amelyet Ambroz Gregorijaneccel szemben folytat. Erdődy bán palotájá ban tanúsított akarnokságát, a bánnal szembeni tiszteletlensé gét, amely már a felségsértés határát súrolja, Ambroz politikai, közéleti tekintélyét tudva és annak jelenlétében meri ezt meg kockáztatni, de ez nem gátolja abban, hogy Ambroz távollétében Draskovics ajánlatát komolyan fontolgassa, amikor Anna lánya, Konjskiné Milic török raboskodásáról hoz híreket, s ígéri: maga mindent megtesz, hogy Sofiját jobb belátásra bírja. Aljassága most válik nyilvánvalóvá: a váratlanul betoppanó Ambroznak kell őt figyelmeztetnie korábbi, Milicnek és Sofijának tett ígéretére - megjegyezve, hogy ő maga Susjed báni ostrománál miatta fordult a bán ellen („rad vas digoh na bana"), s ezzel becsületét, birtokait és saját fejét tette kockára („kad za vas vrgoh na kocku cast, imanje, da, i glavu") Ursula asszony érdekében. E szavak halla tán nyomban odalesz előbbi önbizalma - és ravaszkodása -, a számlát benyújtó Ambroznak megígéri: amíg Milicről biztos in formáció nem érkezik, nem enged a draskovicsi mesterkedésnek. Ambroz váratlan halála után - álhírek alapján - újra presszionál ja lányát, de Milic váratlan megjelenése visszalépésre készteti.

Karaktere színképét árnyaló tényező a felkelők anyagi támo gatása, ám ennek indítékát korántsem a parasztok sorsa iránti őszinte és következetes együttérzése jelenti, hanem pusztán az a remény, hogy Tahy ilyen módon remélt bukásával visszaszerez heti Susjedot. Közélet és magánélet bonyodalmai vegyülnek itt már azáltal, hogy ennek az akciónak más főúri szereplői is lesznek: Stjepko Gregorijanec és Alapi Gáspár. Mindkettő úgy véli: Tahy őket is érintő erőszakossága letörésének most már csak egyetlen módja marad: fellázítani a parasztokat Tahy ellen. Ek kor még nem gondolják - amit majd később maga Heningova fo galmaz meg -, hogy a felbujtásnak a fegyvere nemsokára ő elle nük is fordul, mert az elégedetlenség rég túlnőtt Tahy birtokai nak határain. Ezt Gubec alábbi, deklaratív szavai támasztják alá: „Nem fognak az urak többé ámítani az igazságukkal. Nincs igaz ság a világban [...] Betelt a mérték. Lelkünk a nyelvünkön, fe jünkbe tolult a vér, és ha időben nem emeljük fel öklünket, ez a vén susjedi vérszopó az utolsó csepp vérünket is kiszívja."20

20. „Ne, nece nas vise varati gospoda svojom pravdom. Néma pravde na svijetu [...] Mjera se je prevrsila. Dusa nam je na jeziku, krv nam je skocila u glavu, i ako ne podignemo za vremena ruke, isisat ce ta stara krvopija na Susjedu jos zadnju kap [...]" August SENOA: Seljacka buna, id. kiad., 207.

Közélet és magánélet bonyodalmainak egybefonódása a mel lékszereplők alakrajzai mellett modellértékű formában jelenik meg Tahy és Gubec karakterének párhuzamában. A paraszttragédia eredője az a konfliktus, amely látszatra Tahy és jobbágyai ellen tétét jelenti, valójában azonban az egész horvát társadalmat át szövő úr-jobbágy viszony visszásságait, konfliktusait takarja. Másként alig elképzelhető a lázadás futótűzszerű kiterjedése egész Horvátországra, majd átcsapása a határon túlra, azaz a szlové nek lakta területekre. Az sem tanulságok nélküli, hogy a Né met-, illetve Magyarországon kezdődött 16. századi európai pa rasztdráma utolsó felvonása a Gubec-felkelés eseménysora lett, amely - az európai előzményekhez hasonlóan - ha el is bukott, kitörölni a nemzeti történelem lapjairól többé nem lehetett. Az pedig, hogy a romantika nemzedéke s a nemzeti liberalizmus lát ta szükségét az emlékanyag felidézésének, azt már a Közép-Eu rópában fokozatosan időszerű polgári nemzetté válás szükségle te magyarázza.

Senoa írói kvalitásait és erényeit dicséri, hogy a regény fősze replőinek (Tahy és Gubec) karakterét formálva is ragaszkodni tudott már idézett alaptételéhez: „ahol a történelem nagyobb rész ben cserbenhagyta", ott a fantáziára hagyatkozott. Fikció és történelmi valóság szerencsés elegyítéséből így lett hiteles regény hős mind Tahy, mind Gubec. A történelem lapjairól ismert össze ütközések ekképpen válnak a jó és a rossz nemzeti tragédiába forduló küzdelmévé, az erkölcsi tisztaság és az erkölcstelenség párharcává.

Senoa a jellemrajz közvetett módját követve T ahy gonoszságá ról, erőszakoskodásairól, horvátországi főúri kapcsolatairól, az udvarhoz való viszonyáról különféle szituációkat teremtve infor málja olvasóit, amelyek közül a későbbi paraszttragédia szem pontjából a regény hatodik fejezetének információi fontosak. Tahy, aki Susjedgradot Heningova tudta és beleegyezése nélkül megvá sárolta, annak jobbágyait otthonaikból elűzte, sőt a nőtlen sza bad parasztokat, miként jobbágyait, katonáskodásra kényszerí tette. Ezt teszi Gubec unokaöccsével, Duro Mogaictyal is. Gubec a törvényre hivatkozva ítélijogtalannak Tahy cselekedetét, noha azzal is tisztában van: a törvényt az események idején „korbáccsal, szablyával és akasztófával" írják Tahyék („Sta je danas zakón? Bic, sablja i vjesala"). Ezt a vélekedést Stjepko Gregorijanec is osztja, aki anyósa, Heningova sérelmeire hivatkozva arra próbálja rábeszélni Gubecet: lázítsa fel a parasztokat Tahy ellen, legyen a vezérük, mert enélkül az urak sem tudnak már érvényt szerez ni a törvénynek. Kettejük párbeszéde egyenlő felek dialógusának tűnik. Gregorijanec ugyanis Gubec emberi, erkölcsi kvalitásaira, okosságára és bölcsességére, s nem utolsósorban a jobbágyság előt ti tekintélyére hivatkozva szólítja fel a felkelés kirobbantására, mire Gubec bátran adja meg kételyektől cseppet sem mentes vá laszát: ajobbágyság fellázad, „maguk békét kötnek Tahyval, min ket meg felakasztanak." („A vi cete se izmiriti s Tahom i vjesati nas.") Senoa már itt előrevetíti hőse és jobbágytársai későbbi tra gédiáját, amikor a bibliai felebaráti szeretetről beszélteti, amely - a Szentírás tanítása szerint - kötelező lenne nemesre és job bágyra egyaránt, de a nemesség csak akkor hivatkozik erre a ta nításra, amikor ajobbágy segítségére, „a horvát paraszt vérére és pénzére van szüksége, mert a paraszt egyébkor csak jobbágy, csak szemét". („Samo kad nase pomoci treba, kad, kad treba krvi i novca od Hrvata seljaka, onda je dobár - inace je kmet, inace je smet.")

Gubec végül mégsem mond ellent Gregorijanecnek, három nap haladékot kér a mérlegelésre, mert a legjobban ő tudja: Tahytól a jobbágyság semmijót sem remélhet, s ha már az urak sem bírnak

vele, nemigen marad más választás, mint a felkelés.
Döntését végül persze mégsem elsősorban a Gregorijanec ígérte segítség szabja meg, hanem helyzetük további romlása. Tahy a

vidéket sújtó természeti csapások (aszály, éhínség, jobbágyhalan dóság) ellenére sem hajlandó jobbágyai sorsán javítani. Miköz ben azok éhen halnak, Tahy hajdúi az utolsó falatot szedik el tőlük földesuruk kutyáinak.

Nincs tehát más választás, mint lázadni a vérszívó zsarnok ellen. Gubec ettől kezdve már egy stratéga tudatosságával, cáfol hatatlan érvek birtokában irányítja az eseményeket. „Nyolc esz tendeje, hogy Tahy úr erőszakkal és csalással elűzte a régi urasá got - mondja az őt vezérré választó Ilija Gregoricnak és Matija Guseticnek -, nyolc kemény esztendeje, hogy megfeszített vér tanúkként itt állunk ezen a kemény és kegyetlen földön. Szen vedtünk, s a kínszenvedésünk Tahy műve, verejtékeztünk, s ve rejtékünk Tahy miatt hullott. Felfalta kenyerünket, megitta bo runkat, elorozta utolsó garasunkat, barmainkat, láncra vert bennünket, vérünket ontotta, fejünket vétette, felgyújtotta haj lékunkat és koldusbotra juttatta özvegyeinket. Szűk esztendők jöttek s nekünk kellett etetni állatait, jött az éhínség, nekünk kellett táplálni kutyáit. Kopogtattunk a bíróságnál, de a jobbágy számára nincs jogorvoslat, a bán elé járultunk, aki megszegte ígé retét. Kétszer járultunk a királyi felség elé, hogy feltárjuk seb zett véres szívünket, elmondtuk a királynak: inkább lennénk az eleven ördög alattvalói, mint a Tahyéi. A király komisszárt kül dött a nyakunkra s magyar püspököt, egy hónappal ezelőtt an nak is elsírtuk könnyeinket és bánatunkat. És mit tett a püspök? Urainkhoz továbbította panaszunkat, akik között Tahy az első. A farkashoz küldte gyónni a bárányt a püspök úr! Az urak pedig, a zágrábi nemzetgyűlésben úgy határoztak: a bíráknak jogában áll rablókként üldözni, a kereszténység gyülekezetéből kiközösí teni bennünket [...] De ez még nem minden! [...] Menjetek el a falvakba [...] és halljátok a meggyalázott szüzek sírását. Megmu tattuk őket a komisszároknak, de azok oda sem figyeltek [...]

Talpra hát testvéreim, egy lélekkel, egy szívvel, egy karral [...] Esküdjetek meg, hogy széjjeltörjük a véres béklyókat [...]."21

21 „Osam godina tece da je gospodin T ahi silnom rukom i prijevarom istjerao stare gospodare, osma krvava godina da stojimo kao raspeti mucenici na ovoj tvrdoj, nemiloj zemlji. Mucili smo se, nasu muku ugrabi Tahi, znojili smo se, znoj potrosimo za Taha. On nam je pojeo nase zito, on nam je popio nase vino, on nam je kovao lance, ranio nas do krvi, skidao glave, spalio kuce i tjerao udovice nac prosjacki stap. Dode pusta godina, mi smo mu morali hraniti marvu, dode glad, mi smo morali hraniti pse. Isii smo pred sud, ali za seljaka néma suda; isii smo pred bana, ban obecanja ne odrza; isii smo dva puta pred samu kraljevu svjetlost da otkrijemo svoje krvavo, ranjeno srce, rekosmo kralju da volimo biti pod zivim vragom nego pod Tahom. Kralj poslao je komesara, poslao je madarskog biskupa; taj nas je ispitao pred mjesec dana, tomu stavismo opet na krilo sve svoje suze i jade. A sta uradi biskup? Dade nase tűzbe domacoj gospodi, medu kojom je T ahi prvi. Gsopodin biskup posla janjce vuku na ispovijed! I u svom saboru u Zagrebu zakljucise gospoda da nas sud ima tjerati i vjesati kao razbojnike, izopciti iz svega krscanstva [...] Ali nije to sve! [...] Idite po selima [...] i slusajte piac osramocenih djevica. Pokazasmo ih komesarima, a oni nista [...] Na noge dakle, barco, jednom dusom, jednim srcem, jednom sakom [...] zakunite se dacete se dacete razbiti krvnicke lance [...]" August SENOA: Seljacka buna, id. kiad., 221-222.

Társait esküre szólítva is figyelmeztet: a lázadó igazságtevők csak a valóban vétkeseket büntessék meg sérelmeik miatt, kerül jék a bosszúállást, igazságtétel csakis a csatatéren történhet, s ha Tahyt elűzték, máris legyenek készek a békére.

A felkelés kirobbanása, majd rohamos kiterjedése miatt ellen csapásra készülő urak Alapi Gáspárra bízzák a fővezérséget, aki maga úgy véli: ha a nemességben több lett volna a tisztesség, emberiesség és igazságérzet, akkor az események nem fajultak volna idáig. Bár maga sajnálja a lázadókat, most mégis azt mond ja: meg kell állítani őket, mert most már nem csupán Tahy, ha nem az egész nemesség van veszélyben. Alapi és Gubec szembe kerülése Gubec jellemrajzának további motiválására készteti az írót, hiszen a történelem bizonysága szerint a csatatéren (a török ellen) sokszorosan győztes és hősiességéről híres Alapi hadvezéri szerepköre a másik oldalon is méltó ellenfelet kíván. Senoa már a hatezer főnyi parasztsereg stubicai felsorakozásának bemutatá sakor módot talál Gubec képességeinek, emberi nagyságának fel mutatására, mégpedig akkor, amikor a felkelő egységek kapitányai parasztkirállyá akarják koronázni. Gubec higgadtan és böl csen, egy teológus képességeit és képzettségét társító érveléssel hárítja el az ajánlatot, s győzi meg a kapitányokat ennek hiábava ló és fölösleges voltáról. „A világon csak egy király van, [...] Isten - mondja Gubec. - Évezredek múltak el a világ fölött, s a világ sötét pogányságban tévelygett. De eljött végül a megváltás, eljött az Isten fia, és megtanított, hogy úgy kell szeretnünk minden embert, mint testvérünket. Hadd tapossanak el bennünket az úri lovak patái, hadd nyomják homlokunkra a vértanúság tüzes ko ronáját. A mi vérünkből majdan egy jobb élet sarjad, a mi vérünk az egekre kiált, s fölvirrad a nap, amikor ugyanazzal a mértékkel mérik az igazságot a kunyhónak és a palotáknak, de küzdeni kell, küzdeni az utolsó csepp vérig, hadd ismerjék meg öklünk erejét, küzdeni kell akkor is, ha elbukunk, mert az igaz ember nemcsak magára gondol, hanem azokra is, akik utána jönnek."22

22. „Na vijetu ima samojedan kralj! [...] Bog! [...] Hiljade godina tekle su preko svijeta, a svijet je bludio u poganskoj tmini. Ali napokon dode spas, dode bozji sin i nauci nas da mora covjek covjeka ljubiti kao bárt brata. Neka nas gazé gospodska kopita, neka se utisne u nase celo mucenicka kruna, nasa krv biti ce sjeme boljega casa, nasa krv vapit ce do boga, i osvanut ce dan gdje bude i palaci i kolibi jednaka pravda; ali boriti se moramo, boriti se do zadnje kapi, nek se vidi da je i nasa saka jaka, boriti se moramo ako i padnemo jer se posten covjek ne brine samo za sebe vec i za one koji ce poslije njega doci." August SENOA: Seljacka buna, id. kiad., 272-273. A Sztepánov Predrág for dította részletet lásd: A szerb-horvát irodalom kistükre. A kezdetektől 1945- ig. Bp., 1969. 344-345.

Stubica hősét valóságérzéke óvja meg a fölösleges és a felkelés morális hitelének ártó szerepkör vállalásától, s ebből következik felismerése is, hogy helyzetük sokkal súlyosabb és a végkifejletet tekintve reménytelenebb is, miként azt érzelmileg túlfűtött tár sai vélik. A harcot Gubec, miként idézett szózatában mondja, nem a jelen, hanem a jövőnemzedékek érdekében kell a felkelőknek megvívni. A körülmények is mást parancsolnak, mint e Gubec által hívságosnak ítélt formaság. Híre jött, hogy Zágrábból, Ala pival az élen, már elindult a nagyszámú sereg a felkelők tábora felé, s ez elejét vette a koronázásról való minden további, egyéb ként is meddő vitának. Ebben a szituációban viszont Gubec már a körülmények parancsának engedelmeskedve vállalja a hadve zéri szerepet, amely - maga is jól tudja - a vállalás pillanatától végzete meghatározója lesz, de ennek ellenére eszébe sem jut el hárítani azt. Alkalmassága, hadvezéri adottságai a főhadiszállá son tartott rövid stratégiai megbeszélésen, majd a végső ütközet sorsfordító pillanataiban egyaránt megmutatkoznak. A sokszo ros túlerőt jelentő, a hadviselésben járatos úri sereget ugyan le győzni nem tudják, de helytállásukkal, a gyors hadmozdulatok jó és leleményes megszervezésével komoly veszteséget okoznak az Alapi Gáspár vezette ármádiának, s nem egyszer megállásra kész tetik azt.

Gubec jellembeli nagysága a harc végső pillanataiban mutat kozik meg. Alapival szemtől szembe állva igazolódik embersége, bátorsága, szerénysége és nem utolsósorban önfeláldozó készsé ge. Önként adja meg magát a főhadiszállását körülzáró Alapinak azért, hogy életben maradt lázadó társait megmentse. „Hagyd meg ezeknek az embereknek, a stubicaiaknak életüket, szabad ságukat - mondja Alapi elé lépve - , ne hulljanak el balgán, mert asszonyaik, gyerekeik vannak, és cserébe elárulom, hol rejtőzik a fölkelés megindítója és vezére, Matija Gubec... - Esküdj meg a megváltó vérére! - Esküszöm! - emeli föl Alapi három ujját. - Itt vagyok hát, fogj el! - mondja nyugodtan a vezér, elhajítva fegyve rét. - Mert Gubec én vagyok!"23 Társaihoz intézett búcsúszavai tanúsítják: Gubec e végső, mártíromsága előtti pillanatokban is megőrizte emberi méltóságát, jellemének minden, már korábban tapasztalt nemes vonását: „Elbuktunk. Isten így akarta. Nekem végem, de ti éljetek, térjetek vissza tieitekhez, hogy ne szakadjon magvunk. Ne csüggedjetek, Isten megsegít, eljő a szabadság szent napja."2 4

23. „Pokloni tim ljudima Stubicanima slobodu i zivot da ne poginu ludo, jer imaju zene i djecu, a za uzdarje odat cu ti gdje se je sakrio Matija Gubec, zacetnik, glavar bűne [...] Zakuni se krvlju Spasitelja. - Kunem se krvlju Spasitelja - dignu Alapié tri prsta. - Evo me, uzmi me - rece vojvoda mirno, baciv puske -jer Gubec sam - ja!" August SENOA: Seljacka buna, id. kiad., 283. A ma gyar fordítás szövegét lásd: A szerb-horvát irodalom kistükre... id. kiad., 3 5 4 - 355.

24. „Pali smo. Bőgje tako htio. J a cu propasti, ali vi zivite, vratite se medu svoje nek ne izgine nase pleme. Ne klonite, Bog ce dati, doci ce dan svete slobode." August SENOA:Seljacka buna, id. kiad., 283-284. A magyar fordítás szöve gét lásd: A szerb-horvát irodalom kistükre... id. kiad., 355 .

A regénystruktúra két fontos pillére vitathatatlanul Tahy és Gubec alakrajza. Az utóbbi karakterizálása az előbbi jellem- és személyiségrajzának párhuzamában válik teljessé. A történelem lapjairól véreskezű, hóhértermészetű, féktelen, a reneszánsz kor individualizmusának végleteit hordozó, magyar származású, de birtokai alapján horvátországi földesúrnak minősülő Tahyból Senoa az avatott szépíró invenciózusságával teremt hús-vér re gényalakot. Alaptulajdonságait könnyű csokorba szedni: gátlás talanság, olykor már a szadizmus határait súroló erőszakosság, gőg, önzés, becstelenség, s mindezeken túl házasságtörő, fiatal jobbágylányokat meggyalázó, romlott személyiség, aki udvari kapcsolatai révén a törvényességet is büntetlenül semmibe veszi, s akivel szemben épp ezért a horvát bánok sem tudnak a törvény kellő szigorával fellépni. (Erdődy a rokoni kötődés miatt nem is akar.) Legkirívóbb cselekedeteiből néhánynak felsorolása is meg felelőképp példázhatja a fent mondottakat.

Már a regény expozíciójában mellékszereplők (Pálffy Mihály, Stipo Sesveticki) sorolják fel Stubica urának néhány fontos jel lemvonását. „Igen! [...] Tahy ördögi ember. Igaz, hős, de olykor a honfitársai is úgy félik őt, mint a török, mert ahová a lábát teszi, ott többé nem sarjad a fű."25

25. „Da! [...] Gospodin T ahije vraski covjek. Junak doduse, ali boju ga se domaci ljudi kogod i Turci, jer kad on nogom stane, nece vise niknuti trava." August SENOA: Seljacka buna, id. kiad., 28-29.

Néhány fejezettel később, még mindig a jellemzés közvetett módját követve, már jobbágyok szólnak a „vén ősz-szakállú" ke gyetlenkedéseiről. Gubec unokaöccse, Duro Mogaic szavai szerint „a vén Tahy maga az ördög. Aki nem jön hajnal előtt robotra, megvesszőzik Susjed előtt, s ha néhány percet késik, az ispán kalodába záratja, ahol a tűző napon kell perzselődnie napestig [...] A brdoveci Mato Mandicnak elvették a házát, földjét, szőle jét, s mint a kutyát úgy verték ki vesszővel a telkéről.”26

26. „Stari T ahije bijes. Tko ne dode pred zoru natlaku, batinaju pred Susjedom, a zakasni li span kasnije, uklade s njim gdje se citav dan na suncu prziti mora [...] Mati Mandicu u Brdovcu oteli su kucu, polje i vinograd, pa gaje otjerali od grunta kao psa batinama." August SENOA: Seljacka buna, id. kiad., 76.

Tahy gátlástalansága, erőszakossága a szabad parasztokkal szemben sem ismer határt. Nagykanizsai kapitányi kinevezése után kit „pénzzel", kit „paranccsal" soroztát be a katonái közé, köztük Gubec unokaöccsét, a jobbágysorból már korábban fel szabadult Duro Mogaicot. T ette jogtalan voltára Gubec emlékez teti Susjed új urát, aki dühében már ütésre emeli korbácsát, de a becsületben megőszült, a török elleni harcokban hősiesen helyt álló, köztiszteletnek örvendő Matija határozott és bátor fellépése pillanatnyi önmérsékletre készteti. Apró jelenet, ám benne a ké sek villanását is asszociáló szópárbaj már előrevetíti a további eseményeket. Innét az út ugyanis - az epikai cselekményépítés törvényei szerint - a nyílt konfrontáció irányába vezet. Gubec nem torpan meg, nem hunyászkodik meg Tahy előtt később sem: időközben börtönbe vetett unokaöccse érdekében azonnal kész ismét Tahy elé járulni, hogy figyelmeztesse: cselekedete törvény be ütköző. Tahy most más arcot ölt. Szemrebbenés nélkül hazud ja: nincs tudomása Mogaic hollétéről. Egyébként is - teszi hozzá - gondolkodott a dolgon, a fiú valóban szabad, neki nincs is rá szüksége a Kanizsára induló seregben. Álságos viselkedése, ci nizmusa mégjobban megmutatkozik a királyi leirat ismertetése kor a nemzetgyűlésben, amely leiratban az áll: az igazság érdeké ben a jogtipró (ez Ambroz Gregorijanec, aki Tahyval szemben Susjed eredeti tulajdonosának, Heningovának érdekében szállt szembe Erdődy bánnal, s ezért minősíti az udvar jogtiprónak) váljon meg bánhelyettesi tisztétől, a valódi bűnös viszont magasztaltassák fel. Mindenki tudja: ez a végzés Tahy udvari kapcsolatainak folyománya. Az már - e jelenetsorban - Erdődy bán hitványságának következménye, hogy nyomban helyettes bánt is kíván választatni, ami ellen szóban - igaz, több nemes úr nevé ben - egyedül Vurnovic tiltakozik, ám itt nyomban Tahy kezd hangoskodni s a királyi oltalom tudatában, indulatait sem fékez ve, híveivel kiűzeti az ellentmondót az ülésteremből: „Tahy feje búbjáig elvörösödött, fehér haja sörényként lobogott és dühödten az emelvényre ugorva kiabálni kezdett: »Le Vurnovictyal! Mi va gyunk az urak! Én vagyok a győztes! Ursulátoknak koldusbotot ajándékozok. «"27

27 „Tahi porumeni do vrh glave, bijela mű je kosa letjela kao griva, i skociv bijesan na stolac viknu: »Dolje Vurnovic! Mi smo gospodari! Ja sam nadvladao! Vasoj Ursuli poklonit cu prosjacki stap!«" August SENOA: Seljacka buna, id. kiad., 140.

Tahy kevélysége, elbizakodottsága, önkényeskedése ezután még kevésbé ismer határt. Senoa szituációteremtő képessége nyomán megannyi élethelyzetben áll előttünk Susjed immáron ismét telj hatalmú ura. Valamennyi gonosz, minden képzeletet felülmúló jellemének motivációját szolgálja. Noha kötelessége lenne, nem megy el a pozsonyi diétára, mert nem bírja elviselni, hogy sógora, Zrínyi Miklós a királynál közbenjárt a bán elleni lázadás miatt felségsértéssel vádolt Ambroz Gregorijanec érdekében s ezzel el altatta a Tahy számára előnyös kimenetelűnek ígérkező birtok per ügymenetét. A távolmaradás másik indoka: parasztjainak meg- zabolázása. Retrospektíve bár, de Senoa ecseteli Heningova is pánjának törvényért kiáltó aljas meggyilkolását. „Requiescat in pace!" - mondja feleségének T ahy egy fonalat kettévágva - , majd hozzáteszi: „így történt. Én fogok igazságot szolgáltatni az átko zott hétszilvafásainak [...] Gyors ítéletet hoztunk. Te még alud tál. Az én Antonom előhozta a bárdot, felemelte és durr - már repült is a feje [...] Megmutatom nekik, ki vagyok én. Kitakarí tom ezt az egész nemes és nem nemes szemetet és olyan tiszta lesz minden, mint ez a padló [,..]"28 rövid dialógus után a re gény néhány további mondata is Tahy jellemrajzát árnyalja: „[...] a bán a zsebemben van, a pártom erős, a királynak szüksége van ránk, nem mer mással lecserélni, Horvátországban én vagyok az úr."29

28. „Tako je bilo. Dat cu ja prokletim sljivarima igrati se suca [...] Sudili smo brzo. Ti si jos spavala. Moj Antun donese sjekiru, zamahnu i fuk - ode glava [...] Pokazat cu im ja tko sam, pomest cu sav taj plemeniti i neplemeniti smet pa ce sve cisto biti kao na ovaj pod [...]" August SENOA: Seljacka buna, id. kiad., 143-144.

29. „[...] bana imam u torbi, moja strankaje silna, kralju smo nuzni, ne smije se zamjeniti, ja sam u Hrvatskoj gospodar." August SENOA: Seljacka buna, id. kiad., 144.

E párbeszéd véget sem ér, újabb rabot hoznak, az is nemes ember (Ivan Sabov), de mert hűséggel szolgálta úrnőjét, Heningovát, oltalmazni próbálta annak birtokát, Tahy tömlöcbe vetteti. Ivan Babic brdoveci plébános is hiába követi meg a jogta lanul börtönbe zárt és katonának hurcolt Duro Mogaic érdeké ben. Tahy azt üzeni neki: „[...] ne merészeljen az a pokolfajzat pap a házamba jönni, mert szent tonzúráját fogom megfricskázni. Jobbágyivadék tolvaj, éppolyan dög, mint a többi jobbágy sze mét."30

30 „[...] nek se vrazji pop moje kuce kani jer cu ga kvrcnuti po svetoj tonzuri. Lopov je, kmetskog je roda psina ko sto sav ostali kmetski smet." August SENOA: Seljacka buna, id. kiad., 146.

A vétségek sorozatát elkövető Tahy természetesen nem ma radhat büntetlen, s mert a világi hatalom erői gyengék az igaz ságtételre, az írónak más módot kell választania hőse bűnhődé- sének, végzete szükségszerűségének bemutatására. Tahy karak terének eddigi összetevőit felvázolva azt tapasztaltuk: olyan személyiség ő, aki ereje teljében véletlenül sem gondol arra, hogy sorsa nem kizárólag politikai kapcsolatainak, udvari bennfentes ségének függvénye. Kevélysége olyannyira elvakulttá teszi, hogy sokáig véletlenül sem gondol például egészségének az öregedés sel járó, lehetséges romlására, a családját érintő tragédiák lehe tőségére. Az erkölcsi gátlástalanságai miatti sorsszerű bűnhődés eshetősége sem ötlik fel benne. így aztán, számára váratlanul, de a regényvilág belső logikája szerint, törvényszerűen jönnek a bajok: podagra kínozza, sógora, Zrínyi Miklós Sziget ostrománál életét veszti, idősebb fia a török fogságába kerül, felesége egész ségileg összeroppan s hamarosan meghal, a főurak elhatárolód nak tőle, hívei is cserbenhagyják, s a királyi pártfogásnak is vége. A vétkesnek most már bűnhődnie kell. Egyik büntetés: a magány. A lázadó parasztok bosszúját elkerüli, a báni hadsereg túlereje a felkelést hamar leveri, így Gubec és társai nem tudnak sérelmeik miatt elégtételt venni rajta, de lesz valaki, aki a felkelők helyett vállalja az igazságtevő szerepét. Jana, Gubec unokaöccsének, Duro Mogaicnak Tahy által meggyalázott kedvese, aki a harcok végez téig háborodott elméje ellenére a felkelők között volt, Durója és Gubec halála után a várba bejutva végez vele. A gyűlölt földes urat általa éri el a végzet.

Ez a bűnhődés szükségszerű következmény, mindama vétkek szövedékének folyománya, amely vétkeket Tahy életében elköve tett. A jobbágyokat ért fizikai sérelmek éppúgy meghatározói a szükségszerűségnek, mint házasságtörése, Jana és más jobbágy lányok meggyalázása, törvénytelen cselekedetei stb. A Heningova sérelmére elkövetett bűncselekmények a regényben csupán a történelmi keretet adják végzete beteljesedéséhez. A bűnhődés való jában - a senoai kompozíciós gyakorlat logikájából következően - az egyéni sorsokat tönkretévő, áttételesen azonban egy egész nem zetrész, a jobbágyság sérelmére elkövetett bűnök morális követ kezménye. A végzet ilyetén való beteljesedéséhez választotta Senoa a regény egészén átívelő mitikus Arlandova Dora-motívumot.

A Tahy jövendő susjedi regnálásának várható következménye it latolgató brdoveci jobbágyok körében (harmadik fejezet) hang zik el egy legendára épülő prófécia. A legenda a susjedi vár egy hajdani úrnőjéről szól. A regény tragikus sorsú nőalakjának,

Janának megvakult, korán elaggott apja, Jurko meséli el. Az egész, a horvát regény históriájában később sem ritka, femme fatale- történet, amely itt baljós jövendölés lesz, noha Jurko hallgatósá ga hiszi is, nem is. Arlandova Dora históriája a messzi múltból üzen, a Jurko dédapja előtti időkből, s azt jelenti: megátkozott vár volt Susjed, az átok Dora vétkei miatt sújtotta, amely a törté nés idején is érvényben van. A hajdani szépséges várúrnő afféle vámpír volt, aki a környék ifjait csábította el, vérüket szívta, majd megmérgezte valamennyit. Ez lett a sorsa annak a jobbágy fiú nak is, aki édesanyja egyetlen támasza volt, s akit bár óvott Dórától, mégis annak áldozatává lett. Ez az öregasszony átkozta meg Dórát, akin az átok maradéktalanul beteljesedett: fiának gyermekei mind meghaltak, így a családnak magva szakadt, ő pedig háborodott elmével ődöngött a susjedi vár termeiben, végül abból a toronyablakból vetette magát a mélybe, amelyen át egy kor az öregasszony elcsábított fiát a halálba küldte.

Kevesen ismerik a történetet - mondja hallgatóságának Jur ko -, mert az idősebb uraságok titkolják azt a világ előtt, de Arlandova Dora szelleme a múltból ismét kísért.

Nem telik el sok idő, a jóslat beteljesedni látszik: rossz idők jönnek Susjed és Tahy jobbágyaira. Az első áldozat Jurko leánya, Duro Mogaic kedvese, Jana lesz, akit Tahy erővel a várba vitet, megbecsteleníti, majd az utcára veti. A lány beleőrül a szégyenbe s eszelősen kiabálja: „Ha, ha, ha! - Én vagyok Arlandova Dora, Dora! Dora! Dora!" Tahy vétkeinek legnagyobbikát követte el a lány meggyalázásával, amely méltó büntetésért-bűnhődésért ki ált, s ez a bűnhődés csakis olyan szituációban történhet, amely szimbolikussá emeli azt, s amely által erkölcsi konzekvenciája is lesz. Senoának ezután olyan helyzetet kell teremtenie, amely a regényvilág logikája szerint adottá teszi a végzet beteljesülését. A regény szereplői között épp elegen vannak, akiknek érdeke a bosszú. Heningova éppúgy közülük való, mint veje, Stjepko Gregorijanec vagy éppen Lolicka, aki jó ideig T ahy szeretője volt, majd kegyvesztett lett a susjedi öregúrnál, s ott van a regénycse lekmény számos pontján színrelépő intrikus, Drmacic, akitől vé gül is a bosszú kivitelezésének ördögi ötlete származik. Lényege: az eszelős Janának szabad bejárása van a várba, könnyen Tahy közelébe juthat, s nem lesz nehéz rábírni - mondja Lolicka - a bosszú végrehajtására. Jana jól ismeri Arlandova Dora történe tét, rá kell beszélni: Dora kosztümjét utánzó öltözetben, éji órán lopakodjék a súlyosan beteg Tahy hálótermébe, „játssza el" Arlandova Dora szerepét. A szcenikai megoldás kitűnő: Tahy po- dagrájától szenvedve álmatlanul gyötrődik ágyában, s a beszűrő dő holdfényben kísérteties árny lebeg előtte, „arca sápadt és fonnyadt, mintha a sírból most lépett volna elő." Ruhája fekete, sötét haján aranykorona, nyakán gyöngysor ragyog. Ajkáról kí sérteties kacaj szakad fel, majd hangtalanul, szinte lebegve köze ledik Tahy ágya felé. Tökéletes hipnózis: a betegségtől elcsigá zott, erőtlen Tahy azt hiszi: valóban Arlandova Dora szelleme jelent meg nála, amit az eszelős lány hangja valószerűsít. „Én - én - ha! ha! ha! én vagyok Dora és Jana, Te, Te pedig Tahy, ó, életem megrontója." Keze bilincsként szorul Tahy nyakára, aki ből gyorsan elszáll a lélek. Az őrült lány démoni kacagása veri fel a susjedi vár éjszakai csendjét - Tahy végzete beteljesedett...

Már Milán Marjanovic, a századelőjeles horvát kritikusa ész revette Senoa regényeinek jobbára rejtett didaktikai célzatát és dimenzióit.31 A horvát regény újabb méltatói sem vitatják a mű forma senoai változatának tanító és nemzetnevelő célzatosságát.32 Senoa nemzetnevelő programjának ideológiai gyökerei már nem az illírizmus eszmerendszerében, hanem a Strossmayer püspök képviselte délszláv egység elméletében keresendők. Az is nyilván való viszont, hogy Senoa sohasem lett a strossmayeri jugoszlá vizmus deklaratív kinyilvánítója. Ezt a Seljacka buna vagy a Kletva (Átok) kompozíciója egyaránt alátámasztja. A szlávság azonos gyökerűsége nála a morális és szociális szolidaritásban ölt testet, az összefogást az egyes szláv (pontosabban délszláv) etnikai kö zösségek súlyosabb történelmi veszélyeztetettsége teszi többé vagy kevésbé sürgetővé.

31 Milán MARJANOVIC: Cetvrt vijeka hrvatske knjizevnosti. Zadar, 1906, 33. 3 2 Vö.: Ivo FRANGES: Realizam. In: Povijest hrvatske knjizevnosti. Knj. 4. id. kiad., 347.; Kresimir NEMEC: i. m. 90-92.

A Seljacka buna regényvilágában a szlovén és a horvát job bágyság sorsazonossága határozza meg a két náció parasztjainak közös fellépését uraik ellen, s ezzel a szláv összetartozás tudata máris szociális dimenziót kap: a szlovén és a horvát jobbágyok egységét nem a nemzeti sérelem, hanem a földesúr-jobbágy konf liktus teszi időszerűvé és sürgetővé.

E konfliktus elsődleges eredője Senoa értelmezése szerint mo rális természetű, s csak másodlagos szerepe van az arisztokrácia és a köznemesség birodalmi tudatának, illetve egy részük (szlo vén és horvát konstellációban egyaránt) idegen, azaz német vagy magyar eredetének.

A horvát társadalom 14. századi struktúrájának regénybeli morális motivációjával Senoa nyilvánvalóan azt hangsúlyozza: a sorsával joggal elégedetlen, szociális körülményeit tekintve ki szolgáltatott jobbágyság egy magasabb rendű morál megtestesí tője, amely egy új nemzeteszmény elvi alapja lehet. A Gubec-ha- gyományt megteremtő Bogovic után Senoa - regénye eszmetör téneti és esztétikai értékvilágával - a horvát nemzetfelfogás fejlődéstörténetében is újabb fontos, a 20. század felé mutató fe

jezetet nyitott. A romantika jegyében fogant, annak prózaírói esz köztárát maradéktalanul integráló mű a 19. századi horvát nem zettudat regényévé lett, amelynek történelmi és művészi hitelét kétségbe vonni már a megjelenés idején sem lehetett, s amit nem vitattak az utódok sem. A tárgy a 20. századi horvát irodalom legjobbjainál erre a hagyományra építve kapott most már nem szépprózai, hanem az esztétikai minőség tekintetében is korszak jelző és -teremtő lírai keretet. Matos szimbolista Gubec-allúziói és Krleza Kerempuh-balladáinak orkesztrációja aligha képzelhe tő el a Seljacka buna nélkül. Ez utóbbi művel - Krleza Kerempuh- balladáival - ugyanis a Gubec-téma horvát nyelvű szépírói fel dolgozásának harmadik nagy fejezete íródott meg, amely a hor-

vát nemzettudat újrafogalmazása lett, természetesen a 20. szá zad eszmetörténeti törekvéseinek jegyében. Krleza sajátos líriko- epikai kompozíciójával, Bogovic és Senoa feldolgozása után és azt folytatva, a Gubec-felkelés immár a világirodalom élvonalában számon tartott irodalmi téma, literarischer Stoff lett, á la Elisa- beth Frenzel.3 3

Krleza Gubec-hagyományt folytató, tárgytörténeti szempontból mindinkább a komparatisztikai kutatás előterébe kerülő, nyelvi hangszerelését tekintve nem kevés rejtvényt hordozó műve, a Balade Petrice Kerempuha (Petrica Kerempuh balladái) 1936-ban ljubljanai kiadó, az Akademska zalozba gondozásában látott nap világot.34 Horvátul íródott, de egy ma már regionális nyelvnek számító dialektusban, amely e nyelvi specifikusság ellenére sok irányban ható üzenetté lett és ma is forrásértékű szépirodalmi alkotás.

„Habent suafata libelli", vagyis: a könyveknek megvan a ma guk sorsa - így e balladáskönyvé is, amelynek egykorú kritikai fogadtatása tartózkodó, jóllehet: a megjelent bírálatok száma több mint tucatnyi volt. Egy év múltán ez is tízre esett vissza, aztán évtizedeken át hallgatás övezte. Pedig Horvátországban a kor társ átlagolvasó is bizonyára megsejtette: a Balladák jelentésvi lágának, jelképrendszerének egyik markáns eleme a protestálás, a történelmi tematika ellenére a jelen és a közelmúlt bérviszo nyainak reakciója. Az a bő másfél évtized ugyanis, amely az 1918- as délszláv egyesülést követte, az újabb kori horvát történelem egyik legvéresebb fejezete volt. Még jóformán egy évtized sem zárult le horvátok, szerbek és szlovének állami egységének meg születése óta, s a belgrádi parlamentben már eldördültek Punisa

3 3 Elisabeth FRENZEL: Stoffe der Weltliteratur. Ein Lexikon dichtunggeschicht- licher Lángsschnitte. Stuttgart, 1962.

3 4 Miroslav KRLEZA: Balade Petrice Kerempuha. Ljubljana. Akademska zalozba, 1936. A verskötet magyarul is megjelent: Miroszláv KRLEZSA: Ejtszakának virrasztója. Petrica Kerempuh balladái. Fordította Csuka Zol tán. Magyar Helikon. Bp., 1959.

170

Racic revolverlövései. Az áldozatok: Pavle és Stjepan Radic, a horvát ellenzék képviselő-politikusai, s még néhány sebesült, s a szintén meggyilkolt Djuro Basaricek. Aztán elkövetkezett 1929. január 6., a királyi diktatúra bevezetésének napja, s vele a parla mentarizmus száműzése, a diktatúra mindennapjai, velük olyan események is, mint az 1931. február 19-i. Ismét egy politikai gyil kosság. Zágrábban ismeretlen személyek agyonverték a nemzet közi hírű, nagy tekintélyű horvát albanológus-professzort, Milán Sufflayt. Ez már nemzetközi botrány, a tudós világ is tiltakozik: Albert Einstein és Heinrich Mann Az Emberi Jogok Nemzetközi Ligáján keresztül szólította fel a civilizált Európát: protestáljon a királyi Jugoszláviában államilag szavatolt brutalitás ellen.3 5

A példák szaporítása felesleges. Tény, hogy Krleza a Kerempuh- balladákban e „véres konstelláció" történelmi vetületét rajzolta meg a tanúságtévő horvát költő elkötelezettségével. Tudatosan vállalt célja, a történelem, pontosabban a horvát história ama fe jezeteinek megidézése, amelyek kulcsszava - és tragikus szimbó luma - a vér. „Hallgassátok szavát verses krónikának, // napján ég és pokol szörnyű haragjának..." - énekli Kerempuh Anno Domini 1590., hogy aztán dalaiban újra és újra efféle képek sora kozzanak: „Véres köd a vér ködében, // hulla benn a sárban", majd meg a történelem feladta véres nagy kérdések: „Vér, az a sós, jobbágyi // stubicai vér, // a fekete, skárlátszín, // bűzlő, sűrű vér, // miért csorog ez a süket, zsíros // vak iszonyúan langyos vér? // Iszamosan, sötéten és búsan, hová, miért csurran a vér?" A fel tett kérdésekre a Kerempuh alakját idéző Krleza apokalipti kus-mitikus látomások sorában keresi a választ. Víziói nyomán a horvát nemzeti múlt négy évszázados históriája elevenedik meg, benne Gubec Máté lázadó parasztjainak tragikus végkifejletű tör ténete. Az egyes balladák a kötetben lírai kompozíciós struktúrát alkotva monumentális történelmi tablóvá szerveződnek. A Gubec alakját idéző versek némiképp annak arányait is megszabják: bra-

A vázolt eseményekhez vö.: Zvonimir KULUNDZIC: Politika i korupcija u kraljevskoj Jugoslaviji. Stvarnost. Zagreb, 1968. 516-533.; Josip HORVÁT: Hrvatski panoptikum. Stvarnost. Zagreb, 1965. Sufflayról: 169-228.; Dubravko JELCIC: Knjizevnost u cistilistu. Matica hrvatska, Zagreb, 1999, Sufflayról, Stjepan és Pavle Rádióról: 55-83.

171

vúros megoldással a barokk zaklatottságát idéző kompozíció ge rincévé lesznek. A vonatkozó költemények alcímében évszámadat jelzi a pontos 16. századi tematikai kötődést, s a balladák kötet- beli sorrendjét e dátumok nyomán átrendezve, a 16. századi hor vát parasztdráma, a lázadás megtorlásának eseménytörténete ele venedik meg.36 Nem érdektelen e sorrendiség címek szerinti is merete: Vigília ali Straza nocna (Vigília avagy éjszakai strázsa), 1530; Petrica i galzenjaki (Petrica és az akasztottak), 1570; Po Medvednici (A Medvednicán), 1570; Na mukah (A kínpadon), 1573; Khevenhiller, 1579; Krónika, 1590; Pogrebna pesem pilkov pod Siskom (Sziszeki sírásók temetési éneke), 1593; Carmen antemurale sisciense, 1594; Po vetru glas (Szelek szárnyán a hír),

1594.
A felsorolt balladák mellé kívánkozik további öt ballada: Baba

cmizdripodgalgama (Vénasszony siránkozik a bitó alatt), Petrica i galzenjaki (Petrica és az akasztottak), Galzenjacka (Akasztófa- virágok éneke), Mizerere Tebi, Jeruzalem (Jaj neked, Jeruzsálem), Nenadejano bogcije zvelicenje (A szegények váratlan megdicsőü lése). Dátum itt - egy kivétellel - nem jelzi a 16. századi kötődést, de a bennük leírtak maradéktalanul érvényesek a 16. század vi szonyaira is.

A felsorolt versek kronológiai rend szerinti olvasata nyomán a felkelés története elevenedik meg háttérrajzzal, amely egyfelől a kötet kompozíciójának szcenikai, másfelől epikai jellegére utal. A véres 16. századi történet expozíciója - kötetbeli helye és tar talma szerint egyaránt - a Petrica i galzenjaki című vers lesz.3 7 A profanizált golgotai motívummal induló költemény („Az bitó kon három bitang lóg, // három tolvaj, három akasztott")3 8 törté nelmi utalásai a 16. századi jobbágyszenvedéseket jelenítik meg, mintegy indokolva a garabonciás Kerempuh közlését:

Lásd erről bővebben: Mladen KUZMANOVIC: U devetom krugu. Teme seljacke bűne u Baladama Petrice Kerempuha Miroslava Krleze, K A J (Zag reb). God. VI., br. 1-2. 56-64., uő: Kerempuhovo ishodiste. Geneza „Balada Petrice Kerempuha" Miroslava Krleze. Rijeka, 1985, 90-95.

Ez a balladáskönyv nyitóverse. „Na galgama tri galzenjaka,
tri tata, tri obesenjaka."

172

Véssétek jól észbe, Kerempuh azt mondta, püspökünk az ördög elviszi pokolra.
S a sátán éget majd grófot és prebendát, adóval telt szekrényt, tizedet, úrdolgát! Véres testünk V eronika kendője, trompétánk már fújja pórok vezetője,

jótestvérünk, Gubec Mátyás.3 9

Ez a történelmi háttérrajz a továbbiakban még árnyaltabb lesz: az 1570-es évszámmal jelölt kötetnyitó ballada (Petrica igalzen- jaki) „kronológiai" ikerversében - Po Medvednici (AMedvednicán)

a címe - már ekképpen bővülnek a históriai kulisszák:

Sehol soha remény, semmi sugaracska.
Ha a víz nem önt el, s nem sújtnak aszályok, labanc gyújtja fel a meződ, lutheránok, Hasszán kán, tatár kán, budai Szinán,
vagy a medvedgrádi bán,
országos kapitány.

Minden áldott napon száz ördög pusztítja, serceg a paraszt, mint tepsiben a pulyka. Félreverik a harangot Jézus úr tornyában... Hallottátok már komák: Sziszek vára lángban!

Varasdon a Dráva mentén valamennyi házra Csóvát vetett a török, Kanizsa pasája.

Ungnád spanyoljai Szanobort ellepték, éjidőtt harminc pár ökrünket elvitték.

„Zapamtite kaj vam je Kerempuh rekel: Hudi bu biskupa odnesel vu pekel.
I Satan bu spekel grofe i prebendare, gornice i cinza prepune ormare! Kervavo nam je telo Veronikin Robec, vre svira v trombentu tovarus kmet Matijas Gobec."

173

Tahy meg Sztubicán átlukasztott három szüzet, mert a pórok nem őrölték adóba a lisztet.40

E szövegeket elemezve Mladen Kuzmanovic már idézett ta nulmányában figyelmeztetett, hogy az érintett események koor dinátái az alábbi helységek határolta téralakzatban határozha tók meg: Sisak (Sziszek), V arazdin (Várasd), Samobor (Szamobor), Stubica (Sztubica).4 1 Az északhorvát régió, a báni Horvátország térsége ez, amely Belgrád 1521-es eleste óta szüntelen fenyege tettségben élt, itt a törökveszély (Türkengfahr) másfél századon át mindennapi valóság volt. Ráadásul Ungnád spanyol zsoldosai sem kímélték, és - Tahy példája tanúsítja - saját urai sem voltak kíméletesebbek a térség lakta pórnéppel szemben.

A balladák históriai időszámítása azt is tényszerűvé teszi, hogy a horvát népet sújtó 16. századi tragédiáknak bőven voltak itt előzményei is. Krleza, költői szintézisének kronológiáját - emlé keztet Kuzmanovic - az 1305-ös esztendővel exponálja, azaz az avignoni idők kiközösítéseinek és kiátkozásainak korával, foly tatja Durazzói (Kis) Károly meggyilkolásának (1386), a mohácsi

„Nigde nigdar nade ni pomenjsi tracek. Ak nisi pod vodom il pak susom zgan, popali ti polje nemskutar, Lutoran, Hasankan, Tatárkán, budimski Sinan, al zemalski kapetan,

medvedgradski ban.

Sakim vragom sfundan saki bozji dan, cvrlji se muz polehko kak v ponjve puran. Kampana Jezusevo, simtamle na stran: „Kaj ste vre culi, kume: Sisek je zezgan!"

V varozlinske gmajne se podravske hize popalil je Turcin pasa iz Kanize.

Sanobor je prepun Ungnadovih Spanjolov, opelali su snocka trispet jarmov volov.

Tahi je v Stubice spreluknal tri device, kaj muzi nisu zmleli muke za gornice."

Mladen KUZMANOVIC: i. m. 60.

tragédiának (1526), II. Lajos halálának, Habsburg Ferdinánd 1527-es horvát királlyá választásának és Szulejmán offenzívájá- nak eseménysorával, s így jut el az 1573-as esztendő nevezetes napjáig (1573. február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony napja, horvátul: Dan Majke Marije Svecenice). A mintegy két és fél év századot felölelő történelmi szemle mérlege: háborúk, tűzvészek, pestisjárványok, királygyilkosság, tömegmészárlás, éhség. Mindennek halmozottan szenvedő alanya a jobbágyság. E mártí-

rium költői interpretációját az 1590-es évszámmal jelzett c. ballada tartalmazza:

Második Burgund pápa megbetegedett, s kiátkozott minket, bűnösöket...

küszöb fájára, harminc banyát meg kerékbe töretett,
pestis és tűzvész, romlás és rettenet...

Izabella fia, János
felgyújtotta Várasd várost...
A szultán meg Novi Zrint, Petrinjét, Sziszeket és Buzsint...

Gyertyaszentelő Boldogasszony napján
Tahy Ferencnél, Sztubicán,
kongatott a halál tűzre, lázadásra,
ágyúkkal tört a jobbágy magas Szomszédvárra... Gyertyaszentelő Boldogasszony napján,

ég és pokol haragjának napján betelt már a bűn mértéke... Gubec Mátyás ment Celjére,
tél, köd és hó, harangok zengése...

Krónika

175

Véres Farsang sír Klanjecról át Celje hegyére,
tajtékosan, mint a barom, éhesen a zabkenyérre,
a parasztok a hóban tévelyegnek, dobok halálra peregnek, az bolond sátánok feketemiséznek.. . 4 2

Tüzetesebb olvasat után az sem marad rejtve, hogy az eddig megismert időkeret a kötet egyik kulcsversének tekinthető Wer bőczy című balladával újabb dimenziót kap, s ezáltal a paraszt dráma máris közép-európai távlatú lesz: a vers minden sora, ha áttételesen is, az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelésre, illetve an nak letörésére utal, alludálva a Tripartitum jobbágyságot érintő

„Burgund Drugi Papa zabetezal je i preklel se nas gresnike...

V Budimu Kral vmorjen be...

Pod [...] Jagelonom V ugerskem kobilica je pozrla nam orsag,
a ovsenjak je drag kak kamen drag... Varoski Sudec je postai hudi vrag, trideset bab je pribil na prag, trideset bab je nabil na ketac,
kuga i jogenj, pozoj i piac...

Janus, Izabelin sin,
zezgal je varos V arazlin... Zezgal je sultan Zovi Zrin, Petrinju, Sisek i Buzin...

Dan Majke Marije Svecnice,
v Tahog Ferenca Stubice
simtama smert, postekleli zvonar,
muz se je s kánoni spremil na Somsedvar... Dan Majke Marije Svecnice,
vu dne calarne, serdite,
mertük greha prepolnem be...
Elijas kmet na Celje gre,
a Gobec Beg z baltami pak za breg,
zima, megle, zvonovi i sneg...
Kervavi Fasnik joka od Klanjca na celjski breg, zazvaleni kak marha, gladni kuruznjaka,
po snegu blodiju muzi, bubenj mertvecki ruzi, znoreli sent z dijabli carnu masu sluzi..."

176

4 2

jogszabályaira is. De van emellett más, direktebb Dózsa-utalás is a kötetben, mégpedig a Lamentacija o stibri (Lamentáció az adók ról) című balladában:

Dózsa Györgyöt ebekként jobbágyok tépték szét...

Magyarázzák meg ezt nekünk: ez volt az emberség?

Gubecet a Püspek galambként serpenyőn süttette, s Püspeket az égbe vánkosokon angyalsereg vitte.4 3

S bár Krleza itt nem közöl a címben évszámadatot, ám most Dózsa és Gubec a 16. századi jobbágysorsot szimbolizáló alakok ként kerülnek egymás mellé, ezt a balladát is a mondott közép európai konstelláció tényének tekinthetjük. Azt már a felsorolt balladák megannyi részlete példázhatja: mit jelentett az 1514- 1594 közötti nyolcvan esztendő a régió jobbágyainak. Egyik ta nulságos summázataként a Po Medvednici A. D. 1570. (A Med- vednicán A. D. 1570.) fontosabb strófáit fentebb már idéztük.44

A históriai keret eddig vázolt dimenziói mellett van egy har madik is, amely bár a Balladák szövegvilágán kívül esik, annak szerves tartozéka, tárgyalása nélkül a horvát parasztdrámát meg

jelenítő verskötet interpretációja hiányos lenne. ANekoliko rijeci o Heinrichu Kleistu (Néhány szó Heinrich Kleistről) c. esszéről van szó, amely Krleza 1934-ben indított folyóiratában, a Dánosban jelent meg 1934. május l-jén.4 5 Az írást mindenképp a Kerempuh- balladák előmunkálatai egyikeként kell számon tartanunk. Szer zője ugyanis Kleist Kohlhaas Mihályának elemzésére vállalko-

„Kmeta su Dozu kmeti rastergli
ze zubi kak cucki...
Naj nam rastolmace: kajje i to bile lucki?

Biskup je Gubca spekel kak goluba v rajngli,
a Biskupa su v nebo na vanjkusu nosili ajngli."
Lásd a 218. sz. jegyzetet.
Miroslav KRLEZA: Nekoliko rijeci o Heinrichu Kleistu. 1778-1811. Danas, I., br. 5. 148-155.

177

zik,gondosfilológiaijegyzetanyaggalazeurópai parasztháborúk történeti kontextusában értelmezve a német szerző novelláját. A Rajna és a Duna vidéki parasztmozgalmak 1492-ben kezdődő és 1573-ban végződő történetében Kohlhaas históriája csupán epi- zódjellegű jelenségnek számít, Kleist írói műhelyében viszont ki tűnő „irodalmi konstrukcióvá" transzponálódott, amelyben a német irodalom e kiválósága - Krleza szavait idézzük -„[...] lát- noki hévvel jelenítette meg, s adott kulcsot mindama véres ka tasztrófák megértéséhez, amelyek viharként értelmetlenül zúg tak el a német parasztság fölött négyszáz évvel ezelőtt."4 6 Kleist Kohlhaasa - mondja tovább Krleza - általános érvényű igazságok hordozója lett, hisz nemcsak Kohlhaas, hanem „[...] valamennyi Gubec Máté úgy érezte, mintha ő lenne az igazságérzet arany iránytűje, mindnyájan a feudális ítélő tábla előszobájába rontó konok panaszosként kezdték, a földi igazságban reménykedve [...], s valamennyien tragikus módon elszalasztották történelmi esé lyüket és a végén elpusztultak vagy tüzes koronával végezték."47 Krleza, ezt a gondolatkört folytatva, a mű értékvilága kapcsán kockáztat meg érdekes, a Kleist-mű világirodalmi kontextusára vonatkozó utalásokat. Az európai parasztháborúk történetét fel dolgozó olyan művek fölé emeli, mint Goethe Götz von Berlichin- genje, Puskin Borisz Godunovja, a magyar színműirodalom Dó zsa-feldolgozásai, valamint Bogovic Gubec-drámája és Senoa Seljacka bunája - ez utóbbiakat egyenesen dilettáns alkotások ként aposztrofálva.48 Baloldali íróként, de már a szocialista ideo lógia dogmákkal terhelt irodalomszemléletét elutasítva, s a párt ideológiával szembefordulva azt is állítja, hogy a német paraszt lázadás szóban forgó epizódjának kleisti feldolgozása Engels

4 6

4 7

4 8

„[...] Kleist nam je pjesnickom vidovitoscu objasnio i dao kljuc za razumije- vanje svih onih krvavih katastrofa, kője su kao oluja jalovo urlale nad njemackim seljastvom prije cetiristo godina." Miroslav KRLEZA: Evropa danas. Zora, Zagreb, 1956. 124-125.

„Kao Kleistov Michael Kohlhaas svi su Matije Gubci osjetili kako im se pomaklo zlatno kazalo osjecaja pravednosti, svi su poceli kao kverulanti obi jajuci predvorja feudalnih sudova, vjerujuci u zemaljsku pravdu [...], svi su tragicno popustili svoju historijsku sansu i stradali na tocku ili pod uzarenim obrucem." Miroslav KRLEZA: i. m. 125.

Uo. 127.

178

ismert munkája fölött áll, annál - a művészi effektusok és eszté tikai értékvilág okán - sokkal hitelesebb.4 9

A fentebb vázoltakat mérlegelve úgy tűnik: Krleza az európai és a horvát történelem 16. századi történéseit áttekintve jutott arra a meggyőződésre, hogy ennek az időszakasznak Közép-Eu rópában egyik fő, ha nem a legfontosabb szegmentuma a német földről induló, Magyarországon folytatódó, majd Horvátország ban lezáruló parasztfelkelések eseménysora. Horvátország foko zottan az - lévén, hogy a nemzettest legnagyobb hányadát alkotó

jobbágyság saját jogainak követelése, sérelmeinek felmutatása mellett a nemzet morális megtisztulásáért is küzdött. Gubec és kivégzett, megkínzott és megalázott társainak tragédiája a nem zet egészének tragédiája volt, amelynek a 20. században is meg vannak a tanulságai. Ezzel magyarázható a Balladák tragikus hangvétele, a parasztdráma centrális szerepe a kompozícióban, amelynek szélesebb történelmi kulisszáit szimbolikus-metafori kus víziók sora képezi.

A pannon régió múltját - és jelenét - egy maga teremtette, a mű faj régibb változatainak kötöttségeit tudatosan elhagyó balladai formában megjelenítő Krlezában nem először merült fel a térség 16. századi irodalmi víziója. 1925-ben Pismo iz Koprivnice (Kaproncai levél) című írásában, majd - újabb variációként - a Krizsovec Iván alakját rajzoló elbeszélésében (Umagli. Nekoliko rijeci o Ivanu Krizovcu, jednome od tuznih lica ove historije = Ködben. Néhány szó Iván Krizsovecről, e történet szerencsétlen alakjainak egyikéről), 1926-ban textológiailag csaknem azonos formában villannak fel a Dráva menti történelmi látomások, mint a Kerempuh-balladák 16. századi vízióinak előképei. S míg a

49 Szó szerint ezt írja: „[...] a német paraszti zavargások és lázadások engelsi történelmi feldolgozása művészileg sokkal kevésbé szuggesztív Kleist Kohl- haasánál." Az eredeti szöveg: „[...] Engelsov historijski prikaz seljackih njemackih nemira i buna umjetnicki mnogo manje sugestivan od Kleistovog Kohlhaasa." Uo. 127.

179

versekben Dózsa és Gubec Máté alakjában ölt testet a pannon, azaz a horvát és a magyar paraszt 16. századi kálváriája, addig a prózai szövegekben a bruegheli allúziók lesznek ugyanennek ki fejezői. A Pismo iz Koprivnice vonatkozó részletét idézzük: „Brabant és Flandria az Antwerpeni Köztársaság és az északi reneszánsz virágzása idején bizonyos tekintetben a mi tájainkkal rokon. Valahányszor téli időben átutazok ezen a vidéken, úgy tűnik: a vonat valamiféle bruegheli kompozíció hatalmas kereté be fúródik. A parasztviskók zsúpfedelei, amelyek alól tódul a füst, az élet, amely primitív bonyolultságával éppen hogy a föld alá jutott és éppen csak fejlődésnek indult, a kőből rakott harangtor nyok, a római katolikusok temetői, a zsíros, fekete, dúsan termő brabanti föld és a parasztok, a marhapásztorok, a pirosarcú, vér bő szőlősgazdák a boroshordóval, a kolbásszal és hagymával. V a laki mindig vizel, valaki mindig elokádja magát, valaki mindig lóg az akasztófán. A terepen pedig vértesek menetelnek és sárga ruhás zsoldosok vonulnak át. Spanyol muskétások, zsoldosok, örökös háborúk, szekérnyikorgás, győztes csőcselék, részegek és agresszívek, átcaflatnak a tájon, kifosztanak, s felgyújtanak, amit elérnek."5 0

Ez a Brabant-Prigorje-Zagorje, tágabban Brabant-Pannónia párhuzam a szépíró Krlezának arra ad alkalmat, hogy - a szöveg későbbi változatával együtt - figyelmeztessen: a prigorjei-zagorjei- pannóniai paraszt sorsa semmit sem változott a 16. és a 20. szá zad között. A legérdekesebb Krleza-hősök egyikének, Krizsovec

A szöveg eredetije: „[...] Brabant i Flandrijau vrijeme cvata Antwerpenske Republike i Sjeverne Renesanse pokazuju izvjesnih dodirnih tacaka sa nasim krajem. Uvijek kada putujem zimi preko ove provincije meni se cini kao da se zeljeznica svrdljau kakav veliki okvir Brueghelove snijezne kompozicije. Slamnati krovovi seljackih koliba, ispod kojih kulja dim, zivot sto po svojim primitivnim slozenostima, tek sto se je ukopao u zemlju i poceo da se razvija, zidani zvonici i gorblja rimokatolicke organizacije, debela crna plodna brabantska zemlja i seljaci, govedari i vinogradari, rumeni, nabijeni krvlju, sa barilcem vina, kobasicama i lukom. Uvijek netko mokri, netko bljuje, a netko se njise na vjesalima. a nad terenom krecu se oklopnici i polaze vojsek u sarenom kondotjerskom ruhu. Spanjolski arketruziri, placenici, nasljedni ratovi, skripa kola, pobjednicke rulje, pijane i agresivne, sto se valjaju preko citavih krajeva i robe i pale kud dosegnu." Miroslav KRLEZA: Pismo iz Koprivnice. HRVAT, VII., br. 1467, str. 4-5.

180

Ivánnak tudatában (ő a fentebb említett, Umagli [Ködben] című novella hőse, sokban Krleza alteregója), valamikor a századunk húszas-harmincas éveinek fordulóján, már épp ezért ilyen transzpozícióban jelenik meg a Dráva mente Flandriával roko nítható képe: „[...] Krizsovec doktor már [...] úgy ismerte a vas út menti jegenyefákat, falusi tornyokat, grófi kastélyokat Drá ván innen és túl egyaránt, mintha saját birtokán utaznék [...] Ebben a felsőhorvát stratégiai bázisban, melyet rendszerint Fland riával vetettek össze, volt valami brabanti, valami az északi rene szánsz olajfestményekről áradó primitív erejű nyers egyszerűség ből [...]" (Dudás Kálmán fordítása.)51 A „spanyol muskétások, habsburgi zsoldosok, württembergi lándzsás gyalogság" egységei Krizsovec látomásában is életre kelnek, hogy aztán a valóság egy szeriben ráébressze a táj múltjába révedő szemlélőt: itt most „az állomásokon Brueghel és Callot koldusai", „a nyavalyatörősök", „részeg koldúsasszonyok" mellett „vasravert parasztok és szuro nyos, élesre töltött fegyveres csendőrök" jelennek meg, a királyi Jugoszlávia hatalmának élő szimbólumai. Ahogy Bori Imre fo galmazott: „a jelenről van szó, amelyben azért van ott annyira a múlt, mert olyan évszázadok előzték meg, amelyek múltak, de alapvetően semmit sem változtattak Zagorje népének életén, s ennek a népnek a küzdelmeiben nagyon közel van egymáshoz a 16. és a 20. század."52

A textusokból az is kitetszik, hogy Krleza már ekkoriban kere si a módot: adekvát formában elbeszélni ezt a több évszázados, Gubec kora óta folyamatosan létező paraszttragédiát, amely most már egyre inkább a nemzeti tragédia szinonimája lett számára. Nemigen tévedünk, ha azt állítjuk: ez az útkeresés mozdítja tol lát az 1922-es, Petőfit és Adyt méltató tanulmányát írva,5 3 annak

B 1

B 2

A szöveget az alábbi kiadásból idéztük: Miroslav KRLEZA: A Glembay csa lád. Ford.: Dudás Kálmán. Bp., 1956. 179-180. Az eredeti szöveg: „[...] dok tor Krizovec [...] poznavaoje svejablanove, seoske tornjeve, grofovske kastele do Drave i preko Drave kao da se vozi po svom vlastitom zemljistu [...] Doista, ova gornjohrvatska banska strateska baza, sto su se usporedili s Flandrijom, imalaje u sebi nesto brabantsko, nesto primitivno, silno i jednostavno, sto se vida po uljima sjeverne renesanse [...]" Miroslav KRLEZA: Glembajevi. Nolit, Beograd [cirill], 1965, 204.

BORI Imre: Miroslav Krleza. Újvidék, 1976. 126.

181

is ama passzusait, amelyekben Ady Dózsa-képét s kuruc versei nek archaizmusát, litániás hangulatát ismeri fel és dicséri. Aztán később, amikor a lírai hangszerelés egyik első adys variációjának kísérleteként a Sírni, sírni, sírni című Ady-vers ihlette Tuzaljka nad crkvom (Templomi ének) c. költeményét megalkotta. Ez a kísérlet megintcsak egy jelentős ösztönzés, „az autentikus lírai eszközök" keresésére, amelyeket a régió valahai irodalmi nyelvé ben, a kaj horvát dialektusban meg is talált. Nem volt nehéz meg lelnie. Anyai nagyanyjától, Tereza Goricanectől élő változatát tanulta meg gyermekként, később pedig horvát irodalmi erudí- cióját oly szenvedéllyel gyarapító íróként, a 16-17. századi szö vegemlékek beható tanulmányozása révén. A verses műforma megválasztásában is ez a nyelv segítette: Jakov Lovrencic 1834- ből való Thyl Ulenspiegel-átköltése, amely már ezt a címet visel te: Petrica Kerempuh. Ez a kroatizált garabonciás némiképp az ugyancsak kaj dialektust használó drámaíró, Titus Brezovacki teremtette hős, Matijas Grabancijas dijak, azaz Mátyás, a gara bonciás diák alakmása.

Amikor persze Krleza ehhez a különös orkesztrációjú nyelvi anyaghoz nyúl, azt az illírizmus nyelvi reformja már jó száz esz tendő előtt „kiüldözte az akadémiákból és a katedráról előszo bákba, fészerekbe és udvarokba."54 Ám éppen ez a százesztendős „csend és megvetés", amelynek következtében ez a nyelv „min denfelől sebeket kapott, összevissza törődött és perforálódott", s már „inkább érzelmes sóhaj a sírok fölött, semmint élő szó", nos épp ez tette alkalmassá az életvalóság igazságainak kimondá sára.

A jeles horvát szlavista, Josip Badalic emlékezett meg arról a következetes és kitartó munkáról, amellyel Krleza elmélyült a 16-17. századi kaj írásbeliségnek ebben a különös akusztikájú nyelvkincsében, amely az északi horvát tájak, mindenekelőtt Gubecék szűkebb hazája, a Zagorje késői reneszánsz és barokk kori literatúrájának adott különös akusztikájú nyelvi formát. Ez

B 3 Miroslav KRLEZA: Petőfi i Ady, dva barjaka madarske knjige, Nova Evropa (Zagreb) knj., IV, br. 11., 11. aprila 1922. 341-354.

B 4 Slavko BATUSIC: Miroslav Krleza: Balade Petrice Kerempuha. In: Zbornik o Miroslavu Krlezi. UREDNIK: Mariján Matkovic, Zagreb, 1963. 194.

182

a kaj dialektusban testet öltött északhorvát irodalom megannyi szállal kötődik az egykorú magyar írásbeliséghez, a magyar kul túra egészéhez is, egyben a térség - a pannon régió - reneszánsz és barokk műveltséganyagának egyik legszínesebb szegmentuma. Kezdeti felvirágzása a 16. század végére esik.5 5 A varasdi jegyző, majd megyebíró Ivanus Pergosic ekkor fordította le Werbőczy István Tripartitumát kaj horvát nyelvre Decretum koteroga je Verbewczi István diachki popisal, vagyis Decretum, amelyet Wer bőczy István írt deákul címmel, s adta közre 1574-ben ezzel az ajánlással: „Nagyságos és Felséges... Zrínyi György úrnak, Zrinj örökös urának, a Császári és Királyi Felség magyarországi tár nokmesterének, tanácsnokának és kapitányának az Istentől a mi nagyságos Urunknak minden jót kívánva." Pergosic megvallot- tan többet akarván nyújtani egy, a maga idejében fontos jogtudo mányi munkánál, azt is leírja: a keresztény Európa, de még a pogányság példája is arra ösztönözte, hogy anyanyelvén könyvet adjon honfitársai kezébe. Európaiság és nemzettudat ily egyér telmű revelációja önmagában is jelentős kezdetté tette ezt a mun kát, amelynek folytatását Antun Vramec, Juraj Habdelic, Ivan Belostenec teremti meg, hogy csak a legfontosabb példákra utal junk. Antun Vramec Postillái éppúgy a nyelvi tudatosság jegyé ben fogantak, mint Pergosic fordítása, s Krleza balladái felől néz ve e homiliák morális rétegéről és utalásairól sem feledkezhetünk meg: bennük a 16. századi szerző szigorú ítéletet fogalmaz meg a jobbágyait sanyargató földesúrról, a részegeskedő, kevély, könnyel mű és léha katonaságról, de a szimóniáról, vagyis az egyházi ja vadalmakkal való visszaélésekről is.5 6

A túrmezei (Turopolje) származású, barokk erudícióját Grác és Nagyszombat jezsuita szellemű műhelyeiben gyarapító Juraj Habdelic még szigorúbb, némelykor Pázmány nyelvi veretessé- gére emlékeztetően ítél kora viszonyairól: a közéleti visszássá-

Lásd részletesebben: HADROVICS László: Kajkavische Literatur. Wiesba- den, 1964.; LOKÖS István: A kaj-horvát nyelvű írásbeliség Ivan Pergosictól Andrija Jambresicig. in: Az Egri Főegyházmegye Sematizmusa VI. Eger, 1993. 227-249.; továbbá: LŐKÖS István: A horvát irodalom története. Bp., s996, 117-131.; 146-149.

Vramec Postilláiról újabban: Alojz JEMBRIH: Hrvatski filoloski aspekti. Cakovec, 1990. 15-54.

183

gokról, a magánélet vétkeiről és gyarlóságairól. A barokk eszköz tárának nyelvi hangszerelésében megszólaló feddései nem futó utalások, a közelmúlt történéseiről éppoly kompetenciával beszél, mint jelenkora eseményeiről, méghozzá invenciózus retorikával, a barokk mondatfűzés lendületességével, hangulati hullámzásá val, szillogizmusaival. Ennek ellenére tárgyszerűen, nem mellőz ve olyan, számára még a közelmúltat jelentő eseményeket sem, mint Gubec Máté és parasztjainak lázadása, vagy a határőrvidék katonáinak garázdálkodásai.

A balladák szólamvilágát formáló Krleza szükségképpen talál rá a Habdelic-szövegek ama passzusaira, amelyek a horvát - tá gabban a pannon - paraszti sors sommás összegezései voltak, s épp ezért alkalmasak egy 20. századi történeti-lírai pannó szín világát meghatározni. Krleza „Juraj Habdelic Jézustársasági atya" 1670-es textusából idézi verseskönyve leghatásosabb kompozíció

jának, a Planetarijomnak (Planetárium) intonációját meghatá rozó sorait: „Latrok, kurvák, boszorkányok, uzsorások, gyűlöl ködők, hamis tanúbizonyságot tevők, azok, akik a szegény öz vegyasszonyokat s a szűkölködőket megsanyargatják, a vétkeseket mentegetik; hivalkodókat, fösvényeket, gonosztevőket, tolvajokat, rablókat, gyilkosokat nem szükség más országokban keresgél nünk, van belőlük ez mi nyavalyás szlavón zugunkban elegendő. Mit gondolsz, olvasóm, ha mostanság Salianus az Szlavónország nak ebbe a keskeny maradékába eljőne, miként csodálkozna s csodálkozásában miként hányná a keresztet, ha az ilyen zabolát lanokból nem egyet, hanem azok egész sokaságát találná."5 7 (Csu ka Zoltán fordítása.)

E mottó után a Planetarijom sorait olvasva a későbbi száza dok eseménytörténetének további tragédiái is felsejlenek e költői

„Lotrov, kurvi, ozurasev, copernic, nenavidneh, kriveh svedokov, oneh ki sirote vdovice, nevoljne ljudi zatiraju, krive opravdaju, gizdavcev, skupcev, tatov, tolvajev, razbojnikov, ljudomorcev ne ti treb po drugeh orsageh ziska- vati, dosti ih je vu ovom slovenskom nevoljnom zakutku. Kaj stimas moj stavac, da bi vezda vu tesne ove ostanke slovenskoga orsaga Salianus prisel, kak bi se zacudil i cudeci krizal, gda bi ne jednu neg vnozinu teh takveh prehamljeneh volj nasel?" A szöveget Krleza Juraj HABDELIC: Pervi otcza nassega Adama greh (Grác, 1674) c. művéből idézi. In: Miroslav KRLEZA: Balade Petrice Kerempuha. Priredila Bosiljka Paska. Zagreb, 1966. 156.

184

látomásban, s nem kevesebb tanulsággal, mint hogy „a horvát fej mindig bárd alatt van, a horvát zseb mindig kifosztva, mert a horvát tető alatt idegen háborúk vertek tanyát, s hol háború van, ott nyárs forog és döghús a nyárson, ott dögvész és tömeghalál a vendég, mint a lorettói utániakban. És ezek a tények a mái napig is jelen vannak."5 8 E sommás összegzés egy, az esszé műformájá- ba tartozó Krleza-opuszból való, ám itt idézett lényegi elemei s a nem idézett gazdag történelmi allúziók - köztük a Gubec-felke- lésre vonatkozóak is - ott vannak a ballada strófáiban. A horvát nemzeti história ellentmondásokkal, végzetes küzdelmekkel, szembenállásokkal, végzetes tévedésekkel és tragédiákkal teli fe jezetei elevenednek meg a szabad vers irányába forduló strófák ban, s a hősök is, akik között a nemzeti mártírok (például Zrínyi Péter és Frangepán Kristóf) éppúgy jelen vannak, miként a sze rinte árulók (például a Bécsben „flangérozó" „Jellasich bán", s „Gaj úr" vagy a „Ferenc Jóska ordréjára esküvők"). S nemcsak a „nagyok", a történelmet csinálok és azt meghatározók, hanem a hétköznapok „országos szélkakasai", „kenyériesői", „rossz toll- nokai", a

B S

B 9

Levitézlett hazafiak, regnikoláris, kósza népe, pörköltök, flekkének, választási gombócok söpredéke: Feldzeugmeister granicsárok, kancellista janicsárok, tengerparti uniósok, muraközi liberálok,
altisztek és tisztviselők, stréberek és centristák, püspökök és bíborosok, túrmezői megunt orcák...5 9

(Csuka Zoltán fordítása)

„[...] uvijek je hrvatska glava pod sjekirom, a hrvatski dzep opljackan,jer pod hrvatskim krovom stanuju tudinski ratovi, a gdje rat pece na raznju strvine, tu su kuga i pomor gosti, kao u litanijama lauretanskim. T a fakta traju i danas." Miroslav KRLEZA: Deset krvavih godina i drugi politicki eseji. Nolit, Beograd 1960. 110. (cirill). A szöveget Bori Imre fordításában idéztük.

„Regnikolarni klatez pokojneh domorocov, perkelta, filekov, izborneh gombocov: feldcajgmajstri granicari, janjicari kancelisti, liberali medimorci i primorci unionisti, sluzbeniki, cinovniki, streberi i centralisti, biskupi i stozerniki, T uropolci navek isti..."

185

A történelmi múltnak ez a Dráva mentét, Zagorjét, tágabban meg Pannóniát átfogó bruegheli rajzolatú képe - a lingua croatica kaj variánsának nyelvi-zenei hangszerelésében - megannyi, az Ady-líra recepcióját dokumentáló kép, motívum, ritmikai alakzat foglalata is. Krleza 1922-es és 1930-as vallomásai és ítéletei az Ady-líráról kellő filológiai példát kínálnak mindezek dokumentá lására. A grófi szérűn képvilágának lenyomataként megjelenő Krleza-sorokra Vujicsics D. Sztoján már évtizedekkel ezelőtt fel hívta a figyelmet, idézve is akkor a Lageraska (Tábori dal) vonat kozó sorait.60 Azóta nem kevés utalás történt a balladáskönyv további Ady-reminiszcenciáira, s arra is például, hogy az 1930-as tanulmány (Madzarski lirik, Andrija Ady = Ady Endre, a ma gyar lírikus)6 1 Ady-interpretációiban már a Kerempuh-kötet „bal ladai repertoárjának egy része" is felvonul.62 Az életmű textoló giai problémáit ismerők azt is tudják: a balladáskönyv 1936-os első kiadásában még hiába keressük például a Mizerere Tebi Jeruzalem (Jaj neked, Jeruzsálem) jeremiádos szövegét, felbuk kan viszont 1938-ban a Na rubu pameti (Az ész határán) című regényben, egy „százéves kalendárium" fiktív „litániája", „ódon lamentációjaként" említve, s - tegyük hozzá - az Ady-élmény egy további lírai integrálódásának példája gyanánt. Épp ezért szük séges idézni az inspiráló Ady-vers (Krónikás ének 1918-ból) egyik strófáját a Krleza fordította horvát textussal s a Jeruzsálem-la- mentáció parafrázisszerű sorait:

Iszonyú dolgok mostan történűlnek, Népek népekkel egymás ellen gyűlnek, Bűnösök és jók egyként keserűinek,
S ember hitei kivált meggyöngülnek.

A Krónikás ének 1918-ból idézett strófájának Krleza fordítot ta horvát nyelvű változata műfordítói remeklés:

60 Stojan D. VUJICIC: Ady et les écrivains serbo-croates, in: Acta Litteraria Sci. Hung., II.,198.

61 Miroslav KRLEZA: Madzarski lirik, Andrija Ady, Hrvatska revija [Zagreb], III., br. 1., 17-32.

62 BORI Imre: i. m. 126-128.; LŐKÖS István: Tanulmányvázlat a Kerempuh- balladákról, Hevesi Szemle, 1974. 4. sz. 44-46.; JanWIERZBICKI: Miroslav Krleza. Warszawa, 1975. 283-284.

186

Strasne se stvari sada dogadaju dobri i zli se tuku i svadaju, narodi jedni druge gadaju,
mjesto dobrote se zlodjela radaju.

Képi anyagában, hangulatiságában, de akusztikájában is vissza cseng ez a horvátul hangszerelt strófa, most már természetesen az archaizálás eszközeként használt kaj dialektus zenei lehetősé geit kamatoztatva:

Mint romlandó téglát szétszórták a népet, ember keres embert; tépettet széttépett.

Ebet véres kutyák széjjelmarcangoltak,
a népek szégyenbe s mocsokba fulladtak.63

(Csuka Zoltán fordítása)

A balladáskönyv versanyagát az összegző Planetarijom című, hosszabb lírai-epikai kompozíció zárja, amely panoptikumszerű történelmi számvetés. Annak szánta Krleza és válasznak egy ál tala már sokszor, sokféleképpen megfogalmazott kérdésre: mit változott a világ a Dráva mentén s a Zagorjén, Gubec szülőföld

jén, a „felsőhorvát vidékeken", a „Karlovac és Kapronca közötti törökellenes történelmi stratégiai bázison", vagyis szerte a hor vátok lakta tágabb régióban? A régióban, amelyben évszázadok óta „ugyanaz a színjáték" zajlott, s amelynek szereplői árulók és elárultak, vesztese pedig a táj pórnépe, a horvát, a pannóniai pa raszt. Történelmi szemlét tart Krleza, amelyben „törökök, kur dok, velencések, // ...himpellérek, trompétások, // dobosok, ron gyos gatyások, // lutheránok és osztrákok, // ...Anjouk és Habs burgok, // serenissimusok, gaz latrok, // Przemysliek és Korvinok, // tiroliak" vonulnak fel, s „fegyveresek, álarcosok, // kiegyezés kori muzsikusok, // zugbánok és bátyus jövevények, // elnáspán-

6 3 „Razmetali su luctvo kak gingave cigle, cloveka clovek isce: igla glavic igle.

Kusa kervava rastergali ku su,
luctvo se vtaple v sramoti i v gnusu."

187

golói a pór ülepének", s velük e történelmi panoptikum Krleza számára „pozitív példát" jelentő főalakokként a barokk kori teo lógus és a szibériai száműzetés poklát megjáró utazó, Juraj Krizanic, a nagyhorvát idea 19. századi politikusa, Ante Starcevic és a délszláv egyesülés gondolatának híve és propagálója, majd egyik első nagy vesztese, Frano Supilo.

A nyelvi archaizálás, a szimbolikus-metaforikus képek árada ta, s az olykor csak félszavas, jelzésszerű történelmi utalások, ha nehezítik is az olvasó számára a szöveg „dekódolását", néhány más, a balladák megírásának időbeli övezetében készült Krleza- mű segít a különös varázsú, enigmatikus textus értelmezésében és befogadásában. 1926 és 1937 között, a horvát nemzet- és iden titástudatról vitázva és értekezve írja meg - több szövegben is -: mit fogad el horvát intellektuelként, horvát íróként és költőként a horvát nemzeti múltból - a 20. században is vállalható, nemzet tudatot formáló és megtartó örökségként. Itt is Gubec, a Gubec- kérdés köré építi gondolatait, s megint csak metaforikusán, jel képértékkel - nem feledkezve meg az ellenpéldáról sem. A Gubec Máté halálos ítéletét aláíró gróf Draskovics György püspök is horvát és a kivégzett parasztvezér is az. Nem kétséges, melyi kükkel vállalja az azonosságot: „Gróf Draskovics György püspök, aki aláírja Gubec Máté halálos ítéletét, horvát feudális főúr, Gubec pedig horvát jobbágy. Nem létezik olyan horvát nemzetfelfogás, amely képes összebékíteni a horvát jobbágyot a horvát gróffal. Én tehát, horvát mivoltomban, nem azonosulok Draskovics gróf fal és püspökkel és ezt a kulturális tekintetben évszázadokon át meddő, politikailag pedig parazita és renegát feudális horvát mi- voltot kifejezetten megtagadom [...]"6 4 Az idézet 1926-ból való, de Krleza a benne megfogalmazottakat 1937-ben is vállalja: fel vette akkor közreadott Deset krvavih godina (Tíz véres eszten dő) című esszégyűjteményébe, amely a horvát nemzet „tíz véres

„Biskup grof Draskovic, koji potpisuje smrtnu osudu Matiji Gubcu hrvatski je feudalac, a Gubec hrvatski kmet. Néma Hrvatstva, kője je u stanju da pomiri hrvatskoga kmeta sa hrvatskim grófom. Ja, dakle, Hrvatstvo biskupa i grofa Draskovica ne priznajem za svoje Hrvatstvo, i takvo feudalno Hrvats tvo soljecima kulturno jalovo, a politicki parazitsko i renegatsko, ja izrazito poricem [...]" In: Miroslav KRLEZA: Deset krvavih godina. Nolit. Beograd,

1960. 122. (cirill) 188

esztendejének" intellektuális reflexiója volt: a királyi diktatúra kiteljesedésének, egyben Krleza írói küzdelmeinek, csalódásainak évtizede. Csalódott politikus és szépíróként azt kellett konstatál nia: ifjú- és íróvá érése korának ideái illúziónak bizonyultak. Csa lódott a délszláv egység kölcsönösségében, egyenességen alapuló ideájában, s csalódnia kellett a szocializmusban is, amely egyfelől a sztálini diktatúrában, másfelől - ennek függvénye-következmé nyeképp - a művészi alkotómunka szuverenitásának tagadásá ban öltött konkrét formát. Felismeréseiről tanulmányokban, esszékben adott számot, amelyek a Kerempuh-balladák jelentés világának is elvi alapvetései. Valamennyi a horvát nemzeti lét, a horvát nemzettudat ébrentartásának manifesztuma volt. A Bal ladák nemzetsorsot kifejező költői világa és üzenete ezek kontex tusában válik teljesebben értelmezhetővé. Rövid áttekintésük ezúttal is indokolt.

A Gubec-örökség Senoától Krlezáig ívelő, nemzettudat-formáló szépírói interpretációit eszmetörténeti aspektusból végiggondol va nagyjából az alábbi megállapítást tehetjük.

A Prágában nevelkedett, gazdag magyar műveltséganyag bir tokában alkotó, Strossmayer püspök délszláv egységkoncepciójá val rokonszenvező Senoa értelmezésében - mint láttuk - a Gubec- felkelést nem elsődlegesen az idegen érdekek érvényesülése in dukálta, hanem elsősorban a földesurak részéről mutatkozó

jogtiprás és kizsákmányolás, illetve a nemesség nagyobb hánya dának morális hiteltelensége. Vagyis: a polgár Senoa szerint a felkelés kirobbantásában nem a nemzeti érdekek csorbulása, ha nem a jobbágyok és uraik konfliktusa játszott döntő szerepet.

Krleza, aki mintegy hat évtized múltán, impériumváltozások, forradalmak és ellenforradalmak, diktatúrák tapasztalati anya gának birtokában, nagy nemzeti remények és csalódások sorát követően, előbb a délszláv egységtörekvések, majd a Jászi-féle fö deralizmus, végül marxista gondolkodóként és a szocialista for radalom elkötelezettjeként jutott el a Gubec-téma feldolgozásá nak gondolatához, s azt egy nyelvében és formai keretében egy-

189

aránt sajátos, líriko-epikai kompozícióban dolgozta fel, jelképér tékű, nemzeti drámaként mutatva be a felkelés résztvevőinek: a horvát jobbágyoknak tragédiáját. Az út, amelyet ^Balladák meg alkotója 1913-as, a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémiá ról történt végleges távozása után 1936-ig megtett időben hosszú, s - mint az előzőekben már említettük - meglehetősen fordulatos volt. Szerb szimpátia, a délszláv egység ideája, az oroszországi tizenhetes forradalom vonzása, Jászi Oszkárék polgári radikaliz musa, a jugoszláv kommunista mozgalom párttá szerveződése, folyóiratok szerkesztése, az időközben magát már kifejezetten ju- goszlávként deklaráló délszláv kommunista mozgalmon belüli vi ták jelzik e pályaszakasz főbb fordulatait és állomásait.65

E mozgalmas pályaszakasz csalódásainak s ezt követő szám vetéseinek alakulását követve az alábbi történések érdemelnek figyelmet.

Az 1918-as esztendő egyfelől a délszlávok körében gyűlölt Habs burg Birodalom összeomlásának, másfelől az új, délszláv egysé get megvalósító államalakulat szerveződésének éve. Az 1918-ban létrejött SHS Állam (Drzava Srba Hrvata i Slovenaca) jövőjét Hor vátországban sokak a három nép egyenrangúságának jegyében képzelték el, ám már 1918 őszén bebizonyosodott: Aleksandar Karadordevic régens egy Belgrád-centrikus, központosított dél szláv állam megteremtésében érdekelt, amely szerb hegemóniára épül. A horvát politikai élet prominens képviselői, amikor igent mondtak a belgrádi feltételek szerinti egyesülésre, a Habsburg- függőség alóli felszabadulás mámorában nem érzékelték a lap pangó politikai veszélyt, s nem gondolták, „[...] hogy az elkövet kező húsz évben nem lesz több horvát országgyűlés."66 Hiába volt Stjepan Radic parasztpárti politikus figyelmeztetése: az egyesü lés egyenlő Horvátország államiságának feladásával, lemondás arról az autonómiáról, amely nyolc évszázadon át a horvát-ma-

6 6

190

A felsoroltakhoz vö.: Stanko LASIC: Krleza. Kronologija zivota i rada. Zag reb, 1982.; LOKOS István: A Kaptoltál a Ludovikáig. Horvát nemzettudat és magyarságélmény Miroslav Krleza életművében. Bp. 1997.; uő.: Erlebnisse und Rezeption. Krlezas Kerempuh-Balladen aus ungarischer Sicht. Ottó Sagner Verlag. München, 1999.; Stanko LASIC: Sukob na knjizevnoj Ijevici 1928-1952. Liber. Zagreb, 1970; Vasilije KALEZIC: Pokret socijalne literature. Beograd, 1975.; Zvane CRNJA: Sukobi oko Krleze. Sarajevo, 1 9 8 3 . SOKCSEVITS Dénes-SZILÁGYI Imre-SZILÁGYI Károly: i. m. 240.

gyar perszonálunió keretében érvényben volt.6 7 A hétköznapok valóságában mindez a szerb katonaság horvátországi jelenlétét; a civil lakosság egészét érintő, az „új közigazgatás" jogállamisá got megcsúfoló balkáni gyakorlatát; férfiak, nők, gyermekek bo- tozással történő fenyítését; a szerbiainál háromszor magasabb adóterheket stb. jelentette.

1929. január 6. után Karadordevic Sándor „nemzetek feletti diktatúrája" a horvát és a szlovén nemzettest teljes semlegesíté sét célozta, ami nemcsak a parlamentarizmus szétverését jelen tette, hanem - ahogyan fogalmazták - minden, a „törzsi" (hor vát, szlovén, szerb) nevet használó politikai szervezet betiltását is, továbbá korlátlan karhatalmi terrort, végső soron - jugoszláv" címke alatt - szerb hegemóniát.68

Mindezek az 1918 és 1934 közötti (az utóbbi esztendő Kara dordevic Sándor marseille-i meggyilkolásának éve) történések késztették Krlezát a délszláv egység s a horvát nemzeti identitás sal kapcsolatos nézeteinek folyamatos újragondolására. Töpren géseit, történelmi számvetését a horvát történelem három kiemel kedő gondolkodójának, illetve politikusának: Juraj Krizanicnak, Ante Starcevicnek és Frano Supilónak munkásságát, politikai nézeteit, törekvéseit interpretálva fogalmazta meg. Mindhárom a horvát sorskérdések megoldásán munkálkodott, de mindhárom kísérlete kudarccal, sőt - Supilo esetében - tragédiával végződött. Az általuk felvázolt ideák rendre illúzióvá lettek.

Juraj Krizanic (1618-1683), a Grác, Bologna, Róma egyete mein tanult teológus, egy ideig a bécsi horvát kollégium tanára, zágrábi kanonok, teológiai doktor, rövid nedeliscei és varasdi lel készi szolgálat után Bécs, Krakkó, Varsó, majd Szmolenszk érinté sével - IV. Ulászló lengyel király kíséretéhez csatlakozva - Moszk vába ment - feltehetően már akkor is missziós céllal és feladat tal. Rövid intermezzo után megismételte az utazást: úti célja ismét Oroszország, ahol cári szolgálatba lépett, nyelvészeti stúdiumo kat folytatott, valóságos szándéka azonban ennél több volt. Pap és tudós teológusként az 1054-ben kettészakadt keresztény egy ház unióját szorgalmazta, politikai tevékenységével pedig a szláv

67 Uo.241. 6 8 Uo. 244.

191

népek egy nagy államban történő egyesítését. Ez utóbbi ideát el sősorban a Politika Hiti razgovor ob vladateljstvu (Politika avagy értekezés az uralkodásról) című művében foglalta össze. A cár és környezete gyanakvással fogadta a Rómából érkezett papot s 1661- ben egy ukázzal Tobolszkba száműzték. Tizenöt évet töltött Szi bériában, ahol volt ideje eltűnődni a nagyszláv utópia abszurdi tásáról. Tragikus fordulatokkal teli életpályáját Jan Sobieski tá borában fejezte be 1683-ban, immáron a dominikánus rend tagjaként, amelybe 1676-os szabadulása után Vilnában lépett be.6 9

Krleza, aki 1912-től szimpatizált a délszláv egység ideájával, az egységtörekvések szellemi elődeit keresve jutott el a Krizanic- jelenséghez. Egy 1942-ből való esszé, a Pogovor za dvije drame (Két dráma utószava)70 tanúsága szerint a húszas évek elején, amikor a Szerb-Horvát-Szlovén Államból (Drzava Srba Hrvata i Slovenaca) Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (Kraljevina Srba, Hrvata i Slovenaca) lett, s amikor már nyilvánvaló volt, hogy ez az egység korántsem az említett délszláv népek egyenjogúságon alapuló szövetsége, hanem egy, a diktatúra felé haladó monar- chista állam, amelyben - egyre nyilvánvalóbban - a nagyszerb hegemónia érvényesül, drámát akart írni a tragikus sorsú jezsui ta szerzetesről, s ez a „készülődés" - olvassuk az esszében - két évtizeden át (1922-1942) tartott.7 1 A Krizanic-drámát nem írta meg, ám az esszé - fiktív passzusaival együtt - érdekes Krizanic-

portré, remekmű.
A Kerempuh-balladák Krlezájának történetszemléletét befo

lyásoló másik személyiség, Ante Starcevic (1823-1896), a horvát nemzettudat 19. századi alakítóinak egyik legmarkánsabb és leg-

Krizáméról bővebben: V atroslav JAGIC: Zivot i rad Jurja Krizanica. Zag reb, 1917.
Miroslav KRLEZA: Pogovor za dvije drame. Forum (Zagreb), 1962. br. 5. 663-715.

„[...] ez a Juraj, mint valamely hitelező, zaklató személy kísér, aki több mint húsz esztendeje itt ül az ajtóm előtt, s egy pillanatra sem hágy nyugton, hogy békében maradjaK gondolataimmal." Az eredeti: „[...] ovaj Juraj prati me kao neka vrsta vjerovnika, gnjavatora, koji mi vec vise od dvadeset godina sjedi za vratom, ne pustajuci me ni jednogjedinog trenutka da ostanem miran u svojim mislima." Miroslav KRLEZA: Pogovor za dvije drame. i. h. 672.

192

6 9

7 0

7 1

nagyobb hatású képviselője volt: az ún „nagyhorvát eszme" meg alkotója. Jogpárti elvbarátjával, a nála jóval fanatikusabb Eugen Kvaternikkel együtt „a középkori horvát államjog általuk felvázolt elve alapján [...] valamennyi horvát (vagy általuk annak tartott) tartomány" egyesítését tűzte ki célul.7 2 Krleza a paraszti sorból felemelkedett, tehetséges jogászt azonban - a Kerempuh- balladák kontextusában - nem elsősorban a nagyhorvát idea baj nokaként tiszteli, hanem következetes, a nemzeti érdekekért sík raszálló politikája okán. E politika az 1849 utáni abszolutizmus, az 1868-as horvát-magyar kiegyezés és a Khuen-Héderváry-kor- szak ellenében jelenik meg, amit a Hegedusic-előszó szerzője - a vonatkozó részletekben - kellőképpen árnyal is: jelezve, hogy szá mára az a Starcevic a fontos, aki nem takargatja nemzete „ferde- ségeit", a horvát „valóság koldusrongyait", „a múlt század han dabandázó politikai csizmadiáit", „kísérteties rémeit", akik „mág nás atillába bújva" „nyomorult pesti ösztöndíjakért" áruba bocsátják a nemzeti érdekeket.7 3 A Balladákban még egyértel műbben fogalmaz, amikor a horvát parlamentben (sabor) dörge delmeit felidézve Starcevic szónoklataiból a khueni korszak kri tikáját emeli ki: „Khuennek ördögi, báni cselfogása: // Bitót kapsz vagy szobrot, mars hát színvallásra! // V alahány szobor van, meg is van az ára, // s aki becsületes, hurkot a nyakára!" (Planetarijom).

A horvát nép- és nemzetsors jobbításán fáradozó Krleza törté netszemléletét motiváló harmadik politikus Frano Supilo (1870- 1917) volt, a század magyar történelméből is ismert Fiumei rezolució megalkotóinak egyike, az ún. Friedjung-per vádlottja, a horvát-szerb koalíció vezetője, olaszországi emigrációja idején (1916) a Jugoszláv Bizottság (Jugoslovenski odbor) egyik létre hozója, aki aztán rendre csalódott a horvát polgárságban éppúgy, mint a szerbiai politikában s végül csalódott, meghasonlott poli tikusként fejezte be pályáját.

Krleza 1923-ban, tehát a Krizanic-témával párhuzamosan, in tenzíven foglalkozik Supilo személyiségével, politikai koncepció jával, küzdelmeivel és kudarcaival, mégpedig egy Supilo-életrajz

7 2 SOKCSEVITS Dénes-SZILÁGYI Imre-SZILÁGYI Károly: i. m. 151-152.
7 3 Miroslav KRLEZA: Kirándulás Oroszországba. Esszék. Bp., 1965. 580-581.

193

megírásának szándékával, amelyben a regényes változat lehető sége is jelen van. 1924-ben készült vázlatát évtizedek múltán, 1961-ben veszi elő és teszi közzé 1967-ben - mégpedig újrastili zálva.

Ez az írás egyébként máig a leginvenciózusabb Supilo-portrék egyike, épp ezért csak sajnálni lehet, hogy a szöveg címében ígért regényes változat nem készült el.7 4

A Kerempuh-balladák kontextusába helyezve mindezt, máris dekódolhatók a Planetarijom című nagy történelmi panoptikum üzenetei. Már emlékeztettünk Bori Imre megfigyelésére, amely szerint a balladáskönyv említett záró költeménye „három motí vumra épül": „a horvát nép sorsának" évszázados képeire, a „nép ügyét képviselő" nagy egyéniségek (Krizanic, Starcevic, Supilo) „sorsképeire" és „az árulás legkülönbözőbb formáiban elmarasz taltak seregére."7 5 Ha az említett balladát - e megfigyelés jegyé ben - összevetjük Krleza Krizanic- és Supilo-portréjával, és még a további esztétikai elveket kifejtő írása (Predgovor „Podravskim motivima" Krste Hegedusica = Előszó Krsto Hegedusic „Dráva menti motívumok" c. albumához, Zagreb, 1933) Starcevic-allú- zióival, azt tapasztaljuk, hogy azok egyfelől a nemzeti önvizsgá lat dokumentumai, másfelől pedig Krleza „gondolkodói útjának" vetületei. Krizanic és Supilo életútja Krleza értelmezésében a dél szláv egység ideájával kapcsolatos illúzióvesztés 17. és 20. száza di példája. Tragédiájuk egyformán illúzióvesztés volt - vallja Krleza -, amely ekképp összegezhető: a horvát nép jövője egy nagy- szláv birodalmi egyesülés keretében éppúgy utópia, miként szer bek, horvátok, szlovének, macedónok, montenegróiak uniója egy egységes délszláv állam keretében.

Grezsa Ferenc Németh László Széchenyi-tanulmányát elemez ve azt írja: Németh „[...] a Széchenyit írói korszaka főművének tartja" - majd hozzáteszi: „A Tanú óta megtett út összefoglalása, egyszersmind jövőbe mutató program" a tanulmány.76 A mon-

Miroslav KRLEZA: Odlomci romansirane biografije Frana Supila. Forum (Zagreb) 1967., Knj. I. 549-575.
BORI Imre: i. m. 134.
GREZSA Ferenc: Németh László háborús korszaka (1938-1944). Bp. 1985. 305.

194

dottak - ha nem is maradéktalanul - Krleza tanulmányaira is vonatkoztathatók. Miként a Metternich hálójából „az elnéme tesedő arisztokrácia" szellemi és fizikai vonzásköréből nemze téhez visszataláló Széchenyi, hősei (Krizanic és Supilo) példá ján okulva, a délszláv egység ideájából kiábrándult Krleza is népe nemzete sorsának lett szószólója, tehát szerepet vállalt, miként Németh László is, amikor tanulmányaiban vívódásait leírva és összegezve megalkotta a horvát népsors történelmi drámáját megjelenítő verses kompozíciót, aKerempuh-balladákat, s nem zeti, sőt közép-európai jelképpé is emelte Gubec és parasztjainak életsorsát és tragédiáját.

Summa Senoiana: Kletva (Az átok)

„Jó ha tudja a nemzet, hol hibázott és hol bukott el, hol szerzett hírnevet és dicsőséget" - írja Senoa a Seljacka buna előszavá ban7 7 -, s mert a történelmet hagyományosan ő is az élet tanító mestereként (História est magistra vitae) értelmezte, az elbu kott parasztfelkelés oknyomozó művészi krónikájának szánt re gény tanulságai után, más, a horvát történelem sorsfordítónak tekintett időszakát „fogta vallatóra". A történelmi források itt is meghatározóak voltak, ám a res gesta helyett ezúttal is a res ficta volt az alkotó munka vezérelve. Az új regény a Nagy Lajos halála utáni évek politikai küzdelmeinek, trónviszályainak s az ezekből fakadó hadi események eseménytörténetének foglalata, torzó voltában is egy nagyívű történelmi pannó, amelyben Senoa kitűnően alkalmazza a romantikus regénykompozíció teljes esz köztárát. Háborúk, politikai játszmák, intrikák, kalandok, sze relmi kapcsolatok alkotják a regény érdekfeszítő cselekményét, amelynek részeseiként ismét felvonulnak a korábbi Senoa-regé- nyek típusai (főpapok, arisztokraták, köznemesek, kézműves polgárok, jobbágyok), de koronás fők is (Mária királyné, Durazzói

7 7 „Dobro je da narod sazna gdje je zgrijesio i posrnuo, gdje li se proslavio i prodicio." August SENOA: Seljacka buna. id. kiad., 10.

195

[Kis] Károly, Luxemburgi Zsigmond, Tvrtko bosnyák király), a horvát - valójában a magyar-horvát - feudalizmus korának va lamennyi rétege. A mozgalmas eseménytörténet ezúttal is a je lennek szánt, tanulságokat hordozó fiktív vagy valós élethely zetek sora, a megidézett történelmi kor és annak konfliktusai Senoa korának szóló üzenet: a széthúzás, a szociális egyensúly hiánya, a pártharcok a nemzet jövőjét teszik kockára. Ilyképpen lesz ez a regény is erkölcsi és nevelő célzatú, a nemzettudatot formálni kívánó műalkotás, amelynek eszmei gyökerei a Stross- mayer képviselte nemzeti és mérsékelten a délszláv egységet képviselő ideákban, az illírizmus kori nemzettudat elemeinek szelektív továbbvitelében jelölhetők meg, annak ellenére, hogy a hatvanas évtizedben - a realitásokat figyelembe véve - Stross- mayer és barátai (Ivan Mazuranic is) a „[...] Magyarországgal létesítendő, laza perszonálunió jellegű kapcsolat mellett agitált", tehát távol állott tőle az illírizmus korának szélsőséges magyar ellenessége.7 8

A nagyszabású kompozíció két vaskos kötetet alkotó fejezeteit mindvégig egyfajta komorság, sötét tónusú színvilág uralja. Nem neveznénk pesszimizmusnak, okát - Ivo Frangessel egyetértve - sokkal inkább a már súlyos beteg író gyötrelmeiben jelölnénk meg. „A halál közelsége és felismerésének tragikus mélysége dominál ebben a regényben"79 - írja Franges - s valóban benne mindent valami furcsa sötét lepel takar, amit az egyik szereplő, Jure Jamometovic alakrajzának alábbi részlete illusztrálhat: „A buja tavaszi ébredés közepette, amikor az egész természet újult erővel mozdult, s ezer és ezer tavaszi dal visszhangzott, s sötét színű lován Sutjeska felől a kék tenger irányába száguldott egy lehaj tott fejű néma harcos, mintha a csodálatos arabs ménből nőtt volna ki. Sem a ló, sem a lovas nincs ezüsttel, arannyal ékesítve, élénk színű bíborba öltöztetve. A lovas válláról fekete köpeny omlik alá, fekete a kalpagja s a tolldísze, fekete a nyeregtakaró s a nyereg, s fekete a gyeplő is. A lovas jobb kezében hatalmas lán dzsa, rajta fekete zászlócska leng a tavaszi szélben, közepén pe dig kereszt fehérlik. Különös e fekete lovas futár látványa az iste-

7 8 SOKCSEVITS Dénes-SZILÁGYI Imre-SZILÁGYI Károly: i. m. 150-151. 7 9 Povijest hrvatske knjizevnosti, Knj.4. Liber, Zagreb, id. kiad., 352.

196

ni természet fényében, azt hinnéd, hogy a halál hírnöke száguld végig a világon."80

Az intonáció - az író pillanatnyi lélekállapotán túl - az ábrá zolt horvát történelmi eseménysor tragikus voltának jelképe is, az író is, a kortárs olvasó is a jelenre vetítette, az ötvenes-hatva nas évtized történelmi párhuzamait látta benne. A regényben áb rázolt korszak - a 14. század vége és a 15. század eleje - Horvát ország végzetes és szerencsétlen eseményekkel teli időszaka volt, amelynek történettudományi leírását Senoa a 19. század horvát historikusának, Franjo Rackinak dolgozatában olvasta,8 1 jóllehet, a témával kapcsolatosan maga is végzett levéltári kutatásokat. A történeti anyag szerint Nagy Lajos király halála után Szlavó nia nemességének nagyobbik része Pavao Horvát (Horváti Pál) és fivérei (Ivanis és Ladislav, azaz János és László) vezetésével „szent szövetséget" kötött a Horvát-Szlavón-Dalmát Királyság megmentésére. Durazzói (Kis) Károly az ő hívásukra és segítsé gükkel indult a magyar trónt megszerezni. Zengg (Senj), majd Zágráb érintésével érkezik Budára, de nem sokkal megkoroná zása után Garai Miklós ex-nádor és Jelisava Kotromanic (Kot- romanics Erzsébet anyakirályné) közreműködésével megölték. A lázadó főurak ugyan - bosszúból - Garait meggyilkolták, az özvegy királynét megfojtották, s foglyul ejtették Mária királynőt is. Mária férje, Luxemburgi Zsigmond (Senoa Sismannak nevezi a regényben) ezután hadjáratot indított Mária kiszabadítására, illetve a felkelők leverésére, ami 1387 nyarán meg is történt.

8 0

„Sred toga bujnoga, proljetnoga zivota, gdje se pocela cijela narav kretati novom snagom, gdje se proljetna pjesma orila iz tisuce i tisuce skladnih grla, letio je na mrku konju nijem, poniknute glave covjek, ratnik od Sutjeskoga prema sinjemu moru, cudan covjek na cudnovatu hatu. Ni konja, ni konjanika ne pokriva ni srebro ni zlato, nit se oni odjese u sjajni, veseli grimiz. Konjiku pada niz ramena crna kabanica, crn mu je kalpak, crna perjanica, konju spustio se niz leda crni caprak, crno mu je sedlo, crna uzda. U desnoj ruci nosi konjik visoko kopljiste, o njem se vije o proljetnom vjetru crna zastavica, a na njoj bijeli se krst. Cudno je toga konjika, gledati, toga mrkog teklica sred svijetle naravi bozje, rec bi daje svijetom poso vjesnik smrti." August SENOA: Kletva. Kn. II. Mladost. Zagreb, 1985. 236.

Franjo RACKI: Pokret na slavenskom jugu koncem XIV. i pocetkom XV. stoljeca. RAD JAZU Knj. 3. Zagareb, 1868. 65-156.

197

8 1

A felkelők egy csoportja a bosnyák uralkodókkal, majd a törökkel is szövetkezett Zsigmond ellen. Zűrzavaros évek következtek: 1415-ben Zsigmond a töröktől vereséget szenvedett, Durazzói Károly fia, László már korábban lemondott Dalmáciáról Velence javára százezer arany ellenében, s így a horvát lakta területek kettős uralom alá kerültek.

E történelmi eseménysor regényes megjelenítése mellett Senoa fontos cselekményszál keretében építi be regényébe - megint csak forrásokra támaszkodva - a zágrábi Káptalan (Kaptol) urai és a Gric polgárainak harcát - alakrajzok sokaságát teremtve (a nő- rabló Benkovicra éppúgy gondolnunk kell, mint Miroslav deákra, Úrban Kraftra, a vargára, Vasas mesterre, Cavagnolira, a kuruzs- lóra, vagy a bíróvá választott Zivan Benkovicra stb.).

Újabb cselekményszál Horváti püspök unokahúga, Andelija és a daliás nemesifjú, Berislav Palizna (Senoánál Paleznik) szerel mének históriája, amely a városi krónikákban és egyéb iratokban éppen csak érintőlegesen szerepel, Senoa számára viszont kitű nő, szabadon kezelhető életanyag lesz, amely a Walter Scott-i minta szerint komponált mű értékvilágát gazdagítja.

Az átok gondolatiságának alaprétegét régebbi és újabb elem zők egyaránt annak kifejeződésében jelölik meg, hogy Horvátor szágot mindig akkor érte a legnagyobb szerencsétlenség, amikor fiai - saját nemzeti érdekeikkel nem törődve - behódoltak az ide geneknek. Dubravko Jelcic utal arra, hogy Senoa effajta aktuali záló és tendenciózus fejtegetéseit legtömörebben Ivanis Horvát tal mondatja el a regény 36. fejezetében.82 S persze a nemzeti célokat is, amelyek szintén üzenetértékűek: a bán alábbi szavai valójában a nemzeti egység 19. századi ideájának foglalata lesz nek, a romantikus nemzeti jövőkép fogalmazódik meg bennük: „A király is [Tvrtko bosnyák uralkodóról van szó; L. I.], mi is, valamely tisztességes egységbe óhajtjuk szervezni a horvátokat, hogy eggyé legyen a szívük és a lelkük, hogy ne eszmények és egyetértés nélküli, százfejű nyáj legyenek, amelyet az idegen far kasok megrabolnak, hogy ne vadállatok falkája legyenek, ahol minden kígyó csak a maga zsákmányát hajszolja, nem törődve

August SENOA: Kletva. Knj.II. Pogovor Dubravko Jelcic. id. kiad.329. 198

testvérével, akit majd fel is fal, ha a szükség arra kényszeríti. Egész testté kell válni, amely tetőtől talpig, lélekben és szívben tiszta. Földesúr és tengerész, szántóvető és kalmár, bán és hajós, király és földhözragadt szegény mind egyetlen közösségben kell egyesüljön, hogy mi, horvátok, erős hősökké legyünk, hogy ne taszíthassa népünket koldussorba mindenféle bitang, s ne rabol

ják féktelenül az ősi örökséget."83
E fejezet néhány további passzusa egyéb, az illírizmus korától

a századfordulóig sokszor és sokféleképpen módosuló, illetve sok féleképp motivált horvát nemzettudat színképét tovább motiváló elemeket is tartalmaz. Legszembetűnőbb a magyar-horvát törté nelmi múlt értelmezésével kapcsolatos gondolatsor, amelyek ki- fejtői Ivanis bán, a felesége, Vladislava és az elűzött zágrábi fő pap, Pavao Horvát (Horváti Pál). Senoa e kérdéskört illetően azt a tárgyilagos véleményekből, majd meg nemzeti irányban elfo gult megnyilatkozásokból szövődő nézetrendszert viszi tovább, amely Ljudevit Vukotinovic történelmi elbeszéléseitől Bogovic Gubec-, illetve Frangepan-drámájáig ível.

A Tvrtko, bosnyák uralkodó támogatásával Omis várában meghúzódó Horváti család és a püspök, számkivetettségük oko zójaként Luxemburgi Zsigmondot emlegetik, aki felrúgta a hor vátok függetlenségét és önállóságát biztosító mindama törvénye ket és szerződéseket, amelyeket hajdan (a horvát-magyar per- szonálunió létrejöttekor) Könyves Kálmán esküvel erősített meg („prisegom potvrditi morao"), s amelyeket Nagy Lajos haláláig a közös magyar-horvát uralkodók megtartottak, amelyeket viszont most „a cselszövő luxemburgi eltaposott" („koju je spletkar Luksemburgovac gaziti poceo"). Az omisi vár legfelső emeleté nek picinyke fülkéjében imádkozó Pavao püspök pedig fohászá-

„I kralj i mi svi hocemo da od Hrvata stvorimo nesto citava i postena, sto ima jednu dusu, jedno srce, da nije stoglavo krdo bez misli i sloge kője mogu poharati tudu vuci, da ne budu Hrvati copor divlje zvjeradi gdje svaka zvijer ide samo za svojim plijenom, ne mareci za brata, koga ce i pojesti kad je potreba. To mora daje jedno cijelo tijelo, zdravo od glave do pete, pravo po srcu i dusi. Boljar i mornar, ratar i kramar, ban i plovan, kralj i bogalj, svi moraju u jedno kolo, da budemo Hrvati jaki junaci, da se ne otme svaka susa u taj ubogi nas narod, da svaki bijes ne odgrizne kus starinske domovine." August SENOA: Kletva II., id. kiad. 153.

199

ban beszéli el a jelenig vezető út történelmi megpróbáltatásait: miért kellett - a horvát urak legjobb szándéka ellenére - Durazzói (Kis) Károlynak Jelisaveta Kotromanic és Garai Miklós cselszö vése következményeképp meghalnia, s miért nem eszközölhette ki fiának, Lászlónak a magyar-horvát trónra segítését - imája végén arra kérve a Mindenhatót, segítse népe-nemzete szabadu lását, felemelkedését :„[...] Bocsáss meg nekem, Károly király bol dogult árnya, [...] megígértem volt neked, megfogadtam, hogy nem nyugszom, amíg a te egyszülöttedet nem emelem a trónra, amely ről téged Jelisaveta gonosz keze a pusztulásba taszított. Isten a tanúm, hogy tisztességesen munkálkodtam, éjszakákon át virrasz tottam, napokon át terveket szövögettem gyermeked boldogsága érdekében, de ahogy [...] hajóm - amelyen Lászlóért indultam - elsüllyedt, úgy foszlott szerte minden reményem. Vétkes vagyok- e abban, hogy a franciák erős kézzel nyúlnak a nápolyi korona után és saját hajlékomban megpihenni sem tudok, mert nincs a talpam alatt szilárd talaj? Vétkes vagyok-e, hogy anyja, Margit, csak ámítgat, elfogadja, majd meg visszautasítja a magyar-hor vát királyi koronát, s bennünket esküvel tart pórázon, majd meg erőszakosan követeli: hajtsuk végre az ő szent akaratát, hogy fiad jöjjön el erre a vidékre, hogy a nép saját szemével láthassa őt, hallhassa szavát saját fülével, s hogy a királyi hatalom aranyjelét a fejére tegyék? Nem vagyok vétkes, Károly árnya, sem a többiek, ellenkezőleg: érted és fiadért bűnnel terheltük lelkünket, amikor inkább gyermeked, az ifjú László jogaiért és boldogulásáért küz döttünk, sokkal nagyobb hévvel, mint a nemzet boldogulásáért [...] Károly, a te véres sebeid kegyetlenül megbosszultattak, meg békélt a te véred. Ne kívánj tőlünk többet, mint amit a sors ne künk megenged, ne kívánd, hogy fejünket értelmetlenül, remény nélkül tegyük a hóhér pallosa alá. Nem, a gyermekért, noha kirá lyi gyermek, a nemzet nem teheti kockára boldogságát, s nem rohanhat őrült módjára a meztelen kardok elé, hogy halálos se bektől elvérezzen. Ne gyűlölj minket, Károly árnya, a nemzet más utakra hív bennünket, a nemzet szava pedig Isten szava. Igen, a szívünk azt suttogja, felragyog a hajnal, felkél a nap az ország felett [...] Hozzád fohászkodok, Atyaúristen: fordítsd tekintete det erre az országra, terjeszd ki áldásos karod nemzetem fölött, adj neki boldogságot, adj neki szabadságot, Szentlelked lebegjen

200

zászlónk felett. Vezérelj minket győzelemre, mentsd meg nemze tünket, erős Isten!"8 4

„Ne gyűlölj minket, Károly árnya, a nemzet más utakra hív bennünket, a nemzet szava pedig Isten szava!" - mondja fohásza végén a püspök, a Horvátiak Tvrtkóhoz pártolását indokolva, mégpedig a nemzetre hivatkozva. Történik mindez a regény ese ménytörténetében azt követően, hogy Tvrtko Trogir városát Ivanis bán fennhatósága alá helyezi, amely itt félreérthetetlenül a nem zeti egység szimbolikus kinyilvánítása (Ivanis Horvát a Horvát ország és Dalmácia bánja méltóság viselője!), s megint csak a je lennek szóló üzenet, hisz a horvát egység ideájának históriájában épp Senoa korával kezdődik egy új fejezet.

Az átok torzó voltában is összegző mű, benne együtt van a horvát történelmi regény valamennyi senoai hozadéka, legfőkép pen a történelmi életanyag és a nemzettudat egybefonódása.

„[...] Oprosti mi, blazena sjeno Karla kralja [...] obecah ti, zavjetovah se da necu mirovati dok tijedinca ne podignem na prijestol sa koga teje zlotvorna ruka Jelisavina bacilabilau propast. Bog mije svjedok da sam posteno radio za njega,da, probdijevao noci, trajao dane, snujuci i kujuci srecu tvoga djeteta, al kako se razbi [...] moj brod na kojem bijah poso po Ladislava, tako razbise se moje nade. Jesam li ja kriv da Francuzi sizu silnom rukom za napuljskom krunom te ni u svom domu odahnuti ne moze, ne imajuc pod sobom tvrda tla? Jesam li ja kriv da nas majka mu Margaréta vara, da sara, da prima i dobija kraljevsku krunu hrvatsku i ugarsku, da nas zakletvom drzi nekako na uzici, a opet svom silóm prijeci da ovrsimo sveti svoj zavjet, da ti sin dode u ovaj kraj, da ga vidi narod na svoje oci, da ga cuje na svoje usi, da mu stavi na tjeme zlatni biljeg kraljevske vlasti. Nisam ja kriv, sjeno Karlova, ni ostali junaci, pace za tebe i tovjega sina ogrijesimo dusu, braneci kőrist tvojega djeteta vise nego srecu domovine, bijuci se za pravo mladoga Vladislava zesce negoli za pravice doma, a opet su postavljeni kraljevi da sluze sreci naroda [...] Karlo, krvave rane tvoje ljuto su osvecene, smirena tovja krv. Ne trazi od nas vise nego sto nam sudbina dopusta, ne trazi da svoje glave bez svrhe, bez nade bacamo pod krvnicki mac. Ne, radi djeteta, makar i kraljevsko bilo, ne smije narod vrci svu svoju srecu na kocku i ludo srtati na gole maceve da mu provali krv iz smrtnih rana. Ne ljuti se na nas, Karlova sjeno, glas nas zove naroda na druge puteve, a glas naroda glas je Boga. Da, srce mi sapce, sinut ce zora, svanut ce dan nad ovom zemljom [...] Vapijem k tebi, stari Boze nas: svrni svoje oko na ovaj divni kraj, rasiri blagoslovne ruke nad mojim rodom, daj mu srece, daj mu slobode, tvoj duh neka lebdi nad zastavom nasom. Vodi ga ka pobjedi, spasi nam rod, jaki Boze nas!" August SENOA: Kletva. Knj. II. id. kiad., 163-164.

201

Senoa 1874-ben, a jeles kortárs cseh írónő, Karolina Svetlá Kantűrcice85 című regényét méltatva, a horvát elbeszélő próza jövőjéről és feladatairól is értekezett. A Vijenacban közölt írás vonatkozó részleteiben kifejti: a történelmi tematika mellett olyan időszerű, azaz jelenbeli problémák is megkívánják a szépprózai feldolgozást, mint a külföld túlzó utánzása, a szerencsétlen párt harcok, a nép tulajdonságai, restsége, a régi, nagymúltú családok pusztulása, a hitvány hivatalnokok, a gyermeknevelés elhanya golása stb.8 6 A világirodalmat német, magyar, francia, olasz, len gyel, orosz és cseh nyelven olvasó Senoa Walter Scott példája mellett láthatóan más európai regénymintákra is figyelt, s érzé kelte: a Walter Scott-i keretbe foglalt történelmi példázat a het venes évtized második felében már kevés a horvát társadalmi spektrum teljesebb színvilágának megjelenítéséhez. Franjo Ciraki - egy Madame de Staél és George Sand munkásságát méltató írá sában - a Vijenac lapjain már 1871-ben „definiálta a regény te matikai mezőnyét",87 s európai példaanyag alapján felsorolta a műforma variánsait is. E felsorolás szerint, tárgyából fakadóan, a regény lehet történelmi, társadalmi, utaztató- és családregény, más szempontrendszer szerint vallásos, filozófiai, lélektani, naiv és szentimentális, továbbá humoros és szatirikus. Meglehetősen tág tehát a műfajváltozatok kínálata, amelyhez a hetvenes évti zed második felének szépírója bőségesen találhatott életanyagot a kiegyezés utáni Horvátország mozgalmas, politikai viharokkal, szociális kérdésekkel, a nemzettudat újrafogalmazására ösztön ző momentumokkal teli világában. Senoa ezt felismerve választ 1875 és 1881 között négy alkalommal is témát a hétköznapok életéből, négy, a korabeli valóság egy-egy markáns jelenségét transzponáló regényében. Ezek a megjelenés sorrendjében a kö vetkezők voltak: 1875, Mladi gospodin (A fiatalúr); 1879, Vladimír; Prosjak Luka (Luka, a koldus); 1881, Branka. Konk rét társadalmi és etikai problémák, ideológiai küzdelmek s valós

8 B

8 6 8 7

202

A cseh írónő munkásságáról: Arne NÓVÁK: i. m. 171-173.; MARCOK- MINÁRIK-SEDLÁK: i. m. 284-287.
Kresimir NEMEC: i. m. 93.
Uo. 104.

karakterek sorakoznak fel e regények lapjain, ajellemek lélekta nilag és szociológiailag motivált figurák, a kauzalitásra épülő li neáris cselekmény s ennek belső logikája szabja meg a regényhő sök sorsának alakulását. A 19. századi regénystruktúra szabá lyai szerint építkezik tehát, már a stendhali, balzaci regény tapasztalati anyagát is felhasználva - megadva így a horvát re gényfejlődés további távlatát is. Ez az előrelépés - a műfaj hor vátországi kezdeti nehézségeit ismerve - óriási, regényíró és ol vasó egyaránt azt konstatálhatta: az idealizált, heroikus törté nelmi hősök helyett a jelen s a hétköznapok karaktereiben kell a nemzetnek saját arculatát felmutatni - még akkor is, ha ez az arcmás olykor elriasztó. A felsorolt művek közül elsősorban a Prosjak Lukat és a Brankát tekintjük a következő évtizedek re gényirodalmát előlegező, s a horvát társadalom új dimenzióira utaló műveknek.

A korrajzként emlegetett és méltatott Prosjak Luka nemcsak meseszövésével, tárgyválasztásával, hanem gazdag életanyaga okán is a Senoa-életmű egyik legjobb alkotásának minősül. A cse lekmény falusi környezetben játszódik, hőse, Luka nem fantázia teremtménye, modellje élő személy volt. Őt - írta Senoa - „ne gondolják, hogy az én fantáziám szülte. Nem. Luka, a koldus élő személy volt [...] Mintegy nyolc évvel ezelőtt ismertem meg őt, és tarisznyája sokszor volt tele a parasztok kötelezvényeivel. Elme sélt egyet s mást életéből [...] így ismertem meg a falusi zugügy védet, az iszákos bírót és az elbeszélés más szereplőit. V alamennyi en élő személyek voltak."8 8

Az apátlan, anyátlan Luka, amint felcseperedett, tolvajok, ha zárdjátékosok, rablók, majd koldusok közé sodródott. A kérege tés „tudományát" Matótól, az öreg koldustól tanulta el, s Mato lett Luka koldus-egzisztenciájának megalapozója is: halála előtt Lukára testálta elrejtett pénzét és koldusbotját. Luka ezután is

„Ne mislite da se je rodio samo u mojoj fantaziji. Nije. Prosjak Luka bijase ziv covjek [...] Upoznao sam se s tim prosjakom ima tomu po prilici osam godina, i imao je ucestano punu torbu seljackih obligacija. Pripovjedao mije kojesta iz svog zivota [...] Poznavao sam i seoskog nadripisara, poznavao pijanog staresinu i druge osobe ove pripovijesti. Svi su to zivi ljudi bili." Idézi Dragutin A. STEFANOVIC-Vukasin STANISAVLJEVIC: Pregled jugoslo- venske knjizevnosti. Knj.II, Beograd, 1962.161.

203

viselte a koldusgúnyát, kéregetni járt továbbra is, s a pénze is gyarapodott, de mégsem az adakozók jólelkűségét követte, ha nem a fösvényeket s a kapzsiság képviselőit. Annyi pénze lett, hogy a falu parasztjainak ő adott rendre kölcsönt - nem is kis összegeket -, s koldustarisznyája valóban mindig tele volt köte lezvényekkel, s Luka abban lelte örömét, hogy a megszorultak, az anyagi csőd szélén állók haladékért könyörögtek neki. Még kortesnek is felcsapott, a falusi elöljárók választásakor arra kény szerítette adósait, hogy az őáltalajavasolt személyekre szavazza nak. Luka tehát a falu társadalmának „politikai" tényezője lett, s ahogy „karrierje" emelkedett, úgy vált erkölcsileg mind alacso nyabbá.

Mindez Senoánál nem maradhatott büntetlenül, Lukának, aki sokszor vétkezett embertársai, egykori jótevői ellen, bűnhődnie kellett. A regény cselekményének szerelmi szála voltaképpen a büntetés kerettörténete: Luka beleszeret a falu szépébe, Marába, s mert az kikosarazza, a Szávába öli magát, öngyilkossága előtt azonban - érzelmei tiszta és őszinte voltának jeleképp - vagyonát a leányra testálja.

A romantikus színeket sem nélkülöző történet valóságalapját és - értékét Senoa idézett sorai ugyan kellőképp alátámasztják, ám hogy abban milyen a valóság és a fikció aránya, nehéz meg ítélni. A történelmi regények írója a részletek aprólékos és pon tos rajzával tudott hiteles történelmi atmoszférát teremteni, ez úttal pedig - úgy tűnik - a falu világának apróbb s nagyobb, de mindenképp valószerű, mi több: közép-európai érvényű élet helyzetei lettek a realizmusba hajló eseménytörténet építőkövei. A kissé romantikus színezetű szerelmi tragédia végkifejlete szán dékolt írói megoldásként hat: Senoa érzékelhetően a katarzis ér dekében részletezi Luka embertársai - hangsúlyozzuk: egykori

jótevői, a parasztok - elleni vétkeit, hogy aztán végrendeletével és öngyilkosságával a megtisztulás példaképévé váljék az olvasó szemében.

Más jellegű, a 19. századi horvát faluról szóló szépírói látlelet a Branka, amelynek befejező része Senoa halála előtt három hó nappal, 1881. szeptember 17-én jelent meg a Vijenacban. A re gény helyenkénti elnagyoltsága az író súlyos beteg állapotával magyarázható, különösképp a befejezés tűnik kidolgozatlannak.

204

A regény tárgya a falusi tanítósors, amely immár másodszor lett szépprózai téma a horvát irodalom 19. századi történetében. Előzményként Ivan Perkovac Stankovacka uciteljica (A stankovaci tanítónő) c. művét tartják számon. Lesz majd egy Senoa utáni folytatás is, Ksaver Sándor Gjalski Durdica Agicevája. Senoa az abszolutizmus éveinek s a horvát-magyar kiegyezés, azaz az 1868 előtti és utáni évek egyik legsúlyosabb problémáját, a falusi la kosság, a horvát parasztság kulturális és szociális elmaradottsá gát, az analfabetizmust, s emellett a vidéki közigazgatás képvise lőinek korrupt voltát és züllöttségét mutatja be a regényben. Hősnője, Branka, a fiatal tanítónő odahagyja Zágrábot, vidékre megy, hogy missziót vállaljon, a nemzet napszámosa legyen. Ál lomáshelye, Jalsevo, riasztó képet mutat: az utcán alacsony, pisz kos, szemétdombok és néhány karóból összetákolt kerítés övezte házak, a falu közepén, a kis téren, két jegenye között árválkodó, zsúpfedeles épület, az iskola. Az iskola körül mocsárnyi méretű víz, sártenger. Branka lakószobája egy megsárgult falú, pókháló val teli kamraszerű helyiség, ablaka betörve, leendő „szalonja" pedig baromfi- és malacól éppen: az iskolamester tyúkjai és mala cai tanyáznak benne. A községháza sem vonzóbb küllemű. A falu elöljárói, jegyzője valóságos bűnbarlanggá tették. „Darázsfészek Jalsevo" - mondja az öreg plébános Brankának - , ahol meg kell gondolni, mit mondjon és mit cselekedjék az ember. Branka mind ezek láttán sem retten vissza, vállalja a küldetést, a falu lámpása kíván lenni, ami szükségképpen konfliktusokhoz vezet: irigy, rom lott lelkű környezete intrikákkal mérgezi életét s mindenféle vá dakkal illetik. Ebből a már-már kilátástalannak tetsző helyzetből Senoa romantikus fordulattal menti ki hősnőjét: Brankát felesé gül veszi a falu fiatal, korábbi szerelmében csalódott földbirtoko sa, Belizár gróf.

Senoa ezúttal sem szakít a romantikus tradíciókkal, jellemraj zai, a cselekményszituációk, Branka és Belizár szerelme egyaránt a romantika jegyeiként foghatók fel, s voltaképpen az is, amit Branka gyermekkoráról - közvetett jellemzés formájában - meg tudunk. Gondtalanul induló gyermekkor, amit később a kilen gésre (kártya, ivászat, színésznők) hajlamos apa viselkedése, emiatt a szülők házasságának megromlása, majd az anya halála, ezt követően az apa teljes deklasszálódása, végül kivándorlása

205

árnyékol be. Branka egyetlen támasza ezek után a nagymama, kettőjük kölcsönös szeretettel teli kapcsolata a gyermek- majd serdülő lány életsorsának egyetlen garanciája. E gyermek-, és if júkori tapasztalások későbbi megpróbáltatásai idején válnak iga zi erőforrássá. Branka, aki szép eszményekkel, nemes célokkal, idealizmussal érkezik nehezen megszerzett állomáshelyére, Jalsevóba, hamar rádöbben: ideái többnyire illúziónak bizonyul tak. Morális tartásának köszönhetően ezek ellenére sem futamo dik meg, állja az élet ütéseit, s kitart elvei és elhatározásai mel lett. Ez az életsors - romantikus színeivel együtt - erkölcsi és hazafias példázat is, amely utóbbira érdemes odafigyelni: Senoa oldalakat szentel annak bemutatására, hogy a fiatal nemzedéket képviselő Branka vállalni tudja és vállalja is mindazon eszmé nyeket, amelyeket a nemzeti ébredés kora fogalmazott meg, s ame lyeknek késői, immár megfáradt, de bölcs képviselője a regény ben ajalsevói öreg plébános, akinek ifjúsága az illírizmus korára esett. Mint elmondja, nemzedéktársaival együtt a népsors jobbí tásáért áldozta fel ifjúságát, tanult, dolgozott, felvilágosító mun kát végzett, de mind kevesebb és kevesebb támogatást, bátorítást kapott. Koránál fogva kellő távlatból tudja szemlélni az elmúlt időket, a horvát nemzet bajait és hibáit is, főként azt, hogy a nem zeti arisztokrácia - hatalomféltésből - teljesen elfordult a néptől, nemzettől, már sem horvátnak, sem magyarnak, sem németnek nem tekinthető. A nemzeti mozgalom kudarcainak okát is ebben látja, mondván: „[...] fájdalom, hogy nem vagyunk olyan szeren csések, mint a magyarok és a lengyelek, akiknek arisztokratái a nemzeti mozgalom élére álltak."8 9 Senoa, Belizár alakrajzával viszont azt kívánja bizonyítani, hogy ez az arisztokrácia vissza hódítható, csak éppen rá kell ébreszteni a nemzet iránti köteles ségére. Branka önfeláldozó munkája, erkölcsi tisztasága, nemzet tudata lesz az az erő, amely Belizárt ráébreszti: hazájával szem ben neki, a csalódott arisztokratának is vannak kötelességei. Kettejük egymásra találása így lesz példaértékű. Más kérdés, hogy a valóságban mennyi volt e romantikus idea megvalósulásának

„[...] zaliboze nismo tako sretni, kao sto Madari i Poljaci, kojih boljarstvo stoji na celu narodnoga pokreta." August SENOA: Branka. Karanfil s pjesnikova groba. Cuvaj se senjske ruke. Mladost. Zagreb, 1987. 89.

206

esélye. Az elgondolkodtató, hogy a Senoa-nemzedék népszerű re gényírója, Josip Eugen Tomié majd - alig két évtized elmúltával - az arisztokráciával kapcsolatos senoai idea szertefoszlását kény telen konstatálni Melita című regényében.

Feltűnő, hogy az arisztokráciával kapcsolatosan reményeket tápláló Senoának a horvát nemesség másik két rétegéről, a kis- és középnemességről egészen más, kifejezetten lesújtó vélemé nye van. A Branka szereplőinek népes táborában van egy másik nemesi rangú regényalak: Nemes Misóczy Sándor (az eredetiben: Sándor plemeniti Misoci), aki az eseménytörténet idején Jalsevo községi jegyzője, nótárius. Senoa nem mulasztja el közölni: „a Misóczyak itt tehetős hétszilvafások voltak". A jegyző Jalsevo „meghatározó" személyisége, akit a falu népe ugyan nem sokra tart, mégis elviselik, annak ellenére, hogy megzsarolja őket. Meg tudjuk persze azt is, hogy üzelmei felett mind a vármegye, mind a kormány szemet huny. Karakterizálása részben a jelenetezéssel, részben a közvetett jellemzéssel (narratív forma) történik, s nem hiányzik belőle a szatíra s az ironizálás sem. Mindezek nyomán tudjuk meg, hogy Misóczy Sándor famíliájának szemefénye volt, szülei iskolába küldték, azt remélve, hogy alispán vagy kanonok, de legalábbis fiskális lesz belőle. Reményeikben csalatkoztak: Sán dor hamar kibukott az iskolából. Később - rokoni segítséggel - besorozták egy huszárezredbe, de itt sem váltotta be a személyé hez fűzött reményeket: mindössze a káplárságig vitte, kártyázni és dáridózni viszont úri módon megtanult, annyi pénzt vert el, mint három huszártiszt együttvéve. Adósságai és „egyéb hitvány- ságai" miatt jó ideig fogdalakó, aztán gyorsan eltanácsolták felet tesei, őrnagy rokona sem tudott rajta segíteni. A szülőket a szé gyen hamar sírba vitte, s az ifjú Misóczy most már a maga ura: földbirtokos lett. „Rangjához méltón" kezdett élni, költekezett, ám a birtok siralmas állapotban volt: „a kúria kong az üresség től, a gerendái megroggyantak, itt-ott el is törtek, a szántóföldek ből, rétből alig maradt valami, a szőlőkből egy tőke sem."9 0 Végül dobra vertek mindent, s Sándornak nem maradt más, csak a ro-

„Dvorac bijase doduse dozlaboga supalj, grede se previjale da puknu, poljá i livadá ostalo vrlo malo, a vinograda ni trunka." August SENOA: Branka... id. kiad., 73.

207

konság pártfogása. Nem sokáig az sem, mert részegeskedése, he nyélése miatt ezek is szabadulni igyekeztek tőle mihamarább. így lett belőle hivatalnok, „bírósági írnok" Varasdon, napi félforint fizetségért. „Keserű volt ez a kenyér az egykori huszárnak és föld birtokosnak", s már-már „úgy kezdett omladozni, mint egy vén torony", amikor eljött „[...] az 1860-as esztendő, s vele visszatért a régi alkotmány is. A német beamterek hanyatt-homlok mene kültek, s a haza fiai előtt újra felcsillant egy szebb jövő reménye. »Pimpó vitéz« [ez volt Misóczy gúnyneve, L. I.] is felemelt fővel kezdett járni, s dühödten szidta az idegen elnyomókat, akik elta possák az okos és tisztességes honfiakat. Nemes Misóczy Sándor magát is okosnak és tisztességesnek tartotta, s hogy patriotiz musában senki sem kételkedjék, két és fél rőf hosszú háromszínű pántlikával kötötte körül szalmakalapját, gondolván, hogy e pánt lika hosszúsága okán nagyobb becsülete lesz Várasd vármegyé nél. Am ez a két és fél rőf nemzetiszínű szalag sem bizonyult elég hosszúnak ahhoz, hogy Sándort megyei hivatalhoz juttassa. Az urak azt beszélték, hogy ezúttal a szolgálatnak nemcsak helyes írási akadályai voltak. Jól ismerték huszármúltját, s azt is tud ták: nincs olyan varasdi kocsma, ahonnét ne repült volna ki a nagyérdemű »Pimpóvitéz«".91

91. „[...] dode god. 1860, opet stara konstitucija: njemacki beamteri otfrknuse bez obzira, a domacim sinovima procvate opet lijepa nada buducnosti. »Vitez de birsa« poce sada visoko dizati glavu i grmjeti proti tudim tlaciteljima, koji bacaju pametne i postene domace sinove u kut. »Pametnim i postenim domacim sinom« smatarao se je dakako i Sándor plemeniti Misoci, i da ne podvoji nitko o njegovom patriotizmu, priveza na svoj slamni sesir trobojnu vrpcu od dva i pol rifa, misleci da ce prema duzini te vrpce dobiti i vecu cast kod zupanije varazdinske. No ni dva i po rifa narodnoga nakita ne bijahu dosta dugi, da priskrbe Sandoru sluzbu kod varmede; gospoda govorahu, da tu néma samo pravopisnih zapreka, vec da je i husarska proslost Sandora predobro poznata, stovise, da néma u Varazdinu krcme, iz kője vec nije izletio napolje velevrijedni »vitez de birsa«." August SENOA:Branka... id. kiad., 73.

Ez a regényalak már messze van a történelmi regények sötét színekkel megrajzolt hőseitől. Azok negatív tulajdonságai (gonosz ság, gátlástalanság, gőg stb.) itt is felvillannak, a karakter egésze viszont más. Misóczy a századközép horvát kisnemességének (sljivari) jelképértékű képviselője a regényben, alakrajzában - mintegy háttérként - a kor közigazgatásának körképe is megjele nik. A vármegye ugyan kiveti hivatalnoki karából a felelőtlen, gyenge képességű, léha, nagyzási hóbortban is szenvedő „nemes urat", de jalsevói üzelmei felett már szemet huny, s ez az elnéző „hatósági gesztus" visszaüt: a közmorált minősíti. A jellemrajz ban felvillanó életszituációk megválogatása is ezt támasztja alá, általuk derül fény Misóczy „szellemi képességeire", dicstelen, fog dával végződő huszárönkéntesi pályafutására, nagyzási hóbort jára (szülei halála után négyesfogattal jár-kel a vármegyében, míg el nem árverezik azt is maradék birtokával együtt), Pató Pál-os mentalitású viselkedésformáira, erkölcstelenségére, külsőségek ben megjelenő „hazafiasságára" stb. Az írói célzatosság nyilván való: Senoa ezúttal - kimondatlanul is - a madjaron érzelmű hét szilvafás nemesség deklasszálódására kíván figyelmeztetni, alig rejtve abbeli nézetét, hogy ez a mentalitás (a kiegyezés előtti párt harcok és politikai küzdelmek idejében vagyunk) a közélet tiszta sága és a nemzeti érdekek ellenében hat. Magyarellenes éle nem igen van a dolognak, legfeljebb burkolt allúzió formájában, amire leginkább a magyaros hangzású családnév utal. Azt még aligha gondolta a regény írója, hogy a jelenség később, néhány esztendő múlva is tárgya lesz a horvát szépprózának, így a regénynek is. Nemes Misóczy Sándornak édestestvére lesz majd a Perillustris ac generosus Cintek című, nagysikerű Gjalski elbeszélés hőse: Ermenegildus Árpád nobilis Czintek de Vucsja gorica..

Search This Blog

Croatian History

The novel of the peasant uprising: the Seljacka buna

Comments

Post a Comment

Popular posts from this blog

La Conjuration des Magnats Hongrois (1664-1671)

German pamphlet from 1663 about Novi Zrin

Hrvati i Hrvatska ime Hrvat